Csillag Katalin

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Szerintem a Középtanszék volt akkor is és most is a legjobb tanszék, ott korrigáltak a legjobb építészek. Úgy emlékszem, mestert választani akkoriban nem lehetett, én Karácsony Tamáshoz kerültem, amiért nagyon szerencsésnek tartottam magam. 1992-ben, még a rendszerváltáshoz nagyon közeli időszakban diplomáztam, Győrbe terveztem egy „Polgárok Háza” nevű épületet. Ez a név akkor még szokatlan volt, közösségi használatot jelentett.

Hogyan alakultak az egyetemi évek?

Amikor kezdtem az egyetemet, még nagyon dúlt a posztmodern, az oktatók is ebben a stílusban terveztek, de én azt az elejétől kezdve nem éreztem magaménak. Ellenálló voltam, vállaltam, ha nem kaptam ötöst, de olyat nem csináltam, ami nem tetszett. A mai napig eszembe jutnak ezek a tervek, az Ipartanszékre tervezett légikikötő, vagy a komplexem, a Markó utcai trafóház kezelése... Mindig volt bennem egy másfajta megközelítés, amivel ellent lehetett mondani az akkori normáknak. Ma ez nagyon más az egyetemeken, ma már mindent lehet, nincs igazán mi ellen harcolni. 

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Szerintem nagyon jól működött a régi tankör-rendszer, nálunk még kitartott az egyetem végéig, és nagyon szoros kapcsolatok tudtak kialakulni ebből. Ma már össze nem járunk, de mindig nagyon örülünk egymásnak, ha találkozunk. Ami akkoriban nagyon hiányzott az oktatásból, azok a páros, csapatos tervezési feladatok. Zsolttal már az egyetem alatt elkezdtünk közösen tervezni, de ez a kommunikáción alapult, sokat beszélgettünk, egymás feladatain gondolkodtunk. Nagyon jó, hogy ma már szerves része a képzésnek a csapatmunka, én abban hiszek hogy az építészet nem egy „one-man-show”.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered alakulásában?

Jó alapokat adott. Hagyott gondolkozni, erősítette a kreatív irányokat. Az egyetemi években ez a jó, azt tanítja meg, hogy hogyan kombinálj, hogy lásd meg a lényeget; koncepcionális tudást ad. Az igényes részletképzést, a helyes műszaki dokumentációt, gyakorlati dolgokat úgyis az egyetem után tanulja meg az ember, ahogy látom, ez a mai napig így van. Miután lediplomáztam, kimentem Grazba, én is ott tanultam bele a szakmába. Akkoriban sok magyar kipróbálta magát kint, az a felkészültség, amit itthon kaptunk, megállta a helyét az osztrák irodáknál. Grazban is, Bécsben is várták, szerették a magyar építészeket.

Ma milyen a kapcsolatod az egyetemmel?

Oktatni nem oktatok sehol, a Műegyetemre egy-egy előadás-meghívás, TDK- vagy diploma-zsűrizés miatt járok vissza, ezeket szeretem, jó konfrontálódni. Azt látom, hogy a hallgatóknak ma dolgozniuk kell, és a munka mellett nagyon nehéz annyi energiát a diplomába fektetni, amennyi egy jól megalapozott koncepcióhoz kell. Van, akinek persze így is sikerül. 

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Nehezített környezetbe kerültem. Zsolt akkor már Grazban dolgozott Volker Giencke-nél, ezért én is Grazba mentem ki úgy, hogy előtte soha nem tanultam német nyelvet. Nehezen indult, nem is volt sok munka, de rövidesen el tudtam helyezkedni, és nagyon jó helyre kerültem. Főleg lakóházakkal foglalkoztunk, azon belül is a támogatott lakásépítésben volt benne az iroda. Ezeknek a lakásoknak csináltam mindenféle-fajta tervét, de volt hogy pályázatot is rajzolhattam; a főnökömmel jó kapcsolatba kerültem, szerettem itt lenni. Két év után jöttünk Zsolttal haza.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Az iroda Győrben indult, közvetlenül hazaköltözésünk után. Az első pár év nehéz volt, kevés volt a munka és kapcsolataink sem nagyon voltak. Ketten, hárman dolgoztunk együtt maximum, közben Zsolttal közös lányaink is születtek. Valahol a 2000-es évek elején indultak a pályázatok, arra akkor nagyon ráfókuszáltunk. A Csornai iskola egy ilyen pályázatból sikerült, az Audival való együttműködés is egy szerencsés véletlennek volt köszönhető. 12 év után láttuk be, hogy Győr nekünk kevés, ezután költöztünk fel irodástól Budapestre.

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy építészettel szeretnél foglalkozni?

Én eredetileg orvos szerettem volna lenni, de nem vettek fel elsőre, és ezért kezdtem el a Műegyetemet. Első év után lettem biztos abban, hogy jó ez nekem. Akkor jött vissza a Zsolt bécsi tanulmányaiból és az is nagyon inspirálóan hatott rám.

Mikor fogalmazódott meg Zsoltban és benned, hogy közösen irodát szeretnétek alapítani?

Az egyetem alatt talán még nem. Az elejétől fogva láttuk, hogy mi nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Egymás támogatása nagyon sok erőt adott a munkában. Már házasként döntöttünk úgy, hogy Grazból visszatérünk Magyarországra és otthagyva alkalmazotti állásunkat, közösen alapítunk irodát itthon. Magyarországon akkor nagy változások voltak. Azt gondoltuk, hogy csomó minden hiányzik, csomó mindent fel kell építeni. Hülyeség lenne nem visszajönni, mert több lehetősége van Magyarországon egy építésznek.

