Breuer Anna

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Már a komplex tervezésre is a tanszékre, Szabó Levente tankörébe felvételiztem, mivel nagyon inspirálónak, érdekesnek találtam az ő munkásságát. Ez előtt ő még nem volt konzulensem, de a komplex tervezés alatt nagyon jól alakult vele az együttműködés, így egyértelmű volt számomra, hogy továbbra is vele szeretném folytatni a munkát.

Emlékszem, hogy a diplomamunkám témája nagyon az utolsó pillanatban alakult ki. A kiírt témák közül való választás helyett igazán szerettem volna sajátot hozni, azonban azt még sokáig nem tudtam megragadni. Végül véletlenül bukkantam rá a szülővárosomhoz közeli Hohenemsben található zsidó temetőre, ami nagyon magával ragadott. Tudtam, hogy nem maga a temető lesz a témám, mivel úgy gondoltam, az gyönyörű, úgy jó ahogy van, de nagyon jó kiinduló pontnak bizonyult. Ehhez közel helyezkedik még el a Bernardo Bader által tervezett, Ausztriában másodikként létrehozott iszlám temető. Érdekesnek találtam a különböző vallások jelenlétét ebben a kis városban, nekem is mindig voltak osztálytársaim különböző kultúrákból, így már gyerekkorom óta foglalkoztatott ez a téma, hogy hogyan lehet együtt élni, mik a különbözőségek, mik a hasonlóságok. Innentől már egy pillanat alatt összeállt, hogy ezzel szívesen foglalkoznék, azonban mivel ez egy meglehetősen tág téma, az elején küzdöttem azzal, hogy ezt egy konkrét épületben hogyan tudnám összehozni. Rengeteg olvasás, kutatás után álltam neki a tényleges tervezésnek, a második vázlattervre rajzolódott ki, milyen épületet is szeretnék.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból?

Úgy érzem, az egyetemen, illetve a Középtanszéken töltött évek, az ott szerzett tapasztalatok a szemléletemet egészen biztosan befolyásolták. Akár építészettel, akár mással foglalkozom, az építészet és amit tanultam róla hatással van arra, ahogyan gondolkodom, látom a dolgokat.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Sok személyes kapcsolat maradt meg, az elmúlt évek számomra nagyon mozgalmasak voltak, sok helyen jártam, így kicsit úgy érzem, ezek a kapcsolatok hullámzóan, fel-fel bukkannak. Például a képzést, amiben most részt veszek Belgiumban, Starkbauer Lillával közösen csináljuk, akivel még az egyetemen lettünk barátok, ott is többet terveztünk együtt, majd utána is együtt dolgoztunk egy- egy projekten.

Milyen szerepet játszott a tanszék az életutad alakulásában?

A tanszék is egy fel-felbukkanó dolog az életemben, ahova bizonyos pontokon visszatérek. A leghosszabb ebből az volt, amikor az alatt az egy év alatt, amit a diploma után Magyarországon töltöttem, térkomp és épalap konzulens voltam, de bármikor visszamegyek egy-egy alkalommal az kicsit mindig hazatérés. Remélem, ez a jövőben is így marad.

Mik voltak a tapasztalataid, amíg konzulens voltál?

Nagyon élveztem. Négyen voltunk, Surján Borkával, Hegymegi Julival és Kolossváry Dettivel, és az valahogy nagyon jó csapat volt. Azon sokat gondolkodtam azóta, hogy voltak olyan részei a félévnek, ahol bennem már kicsit kitisztult a saját érdeklődésem, és az alapján tudtam behozni ötleteket, és voltak olyanok, ahol meg azt éreztem, hogy még nincs meg pontosan a saját szemléletem. Azt éreztem, hogy azt szeretném tanítani, ami belőlem jön, és küzdelmeim voltak azokkal a dolgokkal, amikről úgy éreztem, hogy inkább csak ismétlése annak, amit nekem mondtak, nem egészen a sajátjaim. Szóval alapvetően élveztem azt a félévet, de talán szívesebben mennék majd vissza konzulensnek azon a ponton, ahol már tiszta számomra, hogy mit csinálok, mit képviselek, mit tudok továbbadni.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

