Félix Zsolt

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Ez könnyű kérdés. A Középülettervezés tárgy harmadéves tárgy volt akkoriban, ahol én Cságoly Ferenchez kerültem. Ő volt az, aki megszerettette velem az építészetet, a Feri hatására kezdtem el tényleg az építészet irányába érdeklődni. És utána már a Komplexet és a Diplomatervezést is nála csináltam, a Középtanszéken.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Azt gondolom, hogy nagyon sokrétű volt, amit meg kellett tanulni, és ez később is szerintem fontos, hogy sokfelé, sok irányba legyen nyitott egy építész, mert akkor tud igazából mindennek megfelelni, hiszen állandóan változik körülöttünk minden.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Akivel az egyetemen egy tankörbe jártunk, velük még most is találkozom, gyakorta összejárunk. Szakmailag követjük egymást, tehát tudjuk, hogy ki mit csinál, de ez az évfolyamra is jellemző.

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken?

Mi az építész stúdióból négyen (Hőnich Richárd, Szántó Hunor, Kolossváry Detti és én) csinálunk egy tankört, Lázár Csabával kiegészülve. Próbáljuk egy kicsit a saját látásmódunkat átadni az oktatásban. Mi párban oktatunk, tehát két tanár van a hallgatókkal, és a hallgatók is ott ülnek folyamatosan egy körben, és mindenki figyeli, hogy kinek milyen párbeszéde zajlik a tanárok között. Azt is nagyon szorgalmazzuk, hogy ők egymásról mondjanak véleményt. És mi, oktatók meg váltjuk egymást óránként, tehát sosem ugyanazzal a párossal ülünk. Próbáljuk azt, hogy minél többfajta szituációban kerüljön szó a tervről. Nálunk nagyon fontos - és az irodában is ez van -, hogy minél több ember nézzen meg egy tervet, minél több ember mondja el a véleményét, mert annál pontosabban tudod kitalálni, hogy mi kell abba a tervbe. És egyébként nekünk is izgalmas, hogy a fiatalok mit gondolnak, hova tartanak most.

Gondoltad volna-e anno, hogy egyszer visszatérsz az egyetemre oktatni? És milyen kívülről látni az egészet, amin Te is egyszer végigmentél?

Én elég régóta bent vagyok az egyetemen, és szerintem az a legnagyobb változás, hogy régen sokkal kisebb létszámokkal mentek a tankörök. Ezen kívül azt látom, hogy a fiataloknak nagyon sok más jellegű problémája is van, mint amikkel az egyetemen találkoznak. Tehát az, hogy itt vannak és az egyetemet csinálják, az egy dolog. De a személyiségük, meg a saját problémáik, azért mindig kiderülnek egy félév alatt, amikor beszélgetünk a hallgatókkal. És lehet, hogy valakinek inkább abban tudunk segíteni, hogy az önbizalmát kicsit emeljük, vagy a hozzáállásán változtatunk.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában?

Nekem ez egyszerű volt, mert én a Középtanszéken diplomáztam, és utána ide, az Építész Stúdióba jöttem hozzá dolgozni. Nekem ez az első munkahelyem, ebben nagy szerencsém van. Szerintem, aki a Középtanszéken diplomázik, annak van egy érzékeny látásmódja, amiből nagyon sokat tud használni később az életben, bármilyen munkahelyre is kerül. És szerintem ezt az érzékenységet itt elég jól meg lehet tanulni, át lehet érezni. Szerintem a tanszéken lévő oktatók és az egész hangulat olyan, hogy nagyon finoman veszik a jeleket és azt, ami a világban történik. Én azt érzem, itt tényleg figyelnek arra, hogy mi történik körülöttünk, azt hogyan lehet detektálni, és abból mit lehet jól hasznosítani a saját életünkben.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Miután diplomáztam, utána még egy évet visszamentem Franciaországba egy posztgraduális képzésre, elvégeztem egy szakképzést. Utána a Feri hívott, hogy tudnék-e jönni hozzájuk dolgozni, és akkor elkezdtem itt dolgozni, először rajzolóként, aztán egyre több önálló feladatom lett. Az Építész Stúdióban az volt a jó, hogy minél többet tudtál vállalni, annál több dolgot bíztak rád. És aztán szépen lehetett jó, önálló feladatokat csinálni. De azért az elején éveken keresztül volt az, hogy csak rajzoltunk, sraffoztunk, akkor még csőtollal.

