Hámori Péter

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket? 

A Középülettervezés Tanszéken Balázs Mihály tankörében végeztem a Közép2 tárgyat, és az ő meghatározó személyisége és gondolkodásmódja miatt nem volt kérdés, hogy a komplex tervezésnél, illetve a diplománál is hozzá jelentkezem. 

A diplomamunkám a Budai Vár C épülete átépítésének terve volt. Ma már nem így választanék témát, de akkor ez egy “ide nekem az oroszlánt is” megfontolásból adódó izgalmas téma volt. Azt szerettem ebben az anyagban, hogy a Vár nemcsak az épületről szól, hanem annak szimbolikájáról, történetéről, társadalmi percepciójáról is: a feladat részének gondoltam megvizsgálni az épület szerepét és strukturális változásait különböző történelmi helyzetekben, politikai és gazdasági berendezkedésekben. Érdekelt, hogy a XXI. század elején mit gondolunk erről a házról, illetve azokról az erős jelentésekről – mint például a tekintélyelvű vagy demokratikus korok építészeti nyomhagyásáról, a szimmetrikusságról, a kupoláról vagy a főbejárat kialakításáról –, amelyekkel fel van vértezve.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

A képzés egy nagyon széleskörű tudást ad, így az ebből fakadó kezdeti magabiztosságot emelném ki. Mind műszakilag, mind pedig művészetileg olyan alapot adott az egyetem, amire bátran támaszkodhattam.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből? 

A legközelebbi barátaim az első féléves tankörömből vannak – ez egy tízfős csapat, huszonkét éve ismerjük egymást. A kreditrendszer nem támogatja a közösségek alakulását és fejlődését, de átverekedtük magunkat ezen. A munkatársaim is ebből az évfolyamból kerültek ki, Kis Péternél Hőna Orsolyával, Beke Andrással, Beke-Tóth Szilviával kezdtünk el együtt dolgozni, Guba Sándorral pedig közös stúdiót alapítottunk.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered alakulásában?

Az akkori időszakban a tanszék egy gondolkodásbeli közelséget jelentett az egyetemen, akár az oktatói, akár a hallgatói részét néztem. Ebből a szempontból valamilyen szinten otthonnak számított. Az első tanszéki közösségi élményem a Fejérdy Péter által szervezett szlovéniai nyári út volt. 

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden? 

Az első munkahelyem Kis Péter Építészműterme volt. 2008-ban, Japánból éppen hazaesve, negyedévesként kezdtem el ott dolgozni gyakornokként. Akkor csinálta az iroda a Nagysziklát az Állatkertben, amelynek Molnár Bea volt a vezető tervezője. Mellette kezdtem el dolgozni, és azóta is jó baráti és szakmai kapcsolatot ápolunk, négy éve együtt tanítunk a MOME-n. Péternél egy nagyon különleges, az egyetemen addig tapasztaltaktól alapjaiban más szakmai környezetben lehetett dolgozni. Emellett masszív munkabírást és munkakultúrát lehetett fejleszteni.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd? 

Guba Sándorral még az egyetemi éveink alatt kezdtünk el dolgozni, az első nem egyetemi munkánk a 2006-os Shinkenchiku Residential Design Competitionre beadott Plan-less house tervünk volt. Ezt a profilunkat – ti. egyetemen kívüli pályázatok készítése – később is fejlesztettük, akárhol is voltunk a világban. Ez az egy évtizedes munka érett be 2015-re, amikor elindítottuk a GUBAHÁMORIt.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Minden folyamat egy gondolat megfogalmazásával kezdődik, majd annak megértésével, kifejtésével és kifejezésével folytatódik. Ezt tartom az építészeti tervezés legfontosabb szellemi munkájának. Ehhez különböző eszközök állnak rendelkezésünkre, számomra a két legfontosabb a makett és a keménytáblás jegyzetfüzet. Makettezni Japánban tanultam meg, de Bea és Péter mellett is fontos eszköz maradt. Makett alatt főleg a folyamat közbeni maketteket értem, amelyek készítése során fejlődik az adott gondolat, és nem a reprezentációs, kiállítási tárgyszerű végmakettet. Ez egy nagyon jó eszköz, eleinte nem a szépsége, hanem a fizikalitása a lényeg. Azért is fontos, mert kevesebb absztrakció van benne, mint egy 2D-s rajzban, rögtön képes visszajelzést adni a formálódó tárgyról, annak fizikai valóságáról, tömegéről, formájáról, tereiről, arányairól, illetve az ezeken keresztül kifejteni kívánt gondolat érvényességéről. A jegyzetfüzeteim pedig az elmúlt évek dokumentumai, amelyekben minden visszakövethető. Egy-egy munka folyamán is érdemes újra és újra visszalapozni a néhány héttel korábban rögzített rajzokhoz vagy szövegekhez, hogy megértsük, mi az igazán fontos abban, amiről beszélni szeretnénk.

