Borsos Melinda

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre és miért választottad a középtanszéket?

Számomra a Középülettervezés tárgy volt az a meghatározó momentum, amikor elkezdtem érteni, hogy mit jelent az építészeti tervezés. Keller Ferenchez kerültem, aki az Építész Stúdió tervezője volt, és külsős oktatóként tanított. Óriási élmény volt, hogy végre valaki át tudta adni, hogy mitől jó egy külső, belső tér, egy saját, egy találkozásra szánt tér. Ez annyira erős pont volt az életemben, hogy innentől a tervezési tárgyaim Középülettervezési Tanszékhez kötődtek, a Komplex tervezést is a tanszéken végeztem. Úgy éreztem, hogy ott megtaláltam a helyem, megértenek és én is értem őket.

Egyértelmű volt, hogy a diplomamunkámat is a Középülettervezési Tanszéken szeretném végezni. Korábbról ismertem Gelesz Andrást, akihez jelentkeztem. Szuper élmény volt vele tervezni, mindig egy-egy fontos kérdése éppen beletalált a tervezési folyamatba.

A diplomamunkám helyszíne az Érden található Fundoklia-völgy volt. Ezen a helyszínen korábban sok ezer évvel ezelőtti állatcsontokat találtak. Érd városa, a szűkös anyagi keretek ellenére, mindig is álmodozott egy múzeumról, ami bemutatná az ásatások eredményét. Sokat beszélgettem a helyi történeti múzeum egyik munkatársával, aki meghozta a kedvemet, hogy ezzel a feladattal foglalkozzak. A koncepcióm egy a völgyben vezetett múzeumi ösvény lett, a keresztben elhelyezett központi épülettel és az interaktív kiállítótereket magába foglaló dobozokkal összekapcsolva.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Sok szakasza volt az egyetemmel való kapcsolódásomnak. Átéltem egy klasszikus szakaszt, amikor ötéves osztatlan képzésen voltam 2000-ig, majd egy posztgraduális szakmérnöki képzést, a Mesterkurzust, ami 2007-2008-ig tartott, végül pedig az Építőművészeti Doktori Iskola éveit, 2011-2019-ig.

A klasszikus szakaszban talán az volt a legfontosabb, hogy megértsem, hogyan lehet úgy alkotni, hogy funkcionálisan használható legyen.

A Mesterkurzus zseniális volt, jó szívvel emlékszem vissza arra az időre. Cságoly Ferenc, Balázs Mihály, Karácsony Tamás, U. Nagy Gábor, Somogyi Krisztina és sokan mások is tanítottak. A képzés alatt kialakult egy kis alkotói diákcsoport és mindig egy-egy kisléptékű projektet kellett készíteni a következő alkalomra, hol egyénileg, hol csapatban. Imádtam. Fantasztikus feladatok voltak, és emellett sokat kirándultunk együtt. Ott azt tanultam meg, hogyan lehet minél kevesebbet tenni, hogy mi az a legkisebb beavatkozás, ami szükséges.

A Doktori Iskolában szintén egy csodálatos csapatunk volt, hasonlóan jó tanárokkal. Szabó Levente támogatott az egyéni kutatásomban, ő volt a konzulensem és segítőm. Kerékgyártó Béla tanár úr pedig pótolhatatlan hiányt hagyott maga után, hálás vagyok, hogy még tanulhattam tőle.

Összességében jó volt ez az út a máig, így volt jó, ezzel a három szakasszal. Nem csinálnám másképp. A hibákkal együtt is ugyanúgy csinálnám, hiszen pont ez az az út, ami a mához elvezetett. Lehet, hogy a határaimat feszegetve, de kihoztam belőle mindent, miközben 2 gyermekem boldog anyukája is voltam.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Nagyon sokan voltunk, hasonlóan, mint most. Az első 4 évben kollégista voltam, a Bercsényiben laktam. Inkább velük szövődtek barátságok, máig is kapcsolatban vagyunk.

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken?

