Gunther Zsolt

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Engem már akkor is azok az épületek érdekeltek, amelyek bonyolultabbak voltak. A többi tanszéket nem igazán éreztem progresszívnek, a Középtanszék volt az érdekes tanszék. A harmadik évem után két évet kint töltöttem Bécsben, ahol egy évet a Műszaki Egyetemen, egy évet pedig az ottani Iparművészeti Egyetemen tanultam. Ez nagyban átformálta a gondolkozásomat. Miután visszajöttem Budapestre, a komplex- és diplomatervemet a Középtanszéken készítettem el, de mindig saját témákat hoztam, amelyekhez időnként tanszéken kívüli konzulenseket is felkértem. Érdekes állapot volt ez, a tanszéken voltam, de nem teljesen a tanszék kötelékében.
A diplomatervemet végül Radványi tanár úrnál készítettem el, de vele párhuzamosan Bécsből is maradt még kapcsolatom egy volt oktatómmal, aki korrektúrázta a tervemet. A diplomatervem egy összegyetemi komplexum volt a mai Bálna helyére, ez kicsit a határán volt a várostervezésnek és az építészetnek. Nagyon hittem abban, hogy ami a terület közelében lévő egyetemeken történik, a Műszaki Egyetemen, az ELTE-n és a Közgázon, azok helyenként össze kell, hogy érjenek egymással. Ezért egy olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahol ezek össze tudnak kapcsolódni, az akkor még kihasználatlan és funkció nélküli Közraktárak helyén, a város szívében.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból?

Furcsa dolgokat fogok mondani, de az egyik szerintem a monotónia tűrése. Minket keményen végigvertek az egyetemen, rengeteg éjszakázással. Ez olyan szempontból azért volt hasznos, mert hosszú távon az építészet is egy maratonfutás. Tehát, ha az ember kitartó és tűri a monotóniát, akkor van esély arra, hogy hosszú távon állva maradjon ebben a szakmában. A másik, amit talán a leghasznosabbnak érzek, az a komplexitás. Kicsit mindenhez is értettünk a tanulmányok végére, ami azt jelenti, hogy a mindennapi tervezésben gyakorlatilag bármihez hozzá tudok valamit tenni.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Akikkel egyszerre jártam az egyetemre, velük sok kapcsolat maradt meg. Hogyha írok egy e-mailt a felettem, vagy alattam végzetteknek, közülük többen szívesen segítenek. Van egy láthatatlan háló, ami a Műegyetemistákat összeköti. Nem mindenkivel, azért ezt le kell szögezni, mert sokan más irányba mentek, de akikkel hasonlóan gondolkoztunk, vagy mára kiderült, hogy hasonlóan gondolkozunk, velük van egy kellemes informális baráti kapcsolat.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában?

Mindig figyeltem, mi történik a Középtanszéken, milyen oktatók vannak ott, ők hogyan gondolkodnak. Viszont alapvetően ez egy laza kapcsolat, azt kell mondjam. Talán az a legtalálóbb, hogy mindig egyfajta, a látásom perifériájában létező iránytűként tekintettem rá. Érdekes figyelni, hogy mi történik ott, de nem ez a fókusz.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

A szüleimmel Grazban jártunk a nyáron és teljesen véletlenül láttam egy óriásplakátot, hogy a Bécs-Budapest világkiállításra tervpályázatot írtak ki. Ekkor volt már ismeretségem Bécsben is, és persze Budapesten is, és azt gondoltam, hogy álljunk össze egy nemzetközi csapattal erre a pályázatra. Ősszel leginkább ezzel foglalkoztam a munka mellett, majd nagy örömünkre megnyertük a pályázatot a frissen végzett építészek kategóriájában. Nem sokkal később már a bécsi polgármesteri hivatalnak prezentáltuk a tervet és az alkancellár-helyettessel egyeztettünk. A terv meg is valósult volna, ha végül nem mondja le mindkét város a világkiállítást.

Nem csak a tanulmányaid közben, de a praktizálásod folyamán is több évet töltöttél külföldön. Mik az ott szerzett tapasztalataid és élményeid?

A rendszerváltáskor elég turbulens időszak volt itthon, így hamar rájöttem, hogy az átalakuló félben lévő nagyvállalati rendszer nem az én világom. Fontosnak tartottam azt, hogy lássam mi van külföldön, tanuljak, magamba szívjak dolgokat, ezért nem sokkal a Bécs-Budapest világkiállítás tervpályázata után el is utaztam itthonról.