Akkoriban még ilyen klasszikus rendszerben működött az iroda, most már más lett a munkamódszerünk és az iroda felépítése is. Én egy sokkal lazább munkamódszer híve vagyok, azt szeretném, hogy mindenki mondja meg, hogy mit szeretne csinálni, és akkor ahhoz igazítjuk a feladatokat. Nagyobb önállóságot várunk el mindenkitől.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Amikor a Feriék csinálták a saját irodájukat, akkor is 10-15 fős volt a csapat. Feri és Pálfy Sanyi hívták ide azokat az embereket, akiket ők gondoltak, szóval mi nem egymást választottuk, hanem mindenki valahogy bekerült ide. Az évek során leginkább ők ketten vitték az irodát, de egy idő után bementek az egyetemre tanítani: Feri a Középtanszéken, Sanyi az Urbanisztikán volt tanszékvezető sokáig. Így viszonylag hátrébb vonultak az irodából, és akkor a következő hatos csapat - Keller Ferenc, Nagy Iván, Hőnich Richárd, Fialovszky Tamás, Sólyom Bence meg én voltunk, akik átvettük az irodát.

Az volt az első jele az irodai átalakulásnak, hogy a hosszú asztal helyett vettünk egy körasztalt, mert ugye így senki nem tud az asztalfőre ülni. És továbbra is az lenne az egésznek a lényege, hogy a döntéseket közösen kéne meghozni, amibe mindenkinek bele kell tennie a saját gondolatát. És szerintem ez jól működik. Az egész irodai hangulatot is átalakítottam. Szeretném, hogy mindenki próbáljon meg úgy élni, úgy dolgozni, ahogy neki a lehető legjobb, és az irodának is a lehető legjobb. És szerintem ez működik.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

A munkamódszerünk abszolút a munkától, megbízótól függ. Kisebb-nagyobb csoportokban, de mindig közösen dolgozunk, közösen gondolkodunk. Szerintem elég analitikus módszereink vannak, megpróbáljuk megnézni az összes lehetőséget, és aztán a megbízóval közösen döntünk.

Aztán persze van olyan feladat, ami az elejétől azt igényli, hogy a megbízó legyen jelen, amikor még ő sem tudja, hogy mit szeretne pontosan. Vagy például volt olyan feladatunk, amikor egy komplett faluval kellett együtt dolgozni, ez egy igazi közösségi tervezés volt Balatoncsicsón. Egy plébánia épületéből kellett tervezni közösségi házat. Izgalmas volt, hogy hogyan tud kommunikálni egymással a sok résztvevő, az építész, a műemlékvédelem, a polgármester, a falubeliek, de végül nagyon jó volt az egész projekt hangulata. De szerintem ebben a szakmában ez (is) a szép, hogy nincs két egyforma feladat.

Egyébként Neked személyesen van olyan terület, vagy személyes preferencia arra vonatkozóan, hogy mivel szeretsz jobban foglalkozni? Családi házakkal, középületekkel, esetleg pályázatokkal?

Igazából én szívesen csinálok bármit. Inkább az az érdekes, hogy a megbízóval legyünk egy hullámhosszon, lehessen jó kapcsolatot kialakítani. Nyilván most már kevésbé lelkesen terveznék irodaházat, azért az egy kicsit lélekölő, de szerencsére nincs is nagyon ilyen feladatunk. De ha egy feladat izgalmas, és jók a szereplők, abból tudnak igazán klassz dolgok kisülni.

Volt a pályafutásod alatt válságkorszakod?

Szerintem nehezebb időszakok mindig vannak. Biztos, hogy volt olyan is, hogy nagyon sajnáltam hogy valami nem sikerült, de az ilyen szituációkat el kell tudni engedni. Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember megtalálja azokat a részeket, amikben örömét leli. Néha van egy-két nagyon fárasztó munka, de igyekszünk az irodában közösségként működve áthidalni mindent. Például bevett szokás, hogy szerdánként összegyűlünk a tárgyalóban egy tál sütemény felett, és megnézzük, hogy ki min dolgozik épp, közösen átbeszéljük, hogy ki hol tart.

Melyik házra vagy a legbüszkébb? Van olyan épület ami nagyon kedves a számodra?

