Csóka Attila

Hogyan emlékszel vissza a diploma tervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Már a komplex tervet, és a korábbi tanszéki terveket is a Középtanszéken csináltam, így egyértelmű volt, hogy itt fogok diplomázni. Molnár Szabolccsal ketten Pécsen kezdtük a tanulmányainkat, három év után jelentkeztünk át a Műegyetemre. A Középtanszék volt a legvonzóbb, de őszintén szólva nem emlékszem, hogy mennyire volt ez tudatos. Akik akkor ott tanítottak, ők voltak a legérdekesebbek számomra, főleg Karácsony Tamás.

Mit tudtál legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Van, amit másképp csinálnál?

Az egyetem számomra egy másodlagos szocializációs vagy professzionalizációs közeg volt. A szakkollégium még inkább meghatározó volt. Mivel próbált egy önálló gyakorlatba helyezni, emiatt nehezemre esett másoktól direkt módon tanulni. Ha valamit másképp csinálnék, akkor talán több türelemmel lennék az egyetem és az oktatók felé. 

Milyen személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből? 

Szabolccsal 18, Dáviddal 15 éve szinte minden nap találkozunk. Vannak barátok Pécsről és a Műegyetemről is, akikkel tartjuk a kapcsolatot és bármikor felhívhatjuk egymást akár szakmai kérdésben akár, ha csak hallani szeretnénk, hogy van a másik. Az akkori oktatókkal, doktoranduszokkal gyakran találkozunk különböző szakmai eseményeken, fórumokon, vagy épp együtt dolgozunk a különböző szakmai szervezetekben.

Milyen szerepet játszott a tanszék karriered/életutad szempontjából?

Pécsről nézve a Műegyetem és a Középtanszék egy elitklubnak tűnt. Nem láthattuk, nem tapasztalhattuk a mindennapokban, viszont amikor lehetőségünk volt arra, hogy megismerjük, akkor ez a vágy erősen élt bennünk. Nem gondolom azt, hogy ez kép lerombolódott, de mindenképp alakult, személyesebbé vált.

Az már egy másik történet, hogy jelenleg a tanszékkel napi kapcsolatunk nincs, a tanszéken dolgozó oktatókkal is lazább, azonban élő a kapcsolat. Úgyhogy ez nekem most is sokkal inkább a személyekhez köthető.

Hogyan teltek az első éveid egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyen?

2014-ben diplomáztam és akkor még annyira sok munka nem volt. A 2008-as válságnak az utolsó hullámai még bőven érzékelhetők voltak. Eléggé leszűkítettem, hogy kikkel szeretnék dolgozni. Dévényi Tamás volt az egyik, akit megkerestem, de neki akkor nem volt munkája. Kis Péter lett volna a másik, de oda el se küldtem végül a jelentkezésemet. A harmadik a KÖZTI volt. Dányádi Sárától kaptam az információt, hogy keresnek embert. Pottyondy Péterrel találkoztunk személyesen. Volt egy konkrét projekt, ami miatt szüksége volt emberre és így kapcsolódtam be a stúdió munkájába. Pottyondy Péterrel dolgoztam fél évet, utána meg Potzner Ferivel. Egy év után nyáron jeleztem, hogy ősztől szeretnék a doktori iskolába jelentkezni és nem akarom a kettőt együtt csinálni, ezért felmondtam a KÖZTIben. Az már csak a sors fintora, hogy a doktori iskolába nem vettek fel. Ekkor alapítottuk a Paradigma Ariadnét.

Hogy alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Szabolccsal gyakorlatilag a gólyatábor első percétől ismerjük egymást. Lakótársak voltunk sokáig. Ettől még nem lett volna egyértelmű, hogy együtt is kell dolgoznunk, de mindez kezdettől fogva közös szakmai értékrenden is alapult. Dávid a szakkollégiummal, és azon kívül is elég aktív volt. Munkája hallgatóként is jól látható volt. Látszott, hogy valami hasonlót csinál, mint amit mi is szeretnénk.