Volt egy próbálkozásom Hollandiában, az akkor az egyik legjobbnak számító irodánál, a Mecanoonál, ahol Erick van Egeraat is dolgozott. Elküldtem a portfoliómat, hívtam őket telefonon, de többször is visszautasítottak. Majd Csillag Kati, akivel később közösen alapítottuk az irodánkat is, kapott egy nyári gyakornoki állást Hollandiában, és úgy gondoltam kimegyek vele szerencsét próbálni. El is mentem személyesen a Mecanoohoz, bekopogtam és odaadtam a portfoliómat, először ekkor is elhajtottak, viszont később mégis meghallgattak, majd nagy örömömre fel is vettek félállásba. Ehhez képest egy hét múlva már bent éjszakáztam.

Úgy kezdtem el dolgozni, hogy nem volt munkavállalási engedélyem, és mivel Magyarország nem volt akkor még EU-tag, ezért egy hónap múlva sajnos haza kellett jönnöm.

Utána Bécsben volt egy állásom Boris Podreccánál, nála két-három hónapot bírtam. Rengeteget kellett éjszakázni, egy őrült pasas volt. Általában hajnali fél egy és egy között bejött az irodába, felállított az asztaltól, hogy ő most megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni. Majd, amikor elkopott a ceruza, csak elhajította. Máskor leírta nekem egy pauszra, hogy abban az irodában hogyan kell pontosan írni a betűket.

Bécs után pedig Grazban sikerült Volker Gienckénél egy helyet elcsípnem. Az nagyon jó volt, csak elfogyott egy fél év után a munka. Ezután átmentem egy kevésbé jó irodába, de úgy voltunk Katival (ekkor ő is kint dolgozott külföldön és neki sem volt valami jó helye), hogy legalább valami olyat látunk, ami Magyarországon még nincsen építészetben, irodastruktúrában és pályázati kultúrában, ezért megérte maradni.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Hazatérvem,1994-ben Csillag Katival fejest ugrottunk a mélyvízbe, de hamar rá kellett jönnünk, hogy ahova fejest ugrottunk, ott víz sem nagyon volt. Mindketten Győrből származunk és azt hittük, hogy Magyarországon Győr hasonlóan működik, mint Ausztriában Graz. Nagyjából hasonló volt a népességük, gazdaságilag és kulturálisan erős települések az országaikban, így azt feltételeztük, hogy az építészirodák is hasonlóan működhetnek, ezért megalapítottuk Győrben az irodánkat.

Azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy a két ország és a két város nagyon máshogyan működik. Az Audi központjának tervezése után azt éreztük, hogy Győrben elfogyott körülöttünk a levegő, mert nem volt sem munka, sem munkaerő az iroda bővítésére. Ekkor váltottunk és jöttünk Budapestre, ahol több munkát kaptunk és el tudtuk kezdeni bővíteni az irodánkat is.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

A tervezés elején mi nagyon sokat beszélgetünk. Nem rajzolunk – legfeljebb rettentő egyszerű, koncepcionális skicceket – csak rengeteget beszélgetünk. Sokszor utána egyszerűbb maketteket készítünk, de nagyon gyorsan váltunk már gépre. Volt, hogy egyből leültünk és elkezdtünk géppel rajzolni a beszélgetések után. De a makett és a munkaközi makett nagyon fontos számomra, mert nem hiszek annyira a perspektívának, szerintem azok azért tudnak csalni.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Egyet nagyon nehéz kiemelni, mert mindig, mikor elkészül egy terv, az nagyon jó érzés. Ha viszont mindenképpen választanom kellene, akkor számomra talán a kettő legfontosabb projektünk a MOME Campusának bővítése és a Szegedi Dóm rekonstrukciója volt. A MOME-nál nagy kihívás volt Farkasdy Zoltán már meglévő épülete mellé tervezni. Ez egy stresszes, intenzív, mély, de nagyon jó tervezés volt. A szegedi dóm pedig azért is fontos számomra, mivel ebbe a tervbe nagyon bele tudtunk mélyedni. Viszonylag sok időnk volt rá, így a legapróbb részleteit is ki tudtuk dolgozni. Sokat foglalkoztunk a műemlék és kortárs viszonyával, ennek határaival, hogy azért érezhető legyen a különbség köztük, de ne legyen zavaróan nagy a kontraszt. Ez nagyon részletes és végiggondolt tervezés volt. 