Melyik tervedre vagy a legbüszkébb? 

Hármat mondok. A Ház és műterem a Budai hegyek lábánál kapcsán a megrendelőnkre vagyunk igazán büszkék, hogy végigvitt egy, a magyar kivitelezési kultúra minden szörnyűségével terhelt, több éves építési folyamatot. A Kelenföldi Alállomás homlokzata kapcsán arra vagyunk büszkék, hogy a nyolcéves tervezési és kivitelezési folyamat alatt végig megmaradt a kezdeti erős koncepciónk. Harmadikként arra, hogy a The Sacred Species munkánk megjelent a 2021-es Velencei Építészeti Biennálé Lengyel Pavilonjában.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett? 

Úgy gondolom, hogy sikerült kialakítanom egy olyan belső értékelési rendszert, amellyel minden esetben végig tudom követni, hogy egy folyamat során mi, hogyan történt. Mire egy ház megépül, tervezőként kapcsolatba kerülünk sok más szereplővel, akik vagy amik erősen befolyásolni tudnak egy tervezési vagy építési folyamatot. Természetes, hogy van egy építtető és egy kivitelező, akik a saját érdekeik és legjobb tudásuk szerint vesznek részt a folyamatban, de emellett alapvetően fontos, hogy a gazdasági, politikai környezet, az építőanyag-ellátási rendszer, a megrendelő intézményi struktúrája, a kivitelező leterheltsége is ideális legyen. Ezek egy részére befolyással lehetünk, egy részére nem. Ahhoz, hogy pszichésen is egészséges vagy egészségeshez közeli állapotban tudjunk dolgozni, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk tervezőként azzal, hogy ebben a sokszereplős folyamatban mi, mikor, hogyan viselkedtünk, hogyan döntöttünk, miért döntöttünk úgy, ahogy. Befolyásolás alatt voltunk-e, tudtunk-e volna többet tenni valamiért, vagy felismerjük-e, hogy rajtunk kívül álló okok miatt nem sikerült a legjobbat kihozni egy tervből? Utóbbi esetekben semmilyen hiányérzetem nincsen, nem sanyargatom magam.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Volt, két időszakban. Az egyik a 2008–10-es gazdasági válság időszaka volt, amikor szinte alig volt munka, ami volt, azok pedig jellemzően csak vázlattervig jutottak el, viszont kéthetente, versenyszerűen újat kellett gyártani. Egy ilyen állandó versenystresszben hamar elfárad az ember, én egy idő után szinte csak vegetáltam, mivel nem értek külső ingerek, ugyanazok a poénok lettek ellőve. Ekkor jött a japán ösztöndíj, ami a rengeteg napi impulzusa révén kihúzott ebből az állapotból. Japán egy tökéletes helyszín újrakezdeni valamit, vagy újra felépíteni magadat.

A másik időszak valamikor a GUBAHÁMORI negyedik évében indult, és talán most már kezdődik megoldódni, szóval egy többéves folyamatról van szó. Ekkor már hosszú ideje három műszakban, hétvégenként is dolgoztunk, amelynek meg is lett a végeredménye. Ma már elég könnyen rámondjuk a fáradtságra a kiégést, de ezek között elég nagy különbség van. Ez kiégés volt, amely nagyon sokáig megbénította a mindennapi munkavégzésemet, fizikailag és pszichésen is elindult egy visszaesés. Ebből talán a tavaly elkezdett PhD-tanulmányok mozdítottak ki látványosan. Ez a valami más hatása. És talán ez is köti össze mindkét válságidőszakot: jelentősen váltani kellett a betokosodott helyzetekben. 

