Gyürki-Kiss Pál

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

A tanszékválasztás lényegében harmadévben, a Középülettervezés tantárgynál eldőlt. Olyan hangulatú és töltésű órák voltak ezek, amilyet korábban nem tapasztaltam, és így nem volt igazán kérdés, hogy merre keresgéljek tovább. A komplex- és diplomatervezésnél Balázs Mihály volt a tanárom, de ami legalább ennyire fontos, hogy mellette egy nagyon erős szellemi közeg, minőségi építészeti és intellektuális sűrűsödés volt tapasztalható a tanszéken. Ezt máshol az egyetemen nem éreztem ilyen intenzíven.

A diplomatervezés kapcsán az volt a legfontosabb, hogy mind Balázs Mihálytól, mind pedig a tanszéktől megkaptam azt a szabadságot és bizalmat, hogy végigcsináljak egy - korabeli kari sztenderdek szerint - rendhagyóbb megközelítésű tervet. Akkoriban Radnóti Sándor esztéta máig legendás művészetelméleti munkájának, a Hamisítás c. könyvének hatása alatt álltam, amelyben fordított perspektívából, a (képző)művészeti hamisítások történetének elemzésével jut el a modern(ista) kultúrára és művészetre vonatkozó fontos megállapításokig. Ennek mentén egy hamisítóműhelyt terveztem (utóbbi természetesen metaforikusan értendő) egy felhagyott szocialista bánya elfoglalásával és belakásával. Ma ezt adaptive reuse projektnek hívnánk, de akkoriban ez a fogalom még nem létezett.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Az egyetemről kapott ‘úticsomag’ kapcsán elsősorban nem a tárgyi tudást emelném ki, hiszen az sokat csiszolódik, rétegződik egy építész életútja során is, hanem az építészeti tevékenységet, a gondolkodást meghatározó szemléletet tartom fontosnak. Ez utóbbi is változik, a korral együtt időről időre revízióra szorul, sőt egy része a mai változó világ perspektívájából erősen kritizálható is. Ugyanakkor az egyetemről hozott, a tanszéki oktatóktól kapott szemléleti alap másik része pedig máig nagyon stabil hátteret jelent, és inkább megerősítésre szorul.

Egy persze egy dolgot csinálnék másképp: csak a lényeg(es)re koncentrálnék.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Az egyetemi társaim közül sokakkal megmaradt a kapcsolat, és ezt nyilván az egyetem elvégzésének nehéz-boldog-könnyű pillanatai mint közös élményanyag is tovább fűti.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában?

Ismét csak a szemléleti úticsomagra tudnék utalni, egyértelműen ez a legerősebb szál.

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken?

Az oktatásban való részvétel fontos élmény oktatói oldalról is. Érzékelhető egy minta is a világban: bármerre nézek, azt látom, hogy a kiváló építészek rendre oktatnak is valamely intézményben, azaz úgy tűnik, hogy ez kortól-helytől-helyzettől függetlenül lényegi része egy törődő praxisnak. Ennek oka talán abban keresendő, hogy az oktatás az oktatóra nézve is szemléletformáló hatású, mivel folyamatos önreflexióra késztet, és még bizonyos képességeket fejleszt. Személyesen nagyon élvezem ezt a részét a dolognak.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Én is az akkoriban megszokott utat jártam, azaz építészirodáknál kezdtem el dolgozni. Ma sokkal szélesebb a döntési spektrum, mivel egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy valaki építész diplomával a zsebében építészként kíván működni; illetve ezt még megfejelném azzal, hogy az építész szerep értelmezési tartománya is sokkal szűkebb volt. Egy nem magyar specialitás, ez világszerte így történt.

Személy szerint hat évet töltöttem el mások praxisában, mielőtt önálló irodát alapítottunk volna Dévényi Mártonnal közösen, akit szintén az egyik stúdióban ismertem meg. Ezek az évek is sorsdöntőek voltak, köszönhetően Turányi Gábornak és Gereben Gábornak, akiktől összességében nagyon sokat tanultam. 

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Dévényi Mártonnal ketten alkotjuk a marp építészirodát, és mellettünk folyamatosan változó létszámban és összetételben dolgoztak a munkatársaink. Egy tényező nagyságrendileg mindig stabil maradt: kis praxis maradtunk, ahol a munkatársak helyzete, felelőssége, jelenléte nagyon más karakterű, mint a nagy irodáknál.

Milyen módszerrel, eszközökkel terveztek?

