Fialovszky Tamás

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Először is jó rég volt. Nekem a Közép-félév elég meghatározó volt, mert ott találkoztam össze Cságoly Ferenccel, Lévai Tamással és Sajtos Gáborral. A félév után elég egyértelmű volt, hogy a tanszékre szeretnék visszamenni a komplexre és a diplomára.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Az egyetemen nagyon sok elsajátítandó anyag volt, és utána nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a praxis során vannak dolgok, amiket az ember nagyon használ, és vannak, amik csak úgy kikopnak, nem annyira képzik a napi rutin részét. Elsősorban a kreatív gondolkodás, a megfelelő kérdések feltevése és azok megválaszolása a legfontosabb. Ez az, amit az egyetemről hozunk, és utána a napi munkánk része. Ez a szemlélet, ami egyértelmű.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Sok. Az évfolyamtársaimmal azóta is van egy szakmai kapcsolatom, meg összetalálkoztunk a Mesteriskolán is. Ezek a kapcsolatok úgymond végigkísérnek. Volt tanárokkal is.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában?

Rengeteg kapcsolatot kap az ember, rengeteg kapcsolat köt oda mind évfolyamtársakkal, mind tanárokkal, amik a szakmai pályafutás során vissza-vissza térnek. Meg van egy ilyen családiassága a Középülettervezési Tanszéknek, jó értelemben vett családi jelleg.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Nálam ez összecsúszott, mert én a másodév végén, harmadév elején kezdtem el dolgozni, és utána nekem az egyetem és a munka párhuzamosan futott. Ennek megvoltak az előnyei meg a nehézségei is, és pont a diplománál ez kicsit összesült nálam. De ez egy harmonikusabb átmenet volt, nem az volt, hogy megkaptam a diplomát, és akkor kezdtem el dolgozni, hanem már az egyetemmel párhuzamosan. Ráadásul az Építész Stúdió volt az első munkahelyem, ahol egyetemistaként elkezdtem dolgozni, és most már 30 éve lassan itt vagyok. Ilyen szempontból a kettő kiegészítette egymást, nagyon sok mindent tanultam itt a Stúdióban is még egyetemistaként, és jó volt ezt visszavinni az egyetemre, meg rengeteget kaptam az egyetemtől is.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi kör?

Én belecsöppentem egyetemistaként ebbe az alkotóközösségbe, és nincs is más munkatapasztalatom. 30 éve itt vagyok, de mi is elég nagy utat jártunk be ezalatt, sokat változott a Stúdió is. Pálfy Sándor meg Cságoly Ferenc alapították, ők most már nyugdíjban vannak, és a fiatalabb generációk viszi ezt tovább. Szerintem már alapításakor benne volt a Stúdió gondolatában, hogy ez nem feltétlen egy-egy névhez kötődik, ezért is lett Építész Stúdió, nem mondjuk Cságoly és Pálfy Építész Iroda. Mi ezt keresgéljük, hogy hogyan lehet csapatban dolgozni és alkotni, mert azt is látni kell, hogy alapból az építészet egy társas műfaj. Egy borzasztóan komplex dolog, amiben benne van a mérnöki tudomány, de ugyanakkor rengeteg humán meg művészeti része is van ennek a szakmának. Pont ezért izgi, mert nagyon komplex, de igazán csapatban működik, úgy izgalmas csinálni. És mi ezt keresgéljük, hogy hogyan tud ez a csapatmodell jól működni.

Milyen módszerrel, eszközökkel terveztek?

Az utóbbi években eléggé ledominálta a szakmát a számítógép, tehát terveket igazából géppel rajzolunk meg dolgozunk fel. Sokkal hatékonyabb. A skiccnek a kezdeti stádiumban van fontos szerepe, amikor elkezdünk gondolkodni a dolgon. Az utóbbi években próbáljuk a makettet is visszahozni, mint eszközt. Az is egy borzasztó izgalmas dolog, mert picit más gondolkodást kíván, és más rétegeit hozza elő a tervnek vagy erősíti fel.

Az előképek is fontosak, mert az építészet ismétli önmagát, több évezredes mintákat rajzolunk és építünk újra. Tehát ilyen szempontból előképekből dolgozunk. Ez fontos is, hogy képben legyünk az építészettörténettel meg a kortárs épülő dolgokkal is, kövessük azokat.

