HELYKATALIZÁTOR – Közép2 2024 pályázat eredménye

K2 P2
Sánta Johanna, Deák Borbála – Krétafal c. I. díjas terve

A  Középülettervezés 2. című tantárgy másodéves hallgatói a féléves terveik helyszíneihez kapcsolódó tanszéki pályázaton vettek részt.

2024. március 6.
K2 P2
Sánta Johanna, Deák Borbála – Krétafal c. I. díjas terve

Építészeti beavatkozásaink helyszíne Budafok belvárosa, ahová mintegy 240 fős évfolyam minden tagja kis középület-terveket készít 2024. tavaszi félévben. Első lépésben a műtermek csapatainak mindössze tíz nap alatt kellett, - pályázatos formában - javaslatot tenniük építészeti mikró beavatkozásokra.

A pályázat célja Budafok, mint HELY mindennapi életének, hangulatának, építészetének megismerése, valamint a szűkebb tervezési helyszínek lokálisan érvényes problémainak, szépségeinek, rejtett értekéinek felkutatása volt. A feladatban olyan kisléptékű, kisméretű építészeti projekteket vártunk, amelyek a beavatkozás léptékéhez képest jelentős pozitív hatást tudnak elérni a városrész épített környezetének minőségében, ezáltal a helyiek életében.

A bírálóbizottság tagjai voltak:

Kovács Dénes, budafoki építész
Kukla Krisztián PhD, művészeti vezető(Art Quarter Budapest)
Major Zoltán, építész (Partizan Architecture)
Zubreczki Dávid, építészeti mesemondó́ (Urbanista blog)

Funkciójuk tekintve lehetett bármi, ami az itt élők, vagy ide látogatok számára használhatóbbá, élhetőbbé, szerethetőbbé́, érdekesebbé́ teszi a helyet; láthatóvá́ tesz, megidéz, felerősít, vagy módosít egy meglevő̋, a helyhez kapcsolódó́ tulajdonságot, hangulatot. A feladat szerves részét kepézte a katalizálandó́ hely megtalálása és pontos bemutatása.

 

Díjazottak:

1.  díjat kapott:

Sánta Johanna, Deák Borbála – Krétafal

 

2.  díjat kapott:

Molnár Blantisz, Bui Duc Manh, Kun Borbála - Korlátlan tér

3Egyhasábos szövegaddexpandmore-dots Szöveges tartalomHUparagraphheader-2header-3italicunderlineulolquoteundoredo2.  díjat kapott:Molnár Blantisz, Bui Duc Manh, Kun Borbála - Korlátlan térSource code

Megosztott 3. díjat kapott:

Vermes Dalma Ilona, Péri Kata Luca - Világító ösvény

Drotár Bence, Fischer Nóra, Tóth Emese - Patak Parti Pihenő

Karsai Martin, Megyeri Tibor, Mezei Anna – Autósmozi

 

Dicséretben részesült:

Kovács Emese, Varga Mária, Weidinger Csenge – oktáviskola

Éliás Bence József, Zagraj Szabó Petra – csúszda

Gats Gréta, Marek Janka, Velkey Julianna – Összekötő

Kovács Valéria, Paksi Benedek, Suvák Bori - Hegek a hegyekben

Páncél Petra, Szincsák Emma, Kovács Szabina - Belvárosi tanösvény

Gutléber Gréta, Nagy Fanni, Demény Ágnes – Kilátó

Csata Fanni, Juhász Réka, Bodor Anna – Fényjárda

 

Tanszéki dicséretben részesült:

Rábel Luca, Strenner Dávid - Szín tér

Balasi Borbála, Cozmei Anna, Urbán Soma - van időd?

Bolya Mira Dorka, Bucholsky Lili Abigail, Hornyik Anna – bíborpavilon

Máté Marcell, Morales Carlos Magor – Iskolakert

Solti Blanka, Wittmann Szilvia - Szoborvédelem Budafokon

Incze Regina, Poloma Máté Pál, Mihály Léna – Grund

Farkas Szabina, Ruszinkó Dominika, Pál-Szabó Panna – Tükörpark

Azzaya Burenbataar - The sound of space

 

 

Gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek!