Beke András

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre, miért választottad a tanszéket?

Én a Közép 2-n városi szalont terveztem, Balázs Mihály volt a konzulensem. Megszenvedtem azt a félévet és megbuktam a végén. Volt egy félévem elgondolkodni, hogyan tovább; végül felvettem a tárgyat újra hozzá. Az új félévben könyvtárat terveztem – talán Visegrádra – és úgy emlékszem, jól sikerült. Aztán komplexen és diplomán is Misinél voltam. Nem én választottam a Középtanszéket, inkább az talált meg engem, amiben Misi volt a kulcs. Talán, ha elsőre teljesítettem volna a Közép 2-t, akkor nem itt kötök ki. Ezek után magától értetődött, hogy a diplomát is nála csinálom. Múlt héten lettem kész a doktori dolgozatom újraírásával, ahol szintén Misi a témavezetőm, szóval ez az együttműködés több, mint 15 éves.

Diploma helyszínnek olyasmit akartam választani, amit jól ismerek és lehetőleg természeti környezet veszi körül. Az Alpokalján van egy Cák nevű falu, felette a szőlőhegyen pedig a családi nyaralónk. E felett, az erdőben áll egy majorság, az lett a diploma helyszínem. Az ott lakók számára egy fafeldolgozó üzemet terveztem. Valójában fából készült tetőket, ahova a gépeket, száradó alapanyagot be lehet pakolni. A fával való dolgozás közel áll(t) hozzám.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból, mit csinálnál másképpen?

Negyedikig nem gondoltam bele abba, hogy építész leszek. Nem hiszem hogy másképp tudnám csinálni a dolgokat, szerintem azt kellett csinálni, amit csináltam. Úgy éreztem, feladatok vannak, amiket el kell végezni és nem helyeződött kontextusba a sok tantárgy és tudás, ami körülvett, inkább egy széteső világ volt a tantárgyak világa.

A komplexben megértettem, hogy ugyanarról a dologról szólnak ezek a tudások, és össze tudnak kapcsolódni. Ha lehetne, az nagyon jó lenne, ha ez kicsit máshogy lenne – de ezt nem én csinálnám máshogy, hanem a képzés struktúrája.

Ami miatt építész lettem az a komplexben a különböző aspektusok összeérése; amikor Becker Gáborral és Misivel konzultáltam, nagyon ellentmondó dolgokat is mondtak, de ezek végül mégiscsak egy a cél felé mutattak. Talán a minőség felé. 

Ami az építészet iránti elköteleződésemet megalapozta, az a Középtanszék által szervezett spanyol út volt. Tömény 10 nap. Kirepültünk, autókat béreltünk és elmentünk Barcelonától egészen Fisterráig. Közben megnéztünk harminc olyan épületet, amelyek összessége nagyon nagy hatással volt rám. Előtte nem gondoltam, hogy ilyen mély hatást képes néhány épület kiváltani. Szakmailag és érzelmileg is meghatározó volt. Akkor beleszerettem abba, hogy lehet ilyen házakat is tervezni és ez mennyire menő, és hogy érdemes lehet ebbe bekapcsolódni. Ezután Madridba mentem Erasmussal egy félévre; illetve négyen mentünk, akikkel azóta is nagyjából együtt maradtunk. Ezeket köszönhetem az egyetemnek.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

A kortársaimmal, olyan 20 emberrel tartom a kapcsolatot. Olyan szerencsém van, hogy egyik volt évfolyamtársamnak, Sziszinek a férje lehetek. Vele, Hámori Petivel és Guba Sanyival (ők a Gubahámori) – voltunk négyen Madridban. Van 20-25 baráti kapcsolatom, és vannak szakmai kapcsolataim is, akikkel különböző projekteken együtt dolgozunk. Tanárokkal a Középtanszéken viszonylag folyamatos, néha közelebbi, máskor távolabbi a kapcsolat. Nyolc éve kezdtem el a doktorit, az első három évben tanítottam a Közép 2-t Karácsony Tamással, majd a TT1 tárgyat Kronavetter Péterrel és Szabó Péterrel, ami utána átalakult. Most a MOME-n tanítok másfél éve. 

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

2010-ben végeztem, a válság közepén. Alig volt mu01 Beke András portré 

nka, sok helyre küldtünk portfóliót, jelentkeztünk ide-oda. Pár hónap keresgélés, portfólió összerakás után Kis Péternél kezdtünk el dolgozni Sziszivel. Az állatkertben voltak projektek, főként azokon dolgoztunk. Az irodai lét kifejezetten érdekes volt, Pétertől sokat lehet tanulni, nagyon jó karakter. Maga a hely is izgalmas volt, az állatkerten belül volt az iroda egy gazdasági épületben.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

