Dimitrijevic Tijana

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket? 

Amikor én jártam egyetemre, a tervezési tanszékek között a Középtanszék számított a csúcsnak. Erasmus után nagyon magabiztos voltam, tele tettvággyal. Komplex előtt több helyre is jelentkeztem, de a legszimpatikusabb Lenzsér Péter építész volt, 5 perccel az időpont lezárása előtt befutottam hozzá a portfólióval, és ő befogadott. Ezután a diplomamunkám alatt is nála maradtam, meghatározó építész és konzulens volt számomra, és a tanszék hangulatát is megszerettem. Itt volt az első olyan élményem, hogy nem csak egy neptun kód vagyok, hanem egy személy.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen? 

Nem csinálnék másképp semmit, de sokáig nem találtam a helyem, a Közép2 tárgy sem az a szuper félév volt nekem, pedig nagyszerű tanároknál voltam. De nem értettem, mi az a koncepció, az építészet, miért kell felülről rajzolni a tetőket, és mi az, hogy teret alkotunk… Komplexnél volt az első olyan élményem, amikor ezek összeálltak, és nagyon inspiráló volt számomra a Lenzsér Péterrel közös munka. Az Erasmus-program után, Liechtensteinben, kinyílt a világ számomra. Egy nyarat töltöttem Berlinben is - a várost Kerékgyártó Béla szerettette meg velem - ez is meghatározó volt számomra az egyetemi évek alatt.

Mi volt a motivációd az első pár évben, amikor nem találtad a helyed?

Sokáig nem tudtam, mivel szeretnék foglalkozni, gimnáziumban jól ment a matek és a fizika, jól rajzoltam, és ez kiadta az építészetet. Nem volt a környezetemben senki, aki ezzel foglalkozott, utólag azt tudom mondani, hogy szerencsés vagyok, hogy ilyen jól választottam. Széles és színes ez a szakma, és egy idő után mindenki meg tudja találni azt, amiben jó, amit szeret, és amiben sikerélménye van. A motiváció jó kérdés - nekem a kezdeti időkben a közvetlen szakmai kapcsolódások adtak lendületet - egy szabadon választható kislétszámú tantárgy, egy közvetlen mondat egy konzulenstől, vagy éppen az Erasmus-utazás és a nyári gyakorlatok.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből? 

Megmaradt a tankörünkből egy hatos lánycsapat, annak ellenére is, hogy van, aki Vietnámban, Svájcban, Németországban vagy Olaszországban él. És van még egy csapat, akikkel együtt csináltuk a komplex terveket, és együtt is diplomáztunk. Tanárok közül Lenzsér Péter volt meghatározó, mai napig szeretettel gondolok rá. Amikor visszamentem doktorizni, ott egy új egyetemi időszak kezdődött nekem - sok-sok új kapcsolattal. Konzulensem volt Radványi György, Klobusovszki Péter, sokat jelentett Cságoly tanár úr jelenléte, Kerékgyártó Béla minden szava, és a doktori iskolás társaim. Itt ismertem meg Melindát is, azóta pedig, most már 10 éve, együtt dolgozunk. 

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában? 

Ami számomra nagyon meghatározó volt, az az Építőművészeti Doktori Iskola maga, sokat segített a saját építészeti utam, karrierem és szakmai hovatartozásom, társaságom megtalálásában. 

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken? 

Óriási privilégiumként élem meg, hogy én ülhetek most a másik oldalon, pedig egykor én is ott ültem, ahol Ti most. Persze ez hatalmas felelősség is, de nagyon élvezem. Annak nagyon örülnék, ha a hallgatókra jutó idő több lenne, és többet tudnánk nem csak a saját tervekről, hanem úgy általában az építészetről is beszélgetni. 

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden? 

Miután lediplomáztam nyáron, úgy gondoltam, majd szeptemberben kezdek el dolgozni, addig kiválasztottam 5-6 építészirodát, persze a legjobbakat, ahová el is küldtem az önéletrajzomat és a portfóliómat. Miközben vártam a válaszokat, megkeresett Páricsy Zoltán volt épszerk konzulensem, hogy egy kollégája építészmunkatársat keres, és beajánlott. Bementem interjúra, ahová nem is vittem portfóliót, csak a diplomám tervezési naplóját, felvettek, és szeptemberben ott kezdtem el dolgozni. Óriási szerencsém volt - itt Bodnár László építész volt a vezető tervezőm (aki annak idején Rimanóczy Jenő építésznél kezdett) - tőle rengeteget tanultam, nem csak szakmailag, de emberileg is. Nagyon jó tapasztalatokat szereztem, rengeteg szakági tervezőt fogtunk össze, és mindenki azt érezte, hogy ki tudja venni a részét a tervezésből, hozzá tud tenni. Az első épületem, amit egyedül vittem/terveztem az egy kicsi trafó volt a Hungária körúton, hatalmas sikerélmény volt. Szerencsés voltam az első munkahelyemmel, amiatt is, hogy a 2009-es válság alatt megtartottak; a legtöbb évfolyamtársam külföldre ment, vagy mással foglalkozott itthon, hiszen kevés munka volt.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd? 

