A kert határán

A körbezárt kert önmagán túlmutató tere a kezdetektől fogva megtalálható az építészetben. Még ma, egy olyan korban is, amikor bizonytalan a természethez és a szimbólumokhoz való viszonyunk, a világ minden táján foglalkoztat építészeket, akik saját kezükkel rajzolják újra ezt a minden korban érvényes formát.

Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy a gyakorló építész nézőpontjából vizsgáljam az építészetnek ezen metszetét, egyszerre több irányból keresve lehetséges válaszokat arra a kérdésre, hogy miért és milyen körbezárt kerteket tervezünk a 21. században? Milyen kapcsolat fűzi őket klasszikus elődjeikhez? Hogyan ragadhatók meg e tértípus általános törvényszerűségei és egyedi sajátosságai egy-egy példa esetében?

Felmerül a kérdés, hogy vajon a filozófia, a tipológia, vagy a tértörténeti fejlődés vizsgálatával kerülünk-e közelebb a bezárt kert építészeti lényegéhez, koroktól függetlenül állandó karakteréhez? Értekezésem hármas struktúrája – a kerten kívül, a kert határán és a kertben – viszont egy a témából kiinduló megközelítési kísérlet. Kertről gondolkodni, kertet építeni, vagy kertben lenni: ugyanannak a megismerését jelenthetik, csak más-más nézőpontból. Írás, tervezés és tapasztalás párhuzamosan történhet, a nézőpontok hirtelen váltakozása meghatározó jellegzetessége az építészeti gondolkodásmódnak. A bemutatott példákat – a válogatás vállalt szubjektivitásán túl – olyan, a huszadik század második felétől napjainkig megvalósult építészeti vonatkozású alkotások közül választottam, amelyeknél határozott koncepció alapján fogalmazódik meg az elkerítés és az elkerített tér.

A kerten kívül: a tágan értelmezett kontextus vizsgálata. A bezárt kerthez kapcsolódó három fogalom - kerített tér, körbezárt kert, Hortus Conclusus – körüljárása, illetve tipológiai és építészettörténeti alapok áttekintése.

A kert határán: a térfal és a határoló szerkezet építészeti vizsgálata. Pavilonok, temetők, múzeumok, munkahelyek és lakóépületek példáin figyelhetjük meg, a különböző alkotói koncepciókat. Ahogy az építész tulajdonképpeni szakterülete a teret befoglaló határ létrehozása, úgy szimbolikus értelemben az ember maga is a kert határán áll, amint a mottónak választott idézetben Peter Zumthor is állítja.

A kertben – a középpont, a fölfelé nyitott tér vizsgálata. Kolostori kvadrumok példáján az építészeti vizsgálattal párhuzamosan két fogalom, a szimbólum és a paradoxon megismerése egy lehetséges szubjektív utat jelenthet a bezárt kert mai relevanciájának megértése felé.

A kertbe lépve a sokrétű paradoxon tere a világ többdimenziós, a racionális logika szerint látszólag egymásnak ellenmondó valóságába helyez minket, utat nyitva bennünk a „hit, mint a paradoxonban való élet”1 felé. Ennek felismerése számomra választ adott arra a kezdeti - inkább személyes, mint tudományos jellegű - kérdésre, amely valójában a téma kutatására indított: miben áll a körbezárt kertek és a kolostori kerengők máig ható varázsa.