Nagyon sokat beszélgetünk. Mi rengeteget pályázunk, és általában úgy indul egy folyamat, hogy megpróbáljuk megismerni a feladatot, a helyet, a kontextust, és nagyon sokat beszélgetünk képekről, érzelmekről, gondolatokról, és amikor körvonalazódik valami, akkor kezdünk el igazából rajzolni. Azt kiemelném, hogy a kommunikáció és a beszélgetés egy ilyen csapatban nagyon fontos.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Büszke nem vagyok, szerintem ez egy rossz szó. A Kodály Központ olyan szempontból talán meghatározó, hogy az egy nagyon komplex feladat volt, kihívás egy koncerttermet végigtervezni úgy, hogy akusztikailag is jól működjön. Picit egy hangszerkészítéshez hasonlított, és nagyon összetett volt gépészettel, akusztikával, ergonómiával, menekítéssel, tűzvédelemmel, mindennel együtt. Talán szempontból kiemelkedett, és nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen feladatban részt vehettem.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Ez is jó kérdés, mert az ember is változik az évtizedek során, és érdekes visszalapozni a régebbi dolgokat, mert az ember konstatálja, hogy “igen, ezt ma már valószínűleg másképp csinálnám”. Másrészt egy nagyon sokszereplős történet az építészeti alkotás, tehát ugye vagyunk mi, mint tervezők, mi sem egyedül dolgozunk, hanem csapatban, ezekkel együtt utána van egy építtető, egy megbízó, és van egy kivitelező, és nagyon sok dolognak kell jól működnie és együtt lennie ahhoz, hogy egy sikeres projekt legyen a végén. És ez vagy összejön, vagy nem. Vannak olyan tervek, amik jobban végezték, és vannak olyan tervek, amik félrecsúsztak mondjuk egy kivitelezési fázisban, és nem sikerült olyan minőségben végigvinni a dolgokat, ahogy azt elképzeltük. Ilyenek azért vannak, amik adott esetben kisebb-nagyobb kudarcokként megélhetők. És ezzel szemben, amikor meg valamit sikerül pozitívan végigvinni, az egy borzasztóan nagy öröm. Amikor az építtető is elégedett, jól is működik a ház, és visszaigazolódik az, amit mi elképzeltünk.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Itt talán visszautalnék arra, hogy egy csapatban való dolgozás hordoz kihívásokat és nehézségeket is. Pontosan azért, mert a mérnöki tudományokon túl az építészetben rengeteg személyes, emocionális dolog is benne van, amikhez személyesen is kötődünk, és sokszor, egy csapatban, ha dolgozunk, a személyes dolgokat el kell tudni veszíteni, ami nem mindig könnyű. De utólag egyébként, elemezve ezeket a dolgokat, a végén általában mindig egy jobb eredmény születik abból, ha több nézőpont tud beépülni. De ez néha veszítéssel is jár, meg nyilván egy ilyen csapatdinamikában vannak súrlódások is, esetenként ezeket tudni kell kezelni. Ez megdolgozza az embert, de ettől izgalmas.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Nyilván követjük nagyon a hazai szférát. Mi az utóbbi években a régióban próbálunk aktívabban pályázni, tehát az izgat minket, hogy itt a régióban, a környező országokban mi történik, és azt egy picit jobban szeretnénk megismerni. Nagyon meglep, és rá is csodálkozunk, hogy mennyi jó kis iroda van, feltörekvő irodák, akik fantasztikusan izgalmas dolgokat csinálnak.

Tágabb környezetben pedig – van egy folyóirat, amit évtizedek óta járatunk, ez az El Croquis, ami tematikus számokkal jelenik meg, és mindig egy építészt mutat be elég mélyen. Ezt például követjük, ez egy fontos inspirációs dolog. De ma már borzasztóan felgyorsult és könnyen elérhetővé vált az egész világ, tehát minden azonnal megjelenik, publikálva van, utána lehet nézni.

Nekem nagyon tetszik még a skandinávoknak a gondolatisága, mondjuk akár egy Snøhetta. Az ő építészetükben érzem azt, hogy van egy nagyon szoros kötődés a természethez is, akár az építőanyag-választásban, de formálásan és gondolkodásban is. Szerintem rengeteget lehet tőlük tanulni. Szeretem a svájciaknak a racionális gondolkozását, az is meg tud ragadni. Ugyanakkor a mediterrán régiókból a portugálokat is nagyon szeretem, ahogy ők a hagyományaikat tudják újraírni a mai építészetükben. Az is nagyon inspiráló, és nagyon sokat lehet tőlük tanulni. És akkor külön izgat az a téma, hogy ez a csapatban való működés másoknál hol jelenik meg, mi az, amit e téren lehet tanulni másoktól, de szerintem pont e téren még rengeteg fejlődési lehetőség van.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Nekem a helyről sosem az épített környezet ugrik be, sokkal inkább a természet. Leginkább a természeti helyek azok, amik meg tudnak ragadni engem. És ezen belül is talán az erdő az, ahol úgy igazán jól érzem magam.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál?

Engem a történelem eléggé foglalkoztat - egyébként nem olvasok túl sokat, az olvasmányaim egy jó része vagy szakmai, vagy történelmi kontextusú. Most az örmény nép története izgat, a legutóbbi események kapcsán is, ehhez kapcsolódóan olvastam az elmúlt időszakban könyveket, és azok eléggé szívbe markolóak voltak. Szeretnék is eljutni Örményországba, az építészet terén is az egy nagyon érdekes világ.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Biciklizni szeretek, de ez is összefügg a természettel, leginkább a természetben. Meg sokat utazunk családdal.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Most egy nagyon konkrét eset nem jut eszembe, arra emlékszem, hogy a személyes konzultációk során nagyon sokat tanult az ember szakmából is, de életről. Tehát nekem ilyen szempontból Cságoly Feri meghatározó volt az életemben, és a vele való beszélgetések szóltak a tervről is, de azon túlmutatóan az életről is, meg mélyebb kérdésekről is. Nekem mindez nagyon sokat jelentett.

Az interjút készítették: Domokos Lenke és Megyeri Lili építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 portré

02 diploma

03 Kodály Központ, fotó: Bujnovszky Tamás

04 közösségi tér

05 Barbakán Ház, fotó: Bujnovszky Tamás

06 természet

07 irodafotó