Deichler Tímea

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket? 

Nekem az első, ami nagyon meghatározó élmény volt a tervezési tárgyak közül, a Közép 2 volt.  Előtte nehezen találtam a helyemet - főleg tervezési szempontból - az egyetemen. Az első évben a Térkomp és az Épalap kicsit mélyvíz volt. A Lakó az már jobb volt, de inkább a funkcionális szituációként éltem meg, még kevésbé éreztem rá arra, hogy akkor most igazából tereket tervezünk. A Közép2-félévem volt Fejérdy Péterrel, ahol a hely, a tér fogalma értelmet nyert számomra, ebben Péter természete is nagyon segített, hogy picit egyengeti az utat, föltesz kérdéseket, de nem feltétlen ad direkt válaszokat, hagyta, hogy ráérezzek azokra.  Később Péterhez jelentkeztem komplexre és diplomára is, közben persze a Középtanszéket is megismertem, és az a nyugodt, stabil atmoszféra, mely körülöleli, mindig nagyon szimpatikus volt számomra. De elsősorban Péter volt az, aki idekötött.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen? 

Ez jó összetett kérdés! Az egyetem után és ott is sokat beszélgettünk arról, hogy ki honnan jött, mit tanítottak meg neki, és azt mennyire érzi hasznosnak. Alapvetően két irányt láttam, az egyik, ami mellett sokan érveltek, hogy az a jó, ha gyakorlati tudást kapnak a hallgatók. Ez alapvetően arról szól, hogy amit tanulnak, rögtön tudják használni az adott munkahelyen, mint amikor mondjuk kijön valaki informatikusként az egyetemről és rögtön tudja azokat a programnyelveket, amiket kérnek. A másik, amikor gondolkozni és tanulni tanítanak meg. Az informatikus példával élve ebben az esetben a friss diplomás lehet, hogy nem rögtön fogja tudni az alkalmazott programnyelveket, viszont bármit meg tud majd tanulni. Összegezve úgy érzem, hogy tök jó volt, hogy nem feltétlen direktben tanultunk ezt meg azt, hanem egy átfogó tudást kaptunk, és arra ösztönöztek, hogy gondolkozzunk, utána meg úgyis megtanuljuk azokat, amiket később az egyes feladatoknál meg kell tudni csinálni.
Az egyetem után sokat olvastam elméletet is, építészetelméletet és gyakorló építészek interjúit is, és lehet, hogy ezt még akár hamarabb is lehetett volna kezdeni. Erre szerintem diploma után jöttem rá, hogy milyen hasznos és mennyire segít, nem csak az előképeknek a vizsgálata, hanem annak a folyamatnak a megértése is, hogy az adott építész hogyan jutott el ide, és ezek inkább a hosszabb szövegekből derülnek ki.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből? 

Számomra minden itt kezdődött Jakab Danival, akivel közös stúdiónk és családunk van. Az egyetemen ismerkedtünk meg. 
Oktatói oldalról a Fejérdy Péterrel és Szabó Leventével való kapcsolatot emelném ki. Péter volt a diplomáig a konzulensem, utána a doktori képzés alatt pedig Levente. Velük több pályázaton is részt vettünk, ami érdekes volt, mert alapvetően egy kötelezettségből indult, mivel az elején még az embernek nincsen aláírási joga, nincsen referenciája, ezért kell mellé valaki, aki ezt tudja biztosítani, azonban a jelenlétük mindig sokkal többet jelentett ennél. Nehéz is megfogalmazni, a konzulens már nem is jó szó, egy külső szem inkább, aki segít, ránéz, ötleteket ad. Tök jók voltak mindig ezek a beszélgetések.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában? 

Igazából még nagyon az elején vagyunk szerintem a karrierünk alakulásának, de ez a szakmai kapcsolat, ennek a támogató jellege, az folyamatosan megvan, érezzük. Amikor az ember kijön diploma után az egyetemről, még rengeteg kérdése van, nagyon hálás vagyok érte, hogy a tanszéken olyan embereket ismertem meg, akiknek ezeket a kérdéseket még ma is föltehetem. 

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden? 

Hosszan dolgoztam a KÖZTI-ben még a diploma előtt, a kötelező gyakorlat után is gyakornokként. Nekem inkább ez az az időszak, ami meghatározó, és nem is feltétlen a diploma utáni időszak. Ekkor én nagyon be szerettem volna kerülni Skardelli György műtermébe. Az volt az érdekes, hogy akkor kiderült számomra, Gyuri máshogy gondolkozik, mint én – itt sokan legyintenek, hogy generációs különbségek –, de ezt maradéktalanul el tudtam fogadni. Ami sokkal fontosabbá vált, hogy abból az elhivatottságból és abból a tiszteletből, ahogy a munkájához viszonyul, nagyon sokat tanultam. 