A diplomatervem témája továbbra is foglalkoztatott, nagyon szerettem volna részletesebben tanulmányozni, jobban megismerni a hátterét. Sikeresen megpályáztam egy ösztöndíjat, így fél évvel a diplomám megszerzése után kimentem Izraelbe, nagyjából három hónapra. Mikor visszajöttem, elkezdtem feldolgozni a tapasztalataimat és a gyűjtött anyagokat, amikből majd egy könyvet is szeretnék kiadni. Ezután nagyjából két évet Vorarlbergben töltöttem, ahol a Baumschlager Eberle irodánál dolgoztam. Itt részben még a Magyarországra való visszatérés után is folytattam a munkát egy prágai projekten, ezzel párhuzamosan pedig a Hetedik Műteremnél is dolgoztam egy-két pályázaton. Erre az időszakra jellemző volt a keresgélés: az építészet továbbra is nagyon érdekelt, de úgy éreztem, csak azt tudom csinálni ezen a területen, amivel teljesen azonosulni tudok. Voltak például olyan helyzetek, amikből ki kellett lépjek, mivel olyan légkörben, illetve olyan projekteken kellett dolgoznom, ami mögött túl sok problémát láttam. Úgy gondoltam, nem ebbe az irányba kéne a világot építenünk.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Jelenleg Belgiumban egy posztgraduális képzésen veszek részt, aminek a témája a fenntartható, természetes anyagokkal való építés, az anyagok megismerése, megértése, például workshopokon keresztül. Az egy éves képzés alatt közösen tervezünk a helyszínre egy kicsi projektet, amit végül közösen meg is építünk. Ezen a világ számos pontjáról sokan veszünk részt, ami segíti a kultúrák, országok, nyelvek közötti nézőpontcserét, az együtt dolgozást, és a mindannyiunkat érintő témákról való beszélgetést.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Nincsen konkrét, állandó módszerem, a tervezés nekem inkább egy keresgélési folyamat, amiben mindenféle eszköz keveredik. Ezek között megjelenik például a rajzolgatás és skiccelés, illetve az engem érő benyomásokat szeretem objektíven, akár hangfelvétel formájában is rögzíteni. A leginkább azonban szubjektív élmények, érzések, intuíciók alapján szoktam tervezni.

Melyik tervedre vagy a legbüszkébb?

Amikor egy-egy téma foglalkoztat, különböző fázisok vannak, és az állandóan változik, hogy az adott a fázisban mit tartok relevánsnak. Talán az a legnagyobb öröm, amikor érzem, hogy abban az adott témakörben összeáll valami. Olyankor nem arra vagyok büszke, hogy ez az én agyamból jön, hanem arra, hogy volt egy hullám, és fel tudtam kapaszkodni rá, ki tudott tisztulni a kép. Ez a kreatív folyamat csúcspontja. Például Starkbauer Lillával dolgoztunk egy kis kápolna tervén, ami sajnos végül nem valósult meg. Ott nagyon lehetetlen körülmények voltak, egy kicsi szoba alacsony belmagassággal, és azt a témát jártuk körbe, hogy ez hogyan tud szakrális tér ré válni. Ott is volt egy pont, amikor végül nagyon egyszerű eszközökkel sikerült megtalálnunk erre a kérdésre egy olyan választ, ami működött. Nagy örömök a pillanatok, amikor ezek összeállnak.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Ha egyetemi tervezésekre gondolok vissza, akkor több ilyen félévem volt. Nem tudom ez min múlt, hogy az adott tárgyhoz, vagy témához nem tudtam kapcsolódni, esetleg az adott konzulenssel nem olyan volt a dinamika. Egyetem óta irodán kívül pár kisebb tervet csináltunk együtt Lillával, ezek némelyike egészen pici, tárgyléptékű volt. Ezeknél többnyire eljött az a pont, amikor összeállt a dolog. Az irodai munka nagyon más. Ott is volt ilyen élményem, de inkább akkor, amikor például egy nagyobb projekten belül egy kisebb részhez szabad kezet kaptam, ott tudtam eljutni oda, hogy egy adott kérdésre összeálljon egy válasz. De nyilván az irodai munka sokszor abból is áll, hogy olyan dolgokat kell megrajzolni, amivel egyébként nem tudsz azonosulni.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Nem emlékszem olyanra, hogy az egyetem alatt nagyon foglalkoztatott volna, ha egy terv nem sikerült. Abból a szempontból talán igen, hogy úgy emlékszem vissza az egyetemre, hogy nagyon fárasztó volt, nagyon sok volt a kihívás, és nagyon sokszor kellett olyan energiákat felszabadítani, olyan dolgokkal foglalkozni, aminek nem láttam értelmét és nem tudtam vele egyetérteni. Az a minimális fénysugár, ami ezeken keresztül vezetett, a tervezés volt. Az tud belevinni egy olyan flowba, amikor kicsit mintha kilépnék magamból. Ez volt az, ami kicsit értelmet adott az egésznek, és amit élveztem. Volt egy pont az egyetemen, amikor már nagyon sok volt, akkor fél évre kimentem Bécsbe egy irodához gyakornoknak, utána pedig Erasmusra Hollandiába, Delftbe. Ebben szerintem mindenkinek magára kell hallgatnia, mert mindenkinél más, hogy egy adott pillanatban mi az, ami tud segíteni, erre nincs általános recept.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Általában inkább a hétköznapokból, a körülöttem történő helyzetekből inspirálódom. Ezek lehetnek akár különböző irodák, tervek, gondolatok vagy művek is, de az emberi találkozásokat, mindennapi történéséket és a természetet is nagyon inspiratívnak találom. A leginkább talán azok a benyomások fontosak számomra, amik az érzékszerveimen keresztül hatnak rám, például a fények, illatok, atmoszférák és színek.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál?