Nagyon szeretem ezt az állapotot. Kicsit lehet kívülállónak is maradni és az oktatás mellett a saját munkámra is tudok koncentrálni. Nagyon szeretem a BME-t, már a folyosókon sétálva is csupa pozitív élmény és emlék jut eszembe. Szeretem a kertet, a K-épületet. Szeretek csak úgy a Középtanszéken, a társasággal együtt lenni. Doktorandusz éveim óta tanítok tervezési tárgyakat: Térkompot, Épalapot, Tanszéki Tervet, és sok-sok Közép2-t. Nagyon szeretem a huszonéves korosztályt, jó velük beszélgetni, találkozni. Felüdülés odamenni minden hétfőn, a hat órás tanóra ellenére is.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Egyetem után az volt az első célom, hogy pénzt keressek, úgyhogy kerestem egy irodát, ahova be lehetett ülni rajzolni, fejlődni, szakmát megismerni. Akkoriban a büfé mellett voltak kirakva hirdetések, és itt találtam az első munkahelyemet, ahol megtanultam AutoCad-et használni, kiviteli tervet összerakni. Volt havi keresetem, de rövid idő után valami másra vágytam. Ekkor kezdtem dolgozni Földes László építésznek, akivel azóta is nagyon jó a kapcsolatom. A Földes irodával pedig jó viszonyban volt Herczeg László építész, akihez tovább ajánlottak. Ő és tervezőtársai akkor a Mesteriskolába jártak és megnyerték a Spenótház építészeti tervpályázatot, amihez megalapítottak az MCXVI Építészműtermet. Ebbe a csapatba hívtak meg, ahol együtt dolgozhattam Szokolyai Gáborral, Borsay Attilával és természetesen Herceg Lászlóval. Majdnem a kezdetektől fogva ott voltam velük, és ez számomra egy virágkor volt 2004-tól 2008-ig. Négy éven keresztül, életem egyik meghatározó szakasza volt. Tökéletes volt a csapat és a mestereink, Laciék. Egy ideig feldolgozás-jellegű építészeti munkákat kaptunk, de később több projektben jutottunk felelős tervezési feladatokhoz. Bizalmat kaptam tőlük és rengeteg tapasztalatot. Az egész szakmát ott, náluk tanultam meg.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

2013-ban a Doktori Iskolában ismertem meg Dimitrijevic Tijanát, az építész irodánk másik alapítóját. Én korábban kezdtem a doktorandusz éveimet, de második gyermekem születése után másfél évvel visszatértem az egyetemre és csatlakoztam Kukucska Gergő, Szabó Dávid, és Tijana kutatási csapatához, akik az éppen aktuális 8. kerületi szociális városrehabilitációval foglalkoztak. Szeretettel bevettek a csapatba, és így együtt alkottunk-kutattunk négyesben a következő félévben. A következő évben a képzés tematikája „A régió is identitás” lett, és mi Tijanával éppen csak megszoktuk, hogy a 8. kerülettel foglalkozunk. Úgy éreztük, hogy ez nem elég nekünk, még jobban meg szeretnénk ismerni ezt a helyet, az embereket, így a Doktori Iskola engedélyével ott ragadtunk, tovább kísérleteztünk. Azóta is nagyon szeretjük a MICROmagdolna névvel fémjelzett szociális projektünket. Amit akkor átéltünk, abból élünk, építkezünk ma is. Azóta is innen eredeztethető építész habitusunk, miszerint a tervezés folyamán személyesen bekopogunk, közvetlenül kérdezünk, helyben rajzolunk, „tollbarajzolunk”. Ez továbbra is bennünk él, bármilyen építészeti kihívásról is van szó, akár klasszikusról, közösségiről vagy szociálisról.

A MICROmagdolna projekt nagyon összehozott minket Tijanával, rájöttünk, hogy jól működünk együtt szakmailag és barátilag is. Ekkor jött egy igazi munka: a kőbányai Bosch gyárnak szüksége volt egy saját munkahelyi óvodára és bölcsődére. Így tervezhettük meg az Idesüss óvodát, és ez volt az első közös klasszikus munkánk. Kipróbáltuk egymást, és rájöttünk, hogy működik az összhang. Így 2014-ben megalakult a MICROarchitects, a mi saját építészeti stúdiónk.

Melyik tervedre/épületedre vagy legbüszkébb?