Nincsenek dedikált ‘módszereink’, amiket a feladatokra ráhúzunk, ha kell, ha nem. Amit kiemelnék, hogy minden munka kontextusát igyekszünk minél alaposabban körbejárni, és persze múlt-jelen-jövő viszonylatban is megvizsgálni. Hogy ez a gondolkodás adott esetben milyen típusú kutatást, és milyen irányú háttértevékenységeket (olvasás, írás, referenciák elemzése, stb.), és milyen arányban takar, az már erősen projektfüggő. Egy biztos: igyekszünk reflexív módon hozzáállni az építészethez.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Ez így nem nevezhető meg, vagy megfordítom: talán nem is lenne értelme ilyen hierarchiát felállítani. Mindegyik terv más problémakört jelenít meg, más történet van mögötte, más életútja van. És talán a büszke jelző sem annyira jó kifejezés, a tanulságos jobb lenne. Ezek azok a tervek, amelyeknél meghaladtuk önmagunkat, ahol a kezdetekhez képest a legnagyobb előrelépést tettük.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltatok elégedettek?

Szerintem teljes elégedettség nem létezik egy projekt kapcsán, de persze ez is személyiségfüggő. Azok a projektek viszont, ahol nem sikerült önmagunkat meghaladni, és/vagy - bármi okból - teljesen félrement a dolog, ott nyilván erős hiányérzetünk van. Viszont ezek messze nem mentesek a tanulságoktól, sőt…

Volt olyan terv, amellyel a leadása után foglalkoztál, mert nem voltál vele megelégedve?

Irodai körülmények között nem nagyon van ilyen, hiszen mindenféle más ügyek elsodorják az embert, de egy-egy munka mint szellemi probléma tovább él bennünk. Előfordul, hogy évekkel később teszünk szert felismerésekre, pl. egy adott dolgot hogyan lehetett-kellett volna másképp csinálni. De ez a legritkábban a leadás után fordul elő, hanem sokkal később.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Namost előbb definiáljuk, mi az, hogy válság! :) Kisebb és nagyobb krízishelyzetek nyilvánvalóan voltak és lesznek, a saját projektválságainktól kezdve a világgazdasági, pénzügyieken keresztül a Covid-ig terjedően. Ezekre nem lehet egységes kezelési tervet felállítani, egy részüket nem is lehet előre látni. Amit ma veszélyesnek - és ezáltal jelenlegi és jövőbeli válsággócnak - látok, az egyrészről a klímaváltozás, másfelől az identitás, a szabad gondolkodás, a véleménypluralizmus egyoldalú befolyásolására tett kísérletek. Az elsőt valójában még fel sem tudjuk mérni, az utóbbinak pedig a csíráját sem vagyok hajlandó elfogadni. 

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

A kortárs építész praxisok figyelése csak egy része a dolognak. Mivel az építészet kulturális tevékenység, a kultúra egyéb szegmensei is bőven szolgáltatnak muníciót - hogy mely részei éppen, az már helyzet- és egyénfüggő. De a kérdésre visszatérve: manapság szinte csak a kis praxisok érdekelnek, mint pl. a BAST, a Pasztori Simons, vagy a nacházel architekti, de szinte végtelen a sor.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Furcsa a “legérdekesebb” jelző, mert ahogyan változik az ember, úgy változik a személyisége és talán az ízlése is, így ez a hely/helyzet valószínűleg nem konstans állandó. De a konkrét szuper helyekhez képest jobban izgatnak az imaginárius terek, mint Chricico metafizikus tájai, vagy Jean Jacques Balzac építészeti illusztrációinak világai.

Milyen filmet, könyvet ajánlanál?

Film: Lisszaboni történet

Könyv: Nádas Péter: Emlékiratok könyve

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Leginkább atmoszférák, hangulatok maradtak meg, amik beszélgetésekhez, konzultációkhoz, oktatáshoz kötődnek. Persze egy-egy mondatot is őrzök Balázs Mihálytól, Turányi Gábortól, vagy éppen a MOMÉs doktori iskolás éveimből Janáky Istvántól, Reimholz Pétertől. Nekem ezek túlzás nélkül szemléletformálóak voltak.

Az interjút készítették: Jánossy Krisztina és Kovács Balázs építészhallgatók.

01 portré

02 diplomaterv

03 Iskolabővítés terve, Budapest

04 Városháza átépítési terve, Gödöllő

05 M4 P+R Pavilon, Budapest, fotó: Török Tamás

06 Szatmári Palotarom kiegészítése, Pécs, fotó: Török Tamás

07 Francesco di Giorgio Martini Építészeti Veduta

08 Magánrendelő terve, Budapest

09 irodafotó