2012-ben már 5 éve dolgoztam ebben az irodában, da akkor már végképp nem volt munka. Ekkor döntöttem úgy, hogy vagy elmegyek a doktori iskolába kutatni, vagy kimegyek külföldre, ha nem vesznek fel. Miután felvettek, egy 10-15 fős csapattal indultam, köztük volt Borsos Melinda, Kronavetter Péter, Weiszkopf András, Oroszlány Miklós, Szabó Dávid, Kukucska Gergő és Bartha András is. Nagyon jó volt a hangulat, közösen kutattunk, terveztünk, utaztunk és rengeteget beszéltünk az építészetről. Egy kis sziget volt abban a kilátástalan helyzetben, amiben akkor voltunk. 

Melindával az első közös projektünk a MICROmagdolna kutatás-alkotás volt 2013-ban a Magdolna-negyedben, és azóta együtt dolgozunk, ahol pedig most ülünk, ez a közös irodánk/építészeti pop-up boltunk, amit két hete nyitottuk meg. Sok munkát terveztünk csak ketten, de sokszor Oroszlány Miklós csapatával, a Ginkgo Építészirodával is dolgozunk együtt.

Milyen módszerrel, eszközökkel terveztek? 

A mi módszerünk az úgynevezett „vágygyűjtés”, amit mi dolgoztunk ki. A lényege az, hogy sokat kérdezünk, és közben tollbarajzolunk. A helyszínen lerajzoljuk, amikről az emberek mesélnek, amire vágynak. Ezeket vizualizáljuk - általában piktogramokat, infografikákat, szabadkézi 3D rajzokat készítünk, makettezni kevesebbet szoktunk. Minden tervezési folyamatnak része egy ilyen közösségi tervezési szakasz, amikor összeülünk egy nagy asztalnál filccel, kávéval, legóval, és eljátsszuk a ház tereit. Ezt a Magdolna negyednél, lakásátalakításoknál, bölcsődéknél és óvodáknál is eljátszottuk. Az, hogy le tudjuk rajzolni az emberek vágyait, az egy varázseszköz, ez a fajta közösségi tervezés pedig nagyon jól megalapozza a bizalmat tervező és a többi résztvevő között. Ezek után a további tervezési fázisok is gördülékenyebben mennek.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb? 

A MICROmagdolna projektünkre büszke vagyok, főleg, hogy nem adtuk fel, és született valami pozitív dolog belőle. Az elején úgy éreztem, valami hasznos, szociális, valami előítéletekkel, kisebbségekkel kapcsolatos témával szeretnék foglalkozni. Úgy gondoltam, hogy a VIII. kerület a legnehezebb sorsú hely Budapesten, ott kell valamit csinálni. Amikor először jártam a Magdolna-negyedben, nagyon megrázó volt, olyan, mint Budapesten belül egy harmadik világ, nem is gondoltam, hogy itt lehet ilyen, 10 percre mindentől. Alföldi György tanár urat kerestem meg - akkor ő volt a RÉV8 vezetője - ő mondta, hogy van négy földszinti üzlethelyiség a kerületben, amikből szociális, közösségi tereket kéne építeni, és jó lenne, ha csapatban ezeket megterveznénk. Ezután elkezdtem verbuválni az embereket, és lett is egy nagyszerű csapat, köztük később Melinda is.  

Az első közös munkánkra Melivel is büszke vagyok, ami megépült, az Idesüss Óvoda és Bölcsőde, amivel később a budapesti Építészeti Nívódíjat is nyertük. Amit még nagyon szeretek, az a Liberland nemzetközi pályázatunk. Egy kedvencet nem tudok, hiszen mindegyik tervünket más miatt szeretem. Kicsit olyan ez, mintha a gyerekeim lennének. 

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett? 

Olyan terveim nincsenek, amikkel nem vagyok elégedett, olyan van, amit sajnálok, hogy nem épült meg, vagy utólag kicsit másképp csinálnék, akár a kommunikációban, akár a tervezési folyamatban, de nincs hiányérzetem. 

Egyetemen persze a legtöbb tervemmel kapcsolatban volt hiányérzetem, kudarcélményem is, először a diplomamunkámmal voltam teljesen elégedett. Addig mindig megpróbáltam megérteni és alkalmazkodni az elvárásokhoz, komplexnél és diplománál találtam meg igazán a helyemet. 

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted? 

Az egyetemen igazából az első pár évem válságkorszaknak mondható, hiszen nem tudtam, hogy mit csinálok, és nem értettem a visszajelzéseket sem. Innen nézve, a másik oldalon, most már persze értek mindent, de akkor nehéz volt. 

