Erős vár
"aki bújt, aki nem..."
- Szerző
- Borvendég Anna, Heilig Borbála
- Konzulens
- Szabó Levente DLA
- Év
- 2021/22
- Díjak
- TDK II. díj
- Letölthető dokumentáció
Az egykori Vajda Péter utcai evangélikus templom és bauxitbeton tornya a különböző funkcióváltások és a terület újrahasznosítására tett kísérletek ellenére a 60-as évek végétől kezdve nem tudott egyházi rendeltetést betölteni, és az a közösség is egyre jobban hiányzott, aki ezt igénybe tudta volna venni.
Azt tapasztaltuk, hogy a hely jelenlegi legkarakteresebb közösségét a környékbeli gyerekek jelentik.
Ez a személyes benyomás és az az alapvetés, hogy a templomtorony jelképi erejéhez méltó újrahasznosítására akkor van lehetőség, ha azt egy aktívan jelenlévő közösség veszi használatba, arra a következtetésre vezetett minket, hogy a tornyot és az egykori templom terét, kertjét is a gyerekek számára szeretnénk alkalmas hellyé tenni.
A torony az általunk elképzelt térrendszerbe integrálva helyszínéül, „hátteréül” szolgál a játéknak, mely köré építészeti eszközökkel egy arra alkalmas és különleges helyet, „erős várat”, „játszóvárat” alakítunk ki.