A Füleky borászatot nagyon szerettem, Fialovszky Tamás kollegámmal csináltuk Tokajban. Az tényleg szerelemmunka volt, egyrészt, mert nagyon jó volt oda lemenni mindig, és hétről hétre végigkövetni, ahogyan megépül, másrészt meg az egész projekt jó léptékű, jó hangulatú, jó kisugárzású volt szerintem, és úgy éreztük, hogy az ottaniak is tényleg szerették. Emellett a Balatoncsicsón megvalósult
plébánia felújítás is egy kedves terv számomra. Ezeknél a projektnél maga a folyamat volt nagyon jó, nem mellesleg gyönyörű vidéken helyezkedik el mindkettő.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Nos azért ez is változik az idő során, hogy az ember kire figyel, vagy kit tart példaképének. Míg mondjuk fiatal korunkban nyilván a látványosabb építészet irányát figyeltük és azt néztük, hogy mi történik a világban a nagy sztárok között, addig - mostanában talán a felújítási munkák miatt is - de engem sokkal jobban izgat az, hogy kis dolgokat hogyan lehet szépen megfejteni. Gondolok itt akár egy belsőnek, vagy egy részletnek a kialakítására. Számomra ezek izgalmas dolgok, ilyen témában követem egy-két kisebb iroda munkáját. Példának említeném Jaques Moussafir által tervezett lakóépület homlokzatát Párizsban a Rue Vertboisban, amit egy különleges kültéri függönnyel el lehet takarni, a háznak mindig más arca jelenik meg. Ezt megnéztem élőben is, elmentem ide, találkoztam a tervezővel, akivel aztán indultunk egy nemzetközi tervpályázaton, ahol az első körben még továbbjutottunk, de a végső öt kiválasztott közé már nem.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Én nagyon sok helyen tudom jól érezni magam. Ez nyilván függ a hangulatomtól, illetve attól, hogy épp min gondolkodom. Ülni egy teraszon és nézni az embereket, vagy a természet által körülölelve lenni egy réten, engem ugyanolyan boldogsággal tud eltölteni, mint az, ha például egy nagyon szép középület terében vagyok, ahol csönd van. Szerintem ez az érzés az embert bármikor utolérheti, csak nyitottan kell figyelni arra, hogy mi történik körülöttünk. Észre kell venni, hogy mi az adott szituációban a jó, mi az, ami tartalmat hordoz számunkra. Legutóbb például különösen élveztem a Villa Savoye-t. Minden részlete fantasztikus ennek a háznak, ez a hely nagyon inspiráló volt számomra.

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlanál?

Én igencsak meg vagyok fertőzve a huszonéves gyerekeim által, szóval elég gyakran hallgatok olyan előadókat, mint Beton Hofi, Co Lee, hasonlók.., az ő zenéiket szoktam néha betenni az irodában, ilyenkor van, hogy furcsán néznek rám a kollégáim. Nekem nagyon tetszik az ifjúság zenéje, szövegeikben jól visszaköszön az, amit a fiatalok éreznek manapság. Foglalkoztat is mostanában a generációk közti különbségek gondolata, hiszen a mostani fiatalok pont olyanok mint a kor, szerintem őket megérteni kell és nem elutasítani.

Hogy mit olvasok? Bármit igazából, de ami nagyon tetszett így utoljára, az Valérie Perrin két könyve, a Másodvirágzás és a Vasárnap koldusai. Nagyon magával ragad, ahogy a szereplők életébe egyre jobban belelátva megértesz olyan helyzeteket, amik látszólag teljesen mások a külvilág számára. Nem szabad megítélni senkit és semmit anélkül, hogy valóban megértenéd vagy megismernéd a helyzetet, az embert. Ehhez türelem kell, és figyelem.

Film? Utoljára például A zuhanás anatómiáját néztem, számomra nagyon izgalmas volt, szerintem jó film. Egyébként hajlamos vagyok becsavarodni Netflix-sorozatokba bátran, de moziba és színházba is gyakran járok. Próbálom követni, hogy mi történik a színházi életben.

Hogyan szoktál, hogyan tudsz kikapcsolódni a munka mellett?

Évente egyszer vagy kétszer el szoktam utazni egyedül, a családom nélkül. Ilyenkor három-négy napig teljesen függetlenül mindenkitől azzal tudok foglalkozni, amivel szeretnék. Leginkább Párizsba szoktam elmenni, ott rengeteg dolog van, ami fel tud tölteni. Különböző jazz koncertek, éppen aktuális kiállítások, amik persze itthon is megtalálhatóak, csak jó kiszakadni olykor és programszerűen kikapcsolódni ilyesmik által. Ez nekem nagyon sokat segít, ilyenkor kicsit végig tudom gondolni, hogy mik történnek körülöttem. De egyébként erre a kutyasétáltatás is nagyon jó. Egy ilyen séta ideje alatt is van idő átgondolni, hogy hol tartok épp és merre tovább; szerintem ez fontos az embernek, hogy olykor reflektáljon önmagára.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Fontos, hogy az ember olyan dolgokra vágyjon, ami elérhető, hogy észrevegye az örömöt abban, ami körülveszi. Szerintem ez a jó az építészetben, hogy rengeteg irányba elindulhat vele az ember. Meg kell találni ebben az egészben azt a témakört, azt a léptéket, ami passzol hozzánk, és abban alkotni. Erre persze nincsenek szabályok, bonyolultabb ez annál, de ezért is klassz ez a szakma.

Az interjút készítették: Hugauf Lotti és Polyák Júlia építészhallgatók

Képjegyzék:

01 portré

02 diploma: Kulturális központ a Hajógyári-szigeten

03 Szent Margit Tornaterem, fotó: Kenéz Gergely

04 Szent Margit Tornaterem, fotó: Kenéz Gergely

05 Füleky Kúria és Borászat, fotó: Erhardt Gyula

06 jazzclub Párizsban, Zsolt egyik kedvenc helyén (saját kép)

07 Gulácsy Lajos: Szappanbuborék, Zsolt egyik kedvenc festője (saját kép)

08 körasztal a stúdióban