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd? 

Mindig tudtam, hogy saját magam ura szeretnék lenni. Kötelező az egyetem után pár évet eltölteni valahol, hogy meglegyen az aláírási jogunk, és addig szerettem volna olyan helyen lenni, ahol minél többet tudok tanulni. Gyuri mellett ez nagyon jó volt, és amikor már megvolt a lehetőség, hogy saját lábra álljunk, akkor azzal éltünk. Jakab Danival - egy évvel azután, hogy megismerkedtünk - elkezdtünk együtt pályázni. Ez volt az egyetem második felénél. Meglepően jól sikerültek ezek a pályázatok, mindig nyertünk valamit, ebből nőttünk igazából ki. Megbízásból adódó munkánk csak sokkal később lett. Abból a szempontból kicsit nehéz most, hogy rámentünk arra, hogy direkt nagy projekteket csináljunk, 5-20 ezer négyzetmétereseket, így kicsiben pedig nem sok tapasztalatunk van, mely főleg a referenciák, megépült munkák tekintetében hiányzik. Sokan inkább családi házakkal kezdik, és abból nőnek ki, de mi úgy voltunk vele, hogyha a nagyot értjük, akkor a kicsit is. Ez nem teljesen igaz, mert azért elég más a kettő, de nagy tapasztalatot, önbizalmat adott, ha pár hét alatt leadtunk egy 20 ezer négyzetméteres pályázatot, amit díjaznak, akkor az ember úgy érezte, utána már minden megy! 

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Alapvetően nagyon sokáig, nagyon gyorsan csináltuk pályázatokat. Ha egy hónap volt rá, akkor már úgy voltunk vele, hogy rengeteg időnk van, de alapvetően pár hét alatt leadtunk egy pályázatot és az magával hozta, hogy olyan eszközökkel kellett gondolkoznunk és terveznünk, ami gyors. Mindig van noteszem és folyamatosan rajzolgatok, írogatok, firkálgatok és ez mindig nálam van és így fejlődik a fejemben a terv. Van, amikor az éjszaka közepén még eszembe jut valami, gyorsan lerajzolom, hogy akkor másnap onnan tudjam folytatni. A másik pedig nekem a számítógép: mindent kipróbálok, amikor már megvannak az alapok, akkor végigzongorázom nagyjából az összes lehetőséget, amit jónak gondolok és kizárásos alapon haladok tovább. 
Mostanában kezdtünk makettezni, elhatároztuk, hogy erre hagyunk időt, nem három hét alatt csinálunk meg egy feladatot, hanem inkább két hónap alatt. Kicsit így az élethelyzet változásával is jár, most már családom van, nem éjszakáig dolgozom, és jobban be kell osztani az időt, akkor az is belefér, hogy egy makettet elkészítsünk. Alapvetően kísérleti maketteteket készítünk, amin meg lehet nézni, hogy a különböző terek, térkapcsolatok milyenek is, nagyon más így, mint a számítógépes modellen.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb? 

Vannak kedvencek. Olyat mondani, amire a legbüszkébb vagyok, azt nehezebb, mert akkor tudnék igazán büszke lenni rá, ha megvalósulnának. A pályázatoknál még nem is feltétlen várja az ember, mert akkor még nagyon az elején vagyunk, de amikor már megnyerjük, akkor már jobban fáj, hogyha nem építik meg. A kiviteli tervig végig vitt projektek esetén főleg rosszul esik, ha megy a fiókba. Sok pályázatunk van, amit szeretek. Ezek azok alapvetően, amik a doktori dolgozatomban is szerepelnek, mert nagyon együtt élnek azzal a gondolkodásmóddal, ami folyamatosan fejlődik bennem: a Grösslingi Fürdő és Könyvtár, a Future Library és a Budapesti Diákváros terve.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett? 

