Hőnich Richárd

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Nekem a Középtanszék nagyjából Cságoly Ferit jelentette. Akkor még fix tankörök voltak, az első középórára besétált három oktató, és már az is nagy dolog volt, hogy közülük választhattunk. Ferihez jelentkeztem, aztán komplexre is őt kértem fel (én voltam az első komplexes hallgatója), és a diploma sem volt kérdés. A diploma után még el se kezdtem gondolkodni, mihez kezdjek, amikor megkérdezte, nem akarok-e az irodájukban dolgozni. Ez sem volt kérdés.

A diplomatervvel kapcsolatban annyi elképzelésem volt, hogy városi szegényekkel foglalkozó, szociális témát szeretnék. Erre alkalmas telket keresve Soroksártól észak felé indulva végigjártam a délpesti Duna-partot. Már majdnem elvesztettem a reményemet, amikor a Közraktárak mögött belebotlottam egy akkor még meglehetősen foghíjas tömbbe. Ferences templom, kolostor és a misszió komplex funkcióegyüttesét fogalmaztam meg, a teljes tömb rehabilitációjával. Akkoriban a környezettudatosság és a szociális érzékenység nem igazán jellemezte a diplomatémákat, a házak és a rajzok szépsége volt a fő bírálati szempont. A bizottság zavarba is jött, hogy egy egyszerű hangvételű tömbrehabilitációt hogyan lehet értékelni a hagyományos szempontrendszerben. Nagy vita után végül ötös lett, és a diplomadíjat is ez a terv kapta.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Volt olyan az egyetemi képzésben, amin szívesen változtattál volna?

Nekem a legtöbbet a tervezési tárgyak jelentették az egyetemen. A minőség elsősorban személyi kérdés volt, a jó konzulensektől sokat lehetett ellesni. De ha szerencsésen sikerült is jó konzulenshez kerülni, akkor is hiányzott az építészet valósága, a nyári építőtáborok, hogy különböző szakmákat kipróbálhassunk igazából is. Ebben azóta nagy változás történt, a Középtanszék élenjáró volt a közösségi építőtáborok elindításában, és ez láthatóan jól is működik. Ajánlom mindenkinek, érdemes ezeken részt venni. 

Milyennek látod a mostanában diplomázók helyzetét, ahhoz képest, amikor te végeztél az egyetemen?

Az előző rendszerben három évente egyszer lehetett nyugatra utazni, maximum egy hónapra, a kint dolgozáshoz pedig különleges engedélyek kellettek, ami csak keveseknek adatott meg. A rendszerváltás évében, 1989-90-ben voltam negyedéves, az volt az első év, amikor nyári gyakorlatra lehetett menni külföldi tervezőirodákba. Akkor még csak két hónapra, de az is fantasztikus lehetőségnek számított, ráadásul a Sevillában készített koncepciótervemből lett az első megvalósult házam. A mostani szabad munkavállalás a klasszikus céhes rendszer inaséveire emlékeztet: aki elvégezte az alapképzést, körbejárhatja a világot, tapasztalatot szerezhet, és szinte kész építész világképpel térhet haza.

Magyarországon folyamatosan változnak a frissen végzett építészek lehetőségei. A 2010-es évek gazdasági válsága alatt kifejezetten nehéz volt elhelyezkedni, most szerintem kicsit könnyebb. Valamivel több a munka, bár a munkaeloszlás nem egyenletes, egyes cégek túlterheltek, míg sok tehetséges építésziroda a létfenntartásért küzd.

Az egyetem után hogyan telt az első éved, milyen tapasztalatok értek?

Az első munka, amibe belecsöppentem, a Számadó utcai apartmanház építése volt a Gellérthegyen. Éppen akkor indult el a kivitelezés. Cságoly Feri nem szeretett építkezésre járni, így én kaptam ezt a feladatot. Semmi gyakorlati tapasztalatom nem volt, az elméleti képzésből hirtelen a másik végletbe csöppentem (betonozták az alaptesteket, fektették a közműcsöveket), fogalmam sem volt, mit kell figyelni. Aztán kiderült, hogy a kivitelezés közben is van még mit tervezni, döntéseket hozni, és ezekben részt is vehettem. Ott szembesültem először azzal, hogy az ember vonalakat húz egy papírra, és pár nap múlva megépítik. Ez azóta is furcsa érzés

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Cságoly Ferenc és Pálfy Sándor vezették a stúdiót, az ő korábbi hallgatóik adták a stúdió többségét, és így a mostani stúdióvezető triót is: Félix Zsolt, Fialovszky Tamás és én vagyunk az aktív idősebb generáció. Feri és Sanyi már nyugdíjasok, Sanyi még részt vesz projektekben, Feri már jó ideje nem. A mostani fiatal csapat tagjai is többnyire a Középtanszékről, de már a mi hallgatóink közül kerültek ki.

Mit jelent számodra, hogy jelenleg is oktatsz a tanszéken?

Az oktatás elképesztően fontos egy gyakorló építész számára, mert a szakmai életben sok mindenen múlik, hogy milyen munkák kerülnek az asztalunkra, és az sem mindegy, melyik munka milyen fázisnál tart. Ezzel szemben a koncepcionális jellegű egyetemi terveket konzultálni mindig szellemi felfrissülés.

A nagyobb tervezési munkák kifutási ideje hosszú, kivitelezéssel együtt több év is lehet. Ahogy a koncepcióalkotástól haladunk az épület átadásáig, egyre jobban beszűkül a mozgásterünk, egyre kevesebb a kreatív feladat, és egyre nagyobb a felelősség. Mindezt jól ki tudja egyensúlyozni az egyetemi részvétel, ahol hetente foglalkozunk a hallgatók terveivel, párhuzamosan tíz–húsz koncepcióba is bele kell helyezkedni a tervezés legizgalmasabb fázisában.

Ráadásul az egyetem a legintenzívebb szakmai korszak. Ott ér a legtöbb új hatás, élmény, gondolat. Utána, ahogy elkezdődik a gyakorlati építészet időszaka, azok – bár nyilván figyeled, mi zajlik a világban –, már kevésbé elementárisan hatnak rád. De ha visszajársz az egyetemre, az új generációk új gondolatai segítenek frissnek maradni. Olyan ez, mint az öregeknél a sakkozás.

Milyen módszerekkel vagy eszközökkel tervezel?

Az egyetemen és még utána is jó pár évig kézzel rajzoltunk, a 3D a makettezést jelentette. A számítógépes technika fokozatosan szivárgott be a tervezésbe, először a beszkennelt kézi rajzokat dobtuk fel pixeles, majd vektorgrafikus programokkal, aztán jött a 2D-s rajzolás, később a 3D-s modellezés. Most a tervezés egy viszonylag rövid skiccelő szakasszal indul, de amint valami kezd kialakulni, akkor azt már elkezdem 3D-ben is nézegetni. Makettezés helyett, mert abban sosem voltam túl lelkes. Fontosnak érzem azt is, hogy egy projekt kezdetén sokat beszélgessünk, mert az egymást folytató vagy eltérítő gondolatok alakítják a leghatékonyabban a koncepciót.

Melyik tervedre, épületedre vagy a legbüszkébb?

A stúdióban minden terv csapatmunkában készül. A Kodály Központ volt az egyik szakmai csúcspont 2010-ben, egyrészt a különleges funkció miatt, másrészt mert a négyfős csapat egy irányba tudta mozgatni a tervet. Az, hogy egy házból ki