Amikor mindhárman végeztünk a tanulmányainkkal, akkor úgy tűnt, hogy amit mi szeretnénk az építészettől, azt máshol nem úgy lehet végezni. Az iroda az elmúlt 8-9 évben fokozatosan fejlődött. Félévenként, évenként egy-egy fővel bővültünk és így működtünk egészen tavaly őszig. A jelenlegi helyzetben viszont ezen változtatni kellett, de Árkovics Lilla, aki gyakorlatilag az első kollégánk volt velünk maradt. 

A munkamegosztás jelenleg hogyan zajlik közöttetek? Közösen dolgozik mindenki-mindenen vagy külön-külön csináljátok az egyes munkarészeket?

Ez nagyon sokat változott az utóbbi időben. Amikor 8-10 fővel működik egy iroda, akkor már elég sok ügyviteli feladat adódik. Mivel most kevesebben vagyunk, ezért ezek a feladatok is jelentősen lecsökkentek. Kivéve az állandó kommunikációs kényszert, ami nélkül jó lenne, de nem igazán lehet szerintem ma működni. Az alkotómunkában viszont az önálló munkavégzés mellett nagyon fontos számunkra a diskurzus, amikor együtt tudunk gondolkozni.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Rengeteget beszélgetünk. A gondolatainkat először szövegekben fogalmazzuk meg. Ezt követően, amikor ez már nem tud elég konkrét lenni, akkor rajzolunk. Amikor már a rajz is túl absztrakt, akkor vesszük elő a számítógépet és próbáljuk terveken feldolgozni. Mindegyik fázisnak megvan a megfelelő helye.

Makettezni is szoktunk, de nem ez a jellemző. Amiket készítünk jellemzően munkamakettek és inkább a kísérletezés a céljuk. Amikor úgy érezzük, hogy a modell szükséges ahhoz, hogy megfelelően tudjuk ábrázolni a gondolatainkat, akkor készítünk csak.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Nincsen ilyen. Mindig az aktuális feladat az, ami legjobban érdekel. Összességében minden munka, ami az irodában jött létre büszke vagyok.

Van olyan, hogy visszagondolsz egy befejezett projektre és bizonyos dolgokat máshogyan csinálnál rajta?

Természetes, ez gyakori érzés. Egy terv mindig egy pillanatfelvétel arról, ami a tervezőben zajlik, ami az adott pillanatban a legjobb megoldás. Szerintem nem érdemes megkérdőjelezni, hogy abban a pillanatban az egy optimum volt. Teljesen természetes, ha a gondolat tovább formálódik a tervezőben. 

Volt válságkorszakod? Ha igen, hogyan tudtad kezelni? 

A diplomát követően nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. Át kellett gondolni, hogyan tovább. A mostani időszak már tartósabban kihívás: kevés a munka a piacon és ez rányomja a bélyegét a szakma közérzetére. A szakma kiszolgáltatott a politikai, gazdasági, társadalmi változásoknak, ami szintén nem egy szerencsés állapot. Ezen kívül pedig a work-life balance még egy nehéz kérdés. Nagyon szeretem, amit csinálok. Az egyetem első napjától kezdve ez tölti ki az életem legnagyobb részét. Mostanában viszont örülök, ha tudok teret adni másnak is, ami adott esetben megtermékenyíti az alkotói munkát is. Ha visszatekintek, talán az egyetemi és az azt követő 5-8 év túlzottan egyfókuszú volt. Hogyha akkor több teret engedek más dolgoknak is az életben, akkor nem biztos, hogy kevesebb energia vagy lehetőség jutott volna a szakmaiság kiteljesedéséhez. 

Hogyan maradsz motivált a mindennapokban? Vannak olyan hazai vagy külföldi irodák, amik inspirálnak? 