Nincs igazán olyan terv, amivel nem vagyok elégedett, olyan van, hogy egy megrendelővel kicsit nehezebb együtt dolgozni és akkor kompromisszumosabb, akár a mi részünkről is, de úgy gondolom, hogy itt nem csak a mi érdekeink vannak, hanem a megrendelő érdekei is. Ezt nehéz megtanulni, megérteni, az ő fejükkel is meg kell tanulni gondolkozni, nekik teljesen mások a szempontjaik, és akármennyire is bizonyos kérdéseket esetleg szakmai szemmel jobban látunk, az ő szempontjaik megértése fogja azt a végeredményt hozni, hogy ez nekik tényleg hosszútávon jó legyen. Ez egy olyan folyamat, ami szerintem már az egyetem után kezdődik el, számomra akkor, amikor gyerekem lett. Akkor kezdtem ebbe jobban belegondolni, hogy más miként gondolkozik, hogyan tudom megérteni - egy kisgyereket megérteni mondjuk még nehezebb, - de akár egy megrendelőt, akár egy hallgatót, bármilyen beszélgetőpartnert. És azért nem mondtam azt, hogy nem vagyok elégedett, mert lehet, hogy nem feltétlen pont olyan, mint amit én gondolok, de egy közös gondolkozás eredménye.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted? 

Úgy érzem még fiatal vagyok hozzá, remélem nem is lesz! 

Hazai-külföldi irodák közül hova fordulsz inspirációért?

Ez azért érdekes kérdés, mert pont ezen gondolkoztam, hogy jelenleg az elméleti írások, interjúk, mások gondolatmenetének a megértése nagyon inspiráló számomra, és pont akkor olvastam egy interjút, melyben pedig azt mondta az interjú alanya, hogy direkt nem olvas interjúkat, mert azok csak nagyon mai korra adnak válaszokat, az épített környezetünk, pedig inkább örök, a jövőt és a múltat is felöleli.  
Sokat gondolkoztam ezen a problémán, talán abban rejlik a titok, ha a műleírásban foglalt kötelező tartalmak taglalásán túl a tervező felfedi a gondolkodás folyamatát, a terv alakulásának lépéseit, hogy mi inspirálta, akkor tud az az írás valóban inspirálóvá válni mások számára is.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér? 

Folyton változik, igazából a séta közbeni az apró momentumok, ha mondjuk egy helynek elkezdtem megérezni az atmoszféráját. Ezt nagyon nehéz szavakba önteni. Szerintem ebben az is benne van, hogy mennyi mindennel él együtt az építészet, a környezettel, éghajlattal, a használókkal, hogy éppen tavasz, nyár, ősz vagy tél van, és hogy ezek a változások, hogyan tudnak, akár a belső, akár a külső terekben lecsapódni. Hogyan alakítja az adott helyet. Most ez az, amit figyelek, nem is a konkrét helyek, hanem a helynek a környezettel való együttélését.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál? 

Erre két éve még sokkal többet tudtam volna mondani. Most 2 éves a kisfiam és mellette a kezdetektől dolgoztam, részt vettem pályázatokon, ami azzal jár, hogy a szabadidőm pedig vele van. Ezáltal most gyerekkönyveket olvasgatok, nagyon profi vagyok mindenféle kis járműnek a felépítésében, kukásautók megismerésében, de a saját érdeklődési köröm ilyen szempontból kicsit hátrébb van sorolva, szóval fogalmam sincs, hogy most milyen filmek vannak. Olvasni még néha azért szoktam, – a szakmai könyvektől eltekintve – legutóbb Karikó Katalin könyve volt nagyon inspiráló számomra.  

Hogyan kapcsolódsz ki? 

A gyerekekkel való játék az nagyon segít a kikapcsolódásban, rákoncentrálok mondjuk a légózásra. Emellett, ami nekem sokat segít az a sport, elmegyek egyet futni, aztán szebb a világ!

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut? 

Konkrét tanács az nincsen. Fejérdy Péter személye nekem nagyon meghatározó volt, ő mindig arra ösztönzött, hogy nagyon sokat kísérletezzek és mindent kérdőjelezzek meg, folyamatosan tegyem föl az újabb és újabb kérdéseket. Ezt nagyon hasznosnak tartom. Azóta is bennem van, hogyha valamit csinálok, akkor utána még ötször megkérdőjelezem, ötször kipróbálok valami újat, és akkor teljesen megbizonyosodom abban, hogy jó. És ha úgy érzem, hogy jó, akkor azt segíti tovább lendíteni a további kérdéseket is a tervben.

Az interjút készítették: Báthory Dániel és Számuel Boglárka építészhallgatók. 

Képjegyzék:

01 Portré 

02 Diploma látványterv 

03 Grössling: fürdő és könyvtár 

04 Future Library: University of Genoa könyvtára 

05 Diákváros 

06 Kisfiam alkotása 

07 Irodafotó