Mennyire tudjátok házastársként szétválasztani a munkát a magánélettől?

Szerintem ez egy folyamatos dolog, nem igazán lehet ezt szétválasztani. Könyvelésről nyilván nem beszélgettünk sokat otthon, de tervezéssel kapcsolatban gyakran, és ez kettőnk között sose jelentett konfliktusforrást. Az embernek be kell látnia, mikor kell egy kicsit hátrébb állni, mert a másik mondjuk egy kicsit jobbat rajzolt le valamit. Ha az a cél, hogy a produktum a lehető legjobb legyen, akkor ezt be kell látni és ez nálunk mindig is működött.

Gyermekeitek is érdeklődnek az építészet iránt?

Igen, Julcsi lányunk a MOME-n végzett építőművészetet, és a fiam is úgy tervezi, hogy építészetet szeretne majd tanulni. Azért azt szokták emlegetni, hogy amikor külföldön jártunk, mindig csak templomokat kellett nézni. Gyerekként az azért nem lehet könnyű, hogy míg mások vidámparkba mennek, mi az egyik gótikus templomot néztük a másik gótikus templom után. Szegényeknek ilyen nehéz gyermekkora volt.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Vegyes a technika. Én szeretek először szerkesztve gépen rajzolni, nem skiccpauszon. Szóval konkrétan abban a méretben, arra a telekre gondolkozni. Ha mondjuk van egy kiviteli tervben egy olyan téri szituáció, amin design szempontból gondolkodom, akkor persze skiccelek. Nyilván az ember menet közben rajzolgat, de én viszonylag hamar nyúlok a géphez.
A makett nagyon fontos, mert a koncepciót ki kell próbálni. Például a beépítésre ritka az, amikor mi nem csinálunk több változatot makettből. Ez egy prezentációs eszköz is. Én nem hiszek a látványtervekben. Azokkal könnyű csalni, vagy megmutatni azt, amit az ember láttatni akar, de a makett sokkal valódibb.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Én nagyon szeretem a MOME Campust. Abban nyakig benne voltam és hozzám is nőtt. Szerintem jól kitaláltuk. Talán ezt mondanám, ha egyet kell mondani. Olyan terv, ami aztán nem valósult meg, de büszke vagyok rengeteg van. Csináltunk egy tervet a pécsi koncertteremre kiírt pályázatra, ami most a Kodály Központ. Azt sajnálom, abban nagyon sok érdekes téri szituáció volt. Ilyen még a Zene házára készített tervünk, ami a nemzetközi tervpályázaton a második fordulóig eljutott. Egy nagyon picit különben hajazott a megvalósult gondolatmenetre, de nem ez a medúza-alak volt formilag.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Nincs olyan. Nyilván előfordul, hogy némelyik tervbe kevesebb energiát vagy gondolatot tud fektetni az ember, de olyan amivel nem lennék elégedett olyan nincs.

...és azokat a terveket, amelyek végül nem értek célba?

Olyanból rendkívül sok van. Mi évente csinálunk 5-6 pályázatot. Ennek nagyon kis százaléka az, ami elér valamilyen eredményt, és így is azt gondolom, hogy egész jó az átlagunk. Nehéz nyerni, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a terv rossz volt. Jelentheti azt is, hogy a zsűri más szemszögből szemléli a kiírást, vagy esetleg mi gondoltunk teljesen mást a problémáról. 

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Hát abból rengeteg. Az összes ilyen mélypont, amikor se munka, se bevétel, se semmi. Amikor embereket el kell bocsátani, azok mindig mélypontok. Az építész életében szerintem mindig vannak hullámvölgyek. Ezeket túl kell élni, próbálni nem feladni és folyton keresni a lehetőségeket. Győrben mi feladtuk. Amikor felköltöztünk Budapestre, az egyértelműen az ottani helyzet feladása volt. Azt mondtuk, hogy ez az utolsó esélyünk, hogy feljövünk Pestre.

Hova fordulsz inspirációért?

Egy koncert a Zeneakadémián vagy egy kiállítás bárhol, a Szépművészetiben, a Nemzeti Galériában vagy Bécsben nagyon nagy szabadságot ad. Ezt nem lehet úgy átfordítani egy az egybe, hogy ez a motívum abból inspirálódott. Maga a felszabadulás érzése, illetve az, hogy a művész a saját területén mit képes létrehozni, van rám inspiráló hatással.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlasz?

Én Bach-rajongó vagyok. A cello suite-et nem tudom megunni. Könyvből, amit én nagyon szeretek az Jón Kalman Stefánsson-tól a Menny és pokol trilógia. A film az nehéz, mert nem nézek sok filmet, de egy utóbbi nagyon jó élményem Wim Wendersnek az Anselm című dokumentumfilmje.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér/térélmény?

Térélményre talán egy ciszterci apátságot mondanék (pl. le Thoronet). Ez a legelementárisabb a számomra.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Futok. Az kikapcsol. Két naponta el szoktam menni.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Én ebben nem vagyok jó, nem tudok idézni. Talán az, hogy “less is more”. Az úgy oké szerintem.

Az interjút készítették: Lantos Balázs és Prőhle Borbála építészhallgatók.

01 Portré

02 Polgárok Háza, diploma

03 MOME Campus, Budapest

04 Magyar Zene Háza, Budapest, pályázat

05 Koncertterem, Pécs, pályázat

06 Koncertterem, Pécs, pályázat

07 irodafotó