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Ami engem nagyon izgat, és amiről a doktori kutatásom során is gondolkodom, az az, hogy a jelen polikrízis állapotban hogyan alakulnak a tervezői szerepek, hogyan lehet létrehozni egy új, reaktív építészetet. Van néhány építésziroda, amelyeket érdemes követni, de az eredetiség forrása elsődlegesen nem az építészet, hanem a filozófia, a designelmélet, a természettudományok vagy az irodalom területe – a világunk változásának megértését jellemzően ezek a diszciplínák segítik. Azt tartom kihívásnak, hogy ebből a megértésből egy transzformáció során építészetet csináljunk.

Irene Solà Énekelek, s táncot jár a hegy című könyvében a katalán író egy hegyi régióról mesél a Pireneusokban. Nem egy főszereplője van a történetnek, hanem rengeteg, amelyek közül az ember az egyik, de megszólal benne a felhő, a szarvasmarha, a boszorkányok vagy a gomba micéliumhálózata. Mindegyik szereplő a saját valóságának bemutatásával árnyalja a régió képét. Ezzel az írói stratégiával egy gyönyörű irodalmi példát kapunk az emberközpontúságon túli gondolkodásra, amelynek végeredménye egy decentralizált, holobionta tájleírás.

Mostanában a szimbiogenezisből leszármaztatott elméletek érdekelnek, többek között Bruno Latour, Donna Haraway, Beatriz Colomina és Mark Wigley munkássága. Az épületközpontú építészet a médiájának lassúságából adódóan is jellemzően több éves, ha nem évtizedes lemaradásban van, de mára látszanak már olyan alkotói praxisok, amelyek az előbb említett elméleti munkákból építkeznek. Andrés Jaque és az Office for Political Innovation, a TAKK vagy az Urban Wild Ecology keretezéssel Mio Tsuneyama és Fuminori Nousaku tervezői műhelye.

Itthon is van egy olyan generáció, amely megkérdőjelezi az eddigi rendszerek működését, ettől mind művészetileg, mind politikailag nagyon fontos és kurrens dolgokat hoznak létre. Fuzzy Earth, AU műhely, Paradigma Ariadné, Partizan, girlscanscan kollektíva.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér? 

Szerintem Budapest egyik legjobb helye a Szondi utca. A Nagykörúttól indul a Városliget irányába, párhuzamos a Podmaniczky utcával, és egy sokszínű, kicsit koszos és lepukkant, viszont sokféle élettel teli hely, ahol egymástól eltérő profilú kis üzletek váltják egymást, van órás, van elektronikai üzlet, fodrász, vietnámi és magyar étkező, lámpabolt és vallási hely, nyugodtan sétáló idősektől kezdve, a hasukat vakaró, üvöltöző figurákig. Fantasztikus töltekezés!

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál? 

Könyv legyen a már említett Irene Solà Énekelek, s táncot jár a hegy. Film a Titane, egy testhorror film a szeretet kifejezéséről és generációkon átadott traumákról. Zene pedig a Kalyi Jag, a tradícionális roma zenének az első nagy magyar együttese.

Hogyan kapcsolódsz ki? 

Három éve elvégeztem egy gombaszakellenőri tanfolyamot, ami miatt sokszor vagyok valamelyik erdőben és néha gyepeken. Gombát keresni négy-öt órán át a legjobb agykisöprő tevékenység, nagyon kikapcsoló számomra. 

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut? 

Kettő jut eszembe. Az egyiket Balázs Mihálytól tanultam: a dilemma az egy jó dolog. Ha van dilemmád, az előre tudja lendíteni a folyamatot, ez a kritikus gondolkodás eszköze. A másik pedig, amit Ryue Nishizawa mondott egy társamnak, amikor gyakorlaton voltam náluk: Enjoy!

Az interjút készítették: Mező Anna és Sal Noémi építészhallgatók.

Képjegyzék:

01: portré - fotó: Guba Ilka
02: Ház és műterem a Budai hegyek lábánál - kép: GUBAHÁMORI
03: Kelenföld Alállomás homlokzata - fotó: Varga Matti
04: The Sacred Species - kép: GUBAHÁMORI + Filip (Bodonyi Panni és Kovács Tamás) + Demeter László
05: Budai vár (diploma) - kép: Hámori Péter
06: Cseh kucsmagombák Bugyiról - fotó: Hámori Péter
07: iroda - fotó: Hámori Péter