Sok tervre, és mindegyikre más okok miatt. A Micromagdolna kutatás azért a büszkeségünk, mert alázattal végzett munka van benne, megismerhettük közelről a szociális segítségnyújtást, új építészeti szerepeket. Az Idesüss ovi azért, mert első közös valódi építészeti munkánk volt, és egy meglévő betonyp-házba kellett megálmodni egy munkahelyi óvodát, bölcsődét. Ez sok kihívással teli feladat volt, mert a szerkezeti nehézség mellett nagyon kevés időt kaptunk rá: két hónapunk volt a tervezéstől, a nyitásig. Ezért a munkáért megkaptunk 2016-ban Budapest Építészeti Nívódíját.

Később sokat dolgoztunk együtt Oroszlány Miklóssal is, akivel a Doktori Iskolában találkoztunk, és amikor Tija gyermekei születése miatt otthon maradt, akkor Mikivel ketten dolgoztunk tovább, és szerencsésen együtt tervezhettük a Kopaszi-gátnál épülő Égigérő Óvodát a MOL számára. Ezt a projektet is kiemelten szerettük, szeretjük. Azért is, mert fantasztikus csapat alakult ki ott a kivitelezővel, a projektvezetővel, az üzemeltetővel, a megbízóval. Máig összejárunk találkozni, csak úgy beszélgetni. És büszkeségünk is, mert 2022-ben megnyertünk a Média Építészeti Díj Közönségdíját.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

A kommunikáció nagyon fontos számomra, így a közös beszélgetés, a partneri viszony, a meghallgatás. Amikor a megbízó az álmairól mesél, akkor igyekszem ezt nem csak feljegyzetelni, hanem helyben lerajzolni is. Ezt úgy hívjuk Tijával, hogy „tollbarajzolás”. Nagyon bevált és hatékony módszer, mert hamarabb jutunk el a problémákhoz, a kérdésekhez, van rögtön visszajelzés, és nem mellesleg ez sokkal közvetlenebb kapcsolatot eredményez a megbízóval.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

A válságkorszakom vagy inkább elgondolkodó korszakom a gyerekekkel otthon maradós időszakban volt. 2009-ben, amikor megszületett a lányom, eljöttem a MCXVI építész irodából és egy másik szakasz kezdődött. Nagyon szerettem otthon lenni a gyerekeimmel, fontos is volt, hogy valóban csak velük foglalkozzak. Ez a nagy leállás juttatott el oda, hogy megkérdőjeleztem, hogy tényleg jó úton járok-e?

Felvetődött bennem, hogy biztos, hogy építésznek kéne lennem? Tudom elég jól csinálni, nőként, anyaként is tudom-e jól csinálni?

A Mesterkurzussal, majd a Doktori Iskolával is, utólag összerakva a képet, ezt az utat kerestem. Bennem volt, hogy még ezeket az iskolákat, tanulási utakat megpróbálom, magamat kipróbálom, aztán kitalálom, hogy hogyan tovább. Tehát ott volt egy szakmai (nem magánéleti) mélypont, de aztán végül lineárisan és töretlenül emelkedett bennem a motiváció a szakma iránt. Ha másik életem lenne, akkor vagy építész lennék újra, vagy esetleg bútorokkal vagy grafikával foglalkoznék. De bármilyen kisebb léptékű alkotási, kreatív tevékenység is magával ragadna és örömet okozna.

Hazai, külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Egyetemista időszakomban Peter Zumthor volt számomra az az építész, aki sok-sok akkori kérdésemre választ tudott adni. A mindig helyesen alkalmazott arányaival, léptékeivel, formavilágával. Szeretem Janáky István rajzait, munkáit, Fischer József Bauhaus-házait. Az egyszerű tömegek, harmonikus mintázatok kezdetek óta vonzanak.

Most a kortárs japán építészet, ami hasonlóan, mint annak idején Zumthor, egy átélhető világot mutat nekem. Egyik aktuális kedvenc építészem Junya Ishigami, a szinte szoborszerű, gyönyörű tömegeivel. Egy másik építész, akit nyomon követek, a Shanghai-ban tervező Keiji Ashizawa. Fantasztikus belső és külső kirakati világokat alkot, akár egy kis bolt, akár egy lakóépület is a feladat. És természetesen Sanaa építészete, kezdetektől és azóta is folyamatosan inspirál.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Ha érdekes helyről beszélünk, akkor számomra ez csakis egy olyan hely, ahol van vízfelület. A Tisza mellett nőttem fel, Szolnokon, és olyan gimnáziumba jártam, amely a Tisza partján volt. Gimnáziumi éveim alatt, suli után után egy kidőlt fára ültünk és ott bandáztunk, vagy ott futottuk a cooper-t a vízparton. Így a víz számomra nagyon fontos. Nem is tudnék olyan városban élni, ahol nincs valamilyen természetes állapotában.