Karácsonnyal konzultáltunk talán komplexet vagy diplomát és a tervezési folyamatban elakadtam. Ahogy beszélgettünk, Fejérdy Péter is odaült az asztalhoz és sommásan megjegyezte: „Ha nem fúj a szél, akkor evezni kell.” Ez a gondolat azóta is élénken él bennem. Az ihletett pillanat ritka és illékony. Meg kell tanulni hogyan kell munkával megteremteni magunknak az inspirációt egy projektben.

Egy ideje már nem követem azokat az oldalakat, amikre 15-20 új épület kerül fel naponta. 

Az Instagramot egészen az elmúlt egy-két évig megfelelő szűrésekkel egész jól lehetett használni, de az utóbbi időben ez is átalakult. Inkább a printet preferálom. Lehet, hogy lassabb, de tartalmasabb információkat hordoz. Házakat követve házakat tervezni nem vezet sehova – abból csak valamilyen követő magatartás születik.

Van más művészeti ág, ami inspirál? Zene, festmény, könyv, film? 

Igen, ezeket mind szeretem és fogyasztom. Legfőképpen olvasási élményekből merítek inspirációkat. 

Melyik a számodra legérdekesebb hely vagy köztér, akár Budapesten kívül? 

Sok olyan hely van, amihez kapcsolódom, de ezek számomra nem elsősorban az építészeti attribútumaik miatt érdekesek, hanem inkább az élet miatt, ami megtölti azt. Ezért is mondanám inkább, hogy bizonyos kultúrák vagy helyzetek azok, amik hatással vannak rám. Például a mediterrán térségben jobban érzem magam – számomra ez élhetőbb közeg. 

Gyakran azonban csak utólag döbbenek rá, hogy egy-egy hely milyen meghatározó jelentőséggel bírt számomra. Balázs Mihály fotóiról vagy előadásaiból sokan ismerhetik az ócsai pincéket. Számomra ez a kamaszkorom meghatározó helyszíne – rengeteg időt töltöttem ott, igazán különleges környezet, még akkor is, ha nem a költői, hanem a profán oldaláról közelítünk hozzá.

Tudnál ajánlani egy zenét, egy filmet és egy könyvet?

Egyet nem, de párat megpróbálok.

Szerb Antal Utas és Holdvilág húzott be az irodalomba, aztán Corbusier Új építészet felé mutatta meg, hogy van építészeti irodalom is. Hamvas Béla Öt géniuszát pedig akkor olvastam amikor már sokaktól hallottam róla. Szerintem a legtöbben félreértették.

Az utóbbi időben Sorrentino filmjeinek életigenlése nagyon közel áll hozzám, szeretem ahogyan a világot szemléli.

A zenét pedig lemezen ajánlom. Kiválasztani a megfelelő lemezt, kivenni a borítóból, feltenni, óvatosan ráhelyezni a tűt, az egy aktus, aminek minden pillanata örömet okoz. A Daft Punk - Random Access Memories (Drumless Edition) egy véletlen során került hozzám, érdemes meghallgatni. De Nick Cave & The Bad Seeds - The Boatman's Call vagy Moka Efti Orchestra Telegramm albuma is elég jól sikerültek.

Hogyan kapcsolódsz ki? Milyen hobbijaid vannak? 

A sport sokat jelent számomra: edzőtermi munka, rendszeres futás, úszás és ha az időjárás engedi, siklóernyőzés. Ezen kívül szeretek kertészkedni, kapálni, zöldségekkel, gyümölcsökkel foglalkozni. 

Tanács, ami máig gyakran eszedbe jut? 

Amit már korábban említettem „ha nincs szél, akkor evezni kell”. Gyakran eszembe jut, és másokat is emlékeztetek rá, ha megrekednek: el kell kezdeni csinálni, és az hozza majd a folytatást.

Az interjút készítették: Altsach Levente és Keszei Réka építészhallgatók.