Jelenleg Etty Hillesum naplóját (A megzavart élet – Napló 1941-1943) olvasom, ez pillanatnyilag nagyon inspirál.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Összességében a hegyek, a természet nagyon fontosak számomra. A szakma mellett hivatalosan jógaoktató is vagyok, a jóga, a tibeti hangtálak, amikkel Nepálban kezdtem el foglalkozni, a meditáció azok, amikkel próbálok magamhoz visszatérni. A kikapcsolódás mindig nehéz téma, nehezen kerülök ki a gondolataimból. Talán a jóga és a meditáció segít a legjobban eltávolodni. Sportolni sok mindent szeretek: síelni, snowboardozni, szörfözni, futni például.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Még a diplomatervezés előtt, amikor keresgéltem a témát, és hogy mi az, ami érdekel, nagyon foglalkoztatott annak a kérdése, hogy hogyan hat az emberre a tér. Nagyon sok térélményem volt, akár épített, akár természetes térben, szubjektív élmények, hogy milyen érzés egy hegycsúcson állni, milyen egy barlangban lenni, és hogy ezek teljesen más érzelmi állapotok. Azt gondoltam, hogy erről többet kéne tudnunk, ha tereket tervezünk, de csak nagyon tágan keresgéltem valamit ezzel kapcsolatban, és azt hiszem, azzal az érzéssel, hogy ennek a valaminek mindent tartalmaznia kéne, hogy csak akkor tudok valamivel foglalkozni, ha abban minden benne van. Emlékszem Leventének arra a mondatára, hogy az építészetnek is meg vannak a határai. Azóta gyakran eszembe jut ez a mondat, mert később is sokszor volt bennem a mindent vagy semmit érzése, és annak a belátásában, hogy nem tud egyetlen dolog tartalmazni mindent, ez azóta is egy fontos kulcsmondat számomra.

Az interjút készítették: Rápli Anna és Sipos Viktória építészhallgatók. 

Képjegyzék:

01 – Portré

02 – Vallások háza, Hohenems, diplomamunka

03 – Ösztöndíj, Izrael

04 – Kápolna terv, Hittudományi főiskola, Pécs, Starkbauer Lillával

05 – Újrahasznosított agyag vakolat, Belgium, posztgraduális képzés

06 – Elhagyatott kolostor, Örményország

07 – Anyaggyűjtés, Marokkó, posztgraduális képzés