2010-ben, a diplomázáskor négyen azt találtuk ki, hogy jó lenne majd valamikor együtt dolgozni. Előtte Sanyi Bécsbe, Peti Japánba ment és 2015 környékén jöttek vissza. Addigra a világ is kezdett feléledni a válságból, és elkezdtek munkák lenni. Összeállt 12 ember, főleg ismerősök, barátok; mindenkiben volt függetlenedési vágy. Elkezdtünk helyet keresni magunknak, ahol együtt lehet dolgozni úgy, hogy mindenki csinálja a maga melóit, de ha kell összeállunk, vagy együtt jelenünk meg. Egy laza mellérendelői viszonyt gondoltunk ki, aminek előképét, a Studio Banana-t Madridban ismertük meg. Ez volt az, amit elneveztünk Pálmának és most már lassan 10 éve itt vagyunk. A RJZS-t pedig Soltész Juci, Zétényi Zsófi, Sziszi és én alapítottuk kb. 5 éve a PÁLMÁN belül.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Klasszikusnak mondanám. Az ember először a lehető legtöbb infót próbálja begyűjteni: helyszín, hangulat, léptékek, funkciók, sémák, történet, atmoszféra, stb. Aztán az adatok feldolgozása, kavarása következik; skiccelés, makettezés, szerkesztés. A léptékek közti ugrálás. Talán kevésbé vagyok referenciális módon tervező, kevésbé gondolom, hogy az az üdvözítő, hogy megnézem, a témában mik történtek az elmúlt 20-100 évben és abból össze lehet ollózni valamit. Inkább arra vágyom, hogy bennem és a papíron megképződjön valami. Együttműködés van a rajz, a makett, a szerkesztés; a szem és a kéz között. Folyamatosan fejlődik a terv, és ha úgy tűnik, hogy nem jó, akkor általában más irányt kell keresni, vagy újra kell kezdeni. Ezek a körök mennek. Úgy emlékszem Kishont Ferenc (álnév) mondta, hogy “Miért írunk humoreszket? Mert közeledik a határidő!” - szóval a határidő általában segítséget tud adni, meddig lehet ezeket a köröket elhúzni.

Ha tervezés közben nagyon elakadsz, mit szoktál csinálni, hova szoktál nyúlni?

Visszamegyek a legutóbbi helyre, ahol még úgy éreztem, hogy minden oké és megpróbálok elindulni onnan másik irányba. De változó; van hogy az ember elölről kezdi az egészet. Mindig van tovább, nem szabad megállni. Attól hogy elakad, csak a haladás szempontjából állt meg a terv, de a tapasztalatszerzés szempontjából ez nagy haladás és előrelépés. A nézőpontváltás általában segít. 

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Nincs túl sok megépült épületünk. A zebegényi 12 lábú ház az első olyan ház, amit úgy éreztem, hogy az én munkám és jól sikerült háznak gondolom. Ezt a diplomám folytatásaként is tudtam értelmezni, és ez a doktorim mestermunkája is. 

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Sok ilyen van. Ezek esetében arról lehet szó, hogy nincs bennük olyan építészeti újdonság, ami miatt hivatkozni, vagy mutogatni kellene őket.

Volt esetleg válságos időszakod? Ha igen, akkor hogyan kezelted?

Minden új feladat kvázi válsággal indul. A tervezési munka alapvető tulajdonsága az, hogy nem látni előre, hogy mi lesz a vége. Egy-egy munka elején bennem van a félelem, hogy mi lesz akkor, ha nem jut eszembe semmi? Általában aztán nem egy dolog jut az ember eszébe. Így nem is az a fő kérdés, hogy eszembe jut-e valami, hanem az, hogy jól döntöttem-e a felmerülő gondolatok közül. 

Hazai illetve külföldi irodák közül kihez fordulsz inspirációért?

Inspirációként nem annyira tekintek építész irodákra, de akiket követek és szeretek, olyanok vannak. Balázs Mihály munkássága meghatározó számomra. Amit szeretek benne, az leginkább a gondolkodásmód. Továbbá Tomay Tamást említeném még, de persze említhetnék még sokakat. Külföldről pedig például a lazaságuk és önfeledtségük miatt a Heike Mutter, Ulrich Genth párost mondanám. Van egy kilátójuk a Tiger&Turtle – Magic Mountain nevű, amit nagyon szeretek. 

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Személyesen fontos hely a Fisterra-i temető, mert ott döntöttem el, hogy építész leszek; a spanyol úton, amit korábban is említettem. Nagyon szeretek kosárlabdázni és ott vannak helyzetek; 3 pontost dobni például nagyon jó helyzet. A közterek közül meg például szeretem a Mikszáth teret, vagy a kőszegi főteret. 

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál?

Egy jazz koncerten voltam a héten, Fekete-Kovács Kornélék a legendás albumuk programsorozatában egy 82-es lemezt dolgoztak fel, szóval jazzt ajánlok, Fekete-Kovács Kornélt. Munkához Beethoven kilenc szimfóniája. Bármelyik, igaziból mindegyik. Film: Tarsen Singh: The Fall, ami egy gyönyörű indiai mese. Könyv: Ács Dániel: Nem tudhatod, ami Radnóti munkaszolgálatáról és haláláról szól. Vagy a Magyarország Globális Története 2. c. kötet, ami egy-egy évről tartalmaz tanulmányokat a globális világba ágyazódó magyar történelemről. Illetve most eszembe jut a Teremtő képzelet is, Csányi Vilmostól. Építészeti témájú könyv legyenl mondjuk a Non-Referential Architecture Valerio Olgiati és Markus Breitschmid-től.

Hogyan kapcsolódsz ki a hétköznapok során?

Kosárlabdázom, jövünk-megyünk a családdal; sokat kirándulunk, ami összekapcsolódik az építészettel is, mert a kilátókat kutatom a doktori témám miatt is meg az MMA-ösztöndíjon is. Mindemellett Bene Tomival Verőcén fizikailag építünk egy faházat, ami szintén nagyon más, mint tervezni.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Amikor a Közép 2.-t tanítottuk Karácsony Tamással, akkor mondott egy mondatot, amit azóta is többször emlegetek; fontos lett számomra. Azt mondta, hogy egy dolog az lehet egy mondás, egy manifesztum, két dolog az viszony, három dolog, vagy afelett, pedig kompozíció.

Az interjút készítették: Nagy Eszter Kincső és Somfalvi Csenge építészhallgatók.