Szeretem az elvonulást, a vízparton csendben üldögélést, de emellett a városi nyüzsgést is nagyon vonz. A kedvenc utcám közé tartozik a Koszorú utca a nyolcadik kerületben, amelyet még a MICROmagdolna projekt során ismertem meg. A teljes utcakép eklektikus, mind időben, mind a házak magasságában, mind minőségében. A legtökéletesebb kaotikus világ.

Amikor feljöttem Budapestre kis egyetemistaként, a legfontosabb emlékem a Szabadság hídon ért, itt fogott el először az az érzés, hogy egyik oldalt város, másik oldalt város, és én ott vagyok középen a semmiben. Ez volt az első és legerősebb szabadság élményem.

Máig is, hogyha azt a szót kimondom, hogy szabadság, akkor nekem ez a hídon állást jelenti, ott az ürességben, a két part között.

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlanál?

A kedvenc könyv sorozatom John Updike amerikai írótól a Nyúl-sorozat. Minden oldalon találtam benne olyan mondatot, ami megállásra bírt. Az aktuális kedvenc filmem a Perfect days című Wim Wenders film, melyet most láttam nemrég. A „kicsi szép” filmes megfelelője. Tokióban játszódik, az elcsendesülésről, az apró boldogságokról szól, és van meglepetés építészeti vonatkozása is, úgyhogy aki megnézi, ezt mind megtalálja benne.

Zenék közül bármelyik Verdit ajánlanám, bármikor, bármennyit. Ha maiak közül kell ajánlanom, nekem a Thievery Corporation is segít a mindennapos ellazulásban. Csakis őket hallgatva írtam meg a doktori munkámat is.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Az olvasás nagyon fontos elem a hétköznapjaimban, teljesen kikapcsol, de a természetben levés is. Szeretek kirándulni, biciklivel túrázni, együtt lenni a családdal. A kulturális programok mindig feltöltenek - opera, színházak -, ezért is szeretem a várost, és talán emiatt nem tudnék vidéken lakni.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

A Doktori Iskolában emlékszem arra az évre, amikor „a kicsi szép” volt a mottó. Ebben a félévben végig erről szólt a diskurzus, és ez nagyon fontos élményem volt. A kicsit észrevenni, kritikusan figyelni a nagyot, a nagy embert, a nagy házat, a nagy teret, a nagy országot, mert a kicsi is ugyanúgy megadhatja minden kérdésre a választ.

Mivel foglalkozol most?

Az irodánk most találta meg az új helyét egy üres földszinti üzletben, és egy új, izgalmas közös kalandunk kezdetén vagyunk Tijával. Új helyzet, hiszen építésziroda ritkán nyílik Budapesten közvetlenül az utcára, de mi szándékosan ilyen helyet kerestünk hosszú ideje. Célunk is, hogy kinyissuk az építész irodánk ajtaját az utca, az emberek felé. Be lehet jönni, közvetlenül bármilyen építészeti kérdést feltenni. Például „kicsi a lakás és át akarom alakítani”, vagy „kellene még egy szoba, belefér-e a lakásba”, vagy „nyitnék egy kávézót, de nem tudom, hogy kit kérdezzek” stb. Egyfajta tanácsadást is nyújtanánk a tervezés mellett.

Mindig is akartunk egy ilyen irodát, ahol ha benyitnak az ajtónkon, képletesen és szó szerint is, tényleg valami kapcsolódás indul meg az emberekkel, a helyiekkel, a közösségekkel. 

Az interjút készítették: Körtvélyessy Kata és Kóródi Gergely építészhallgatók

Képjegyzék:

01 portré

02 diplomamunka - Érd, Fundoklia völgy, Régészeti Múzeum

03 Égigérő Óvoda - Budapest, Kopaszi-gát, fotó: Varga Marietta

04 MICROmagdolna - szociális építészet Józsefvárosban

05 Törőcsik Mari-emlékhely - építészeti tervpályázat, megvétel

06 doktori védés meghívó, plakát grafika

07 építész műhely