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Alapvetően egyik tervemet sem csinálnám másképpen, szóval nem igazán volt ilyen. Azt gondolom, hogy azokban a helyzetekben ahogyan gondoltuk, jól gondoltuk. Néhány részletet lehet, hogy már másképp csinálnék, de ez szervesen alakult így, ezért nem változtatnám meg.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Az első mélypont a 90-es évek végén volt. Nem voltak pályázatok, több ipari épületet terveztünk és éreztük, hogy kezdünk belefáradni és váltani szeretnénk. Minden erővel azon voltunk, hogy középületet tudjunk tervezni, ez végül sikerült is. A következő 2004 környékén volt, amikor az irodaalapítás után először éreztük azt, hogy Győrben elfogytak a lehetőségeink. Ekkor gondolkoztunk el azon, hogy maradjunk-e ott vagy feljöjjünk Budapestre. Ezután érkezett a 2008-as nagy válság. Éreztük végre, hogy elkezd futni az iroda, de egymás után több nagyobb munkát is visszamondtak. Ekkor már több, mint tízen dolgoztunk együtt és nem tudtuk, hogyan lehet kezelni a válságot egy nagyobb irodával. Ezek mind tanulságos pontjai voltak a pályafutásomnak. Alkotói válságom szerintem nem volt eddig, inkább csak olyan, hogy túl sok a terveznivaló és nem tudok megújulni, ilyenkor egyfajta önismétlésbe kezdek. Ekkor szükségem van egy kis kikapcsolódásra, ahhoz hogy kreatívan vissza tudjak térni a munkához.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Nem igazán szoktam keresgetni, jellemzően megpróbálok befelé fordulni és belülről kifelé dolgozni. Talán inkább országokat mondanék. Japán rettentően izgalmas számomra, mert ott nagyon erős a koncepcionális és egyszerű építészet. Portugália is érdekes, mivel sok szempontból szerintem nagyon hasonló Magyarországhoz, kevés pénzből hoznak ki jó épületeket, illetve nagyon jól bánnak a terekkel. Neveket tekintve Portugáliából Souto de Mourat és Sizat említeném, ők nyilván megkerülhetetlenek. Japánban is nagyon sok jó építész van, de bevallom, őszintén annyira nem nézem, ki mit csinál, vagy csak nagyon ritkán.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Prága óvárosa számomra lenyűgöző, bár ez kissé talán elcsépelt. Amik elementárisak számomra, azok Kiotóban a kolostorok és a hozzájuk tartozó kertek. Portugáliában is van kettő ciszterci kolostor, amelyek nagy hatással voltak rám, a Batalhai és az Alcobacai kolostorok. Döbbenetes, hogy ezeknek milyen erős terei vannak.

Milyen filmet, zenét és könyvet ajánlanál?

Filmnek Tarkovszkijtól a ’Nosztalgiát’, zenének pedig Bachtól ’A hat csellószvitet’ mondanám. Irodalmi alkotásként Krasznahorkai Lászlónak az ’Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó’ című könyvét emelném ki.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Szerencsésnek mondhatom magamat, mivel maga az építészet a hobbim. Kikapcsolódásként szeretek egyszerűen csak elmélkedni. A sportosabb tevékenységek közül az úszás és a futás áll a legközelebb hozzám.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Szerintem nem igazán kaptam tanácsokat, vagy lehet, hogy csak nem hallottam meg őket. Egy emlék viszont nagyon megmaradt. Farkasdy Zoltán korrigálta az egyik tervemet, sosem rajzolt bele a munkámba, csak egyetlen egyszer. Majd annyit tett hozzá, hogy „én ezt így csinálnám”. És tényleg úgy volt az jó.

Az interjút készítették: Berkesi Tímea és Csernák Marcell építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 portré

02 diploma látványterv

03 Csornai speciális szakiskola, fotó: Máté Gábor

04 Szegedi Dóm látogatóközpontja, fotó: Bujnovszky Tamás

05 MOME új épülete, fotó: Bujnovszky Tamás

06 inspiráció

07 irodafotó