ideg-el-tér

Összehajtani a zsebkendőt összegyűrés helyett. A poharat mindig az asztal erezetéhez igazítani. Utálni az ovis jelünket, mert sárga. A sztereotípia „autistákra” és „normális” emberekre szeparálja a társadalmunkat. De biztosan így van ez? A fentebbi példák bármelyikét ha kissé személyre szabjuk, rájöhetünk, hogy mindenki rajta van a spektrumon. A lányok, kik rejtőzködnek, az emberi viselkedésre, a fiúk a rendszerek felfejtésére koncentrálnak, mely kettősség is ihletadó volt számunkra. A Lágymányosi lisztsiló aurája azt sugallja: itt a terek felfedezésén, a befelé forduláson van a hangsúly. A vertikális terek kihasználásával egy olyan közeg jön létre, melyben hatások érnek bennünket, és ezek elemi megnyilvánulásokat váltanak ki belőlünk, így kihozva belőlünk a kis „autistát”. A spektrumra helyezés fő célja az egymás megismerésén alapuló felfedezés, mindez egy tiszta lappal indul és mi választunk, mibe kezdünk bele és mit szeretnénk megtapasztalni, a többit az épületre bízzuk.