Aztán később volt egy másik válságkorszak, amikor olyan munkákat kellett csinálnom, amikkel nem értettem egyet, a 2008-as években a világválság idején, azután döntöttem úgy, hogy vagy doktori iskola vagy külföld. Tulajdonképpen a jelenlegi helyzet is mondható egy válságkorszaknak, hiszen nincs annyi munka az építészetben, de mi Melindával úgy döntöttünk, hogy alternatív utakat járunk. Ennek része ez a tér is, ahol most vagyunk - egy építészeti bolt egy földszinti üzletben - mert mindenkinek kell egy kis építészet.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért? 

Berlin és közteshasználatai (temporary use, pop-up) nagyon meghatározóak számomra. Magyar irodák közül pedig szeretem az Építész Stúdió munkáit, érdekel a CAN Architects Studio iskolákkal foglalkozó vonala, Kemes Balázs monori szociális munkái, Tihanyi Dominika tájépítész munkái, a Paradigma Ariadne, a lab5, a Ginkgo dolgai, a Földes Iroda munkái és közösségi akciói. Fontosnak tartom a Rév8 korábbi és mostani munkásságát, amit a VIII. kerületben csináltak. Ezeken kívül szoktam mindig figyelni az építészeti doktori kutatásokat, ki mit kutat, mindig vannak friss, klassz témák. Külföldiek között kedves nekem a szlovén Bevk Perović, olasz/brazil Lina Bo Bardi, aki épp kedvencem. Érdekelnek a szegregációval, gettókkal, közteshasználatokkal kapcsolatos kutatások - itthon és külföldön is.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér? 

Budapesten nagyon szeretem a Müpát, kívül-belül az összes részletével, programjaival együtt. Azt érzem, hogy nagyon egyben van a ház és a tartalma. Fontosak nekem a Budapesten előbukkanó botlatókövek, a Hetedik Műterem emlékezettel kapcsolatos helyei. Nagyon meghatározó még egész Berlin. Szeretem, ahogyan a közterek, az emberek, a szabadság, a közösségek benne vannak a házakban, terekben, ahogyan kapcsolódnak és színteret adnak új, váratlan dolgoknak. Szerbiában szeretem a Duna melletti újvidéki strandot, és foglalkoztat a belgrádi Waterfront Belgrade sorsa. Érdekel a városi és vidéki szegregátumok helyzete, és hogy mit tehet ott az építészet.

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlanál? 

Szeretem Bach Goldberg variációit Glenn Gould feldolgozásában, sok szerb, horvát, jugoszláv, zenét (nekem az otthon hangja). Grecsó Krisztián könyveit, a Lányos apát, a Harminc év napsütést; a Heartstopper és Ted Lasso című sorozatot, Paolo Sorrentino filmjeit. Berlin pedig nekem olyan, mint egy összművészeti élmény.

Hogyan kapcsolódsz ki? 

Szeretek futni, pár éve találtam rá, szeretek iyengar jógázni, olvasni, koncertre járni. Sokat utazni, haza Szerbiába is, amikor csak tudok, valamint van két kisgyerekem, velük lenni, az ők ritmusukban jönni-menni sokszor a legjobb kikapcsolódás.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut? 

Marosi Bálint lelkesedése, lendületessége; Lenzsér Péter, mint az életigenlő építész; Kerékgyártó Béla szinte minden mondata, főleg a “kollégák, olvasni kell, és írni, és publikálni!”; Cságoly Ferenc egy-egy kedves, közvetlen mondata; Somogyi Krisztina egy kedvenc mondata nekem, hogy “az evidenciákat is ki kell mondani”... Még egy jut eszembe Bodnár Lászlótól, akinél először dolgoztam: “mindegy, ki csinálta jól, vagy ki rontotta el, a lényeg az, hogyan lehet ebből most egy jó házat csinálni”. Személyesen pedig meghatározó és megható nekem - és ez már nem építészettel kapcsolatos -Borbély Alexandra TED előadása arról, milyen egyszerre két “valamilyennek” - az én esetemben szerbnek majd magyarnak is lenni.

Az interjút készítették: Farnyik Zsófia és Papp Tímea építészhallgatók

Képjegyzék:

01 portré

02 Dimitrijevic Tijana, MÉSZ-MÉK díjas diplomaterv, Előítéletek Múzeuma, Újvidék, Szerbia, 2008

03 Liberland nemzetközi tervpályázat; szerzők: Borsos Melinda DLA és Dimitrijevic Tijana DLA, MICROarchitects

04 Idesüss Óvoda és Bölcsőde, Budapest Építészeti Nívódíja, első megépült épületünk; szerzők: Borsos Melinda DLA és Dimitrijevic Tijana DLA, MICROarchitects;      fénykép: Borsos Melinda

05 MICROmagdolna vágygyűjtés és közösségi tervezés, VIII. kerület Magdolna negyed; szerzők: Borsos Melinda DLA és Dimitrijevic Tijana DLA, MICROarchitects;      fénykép: Vass Réka

06 Berlin, kutatási terep, szerelem, Kerékgyártó Béla emléke; saját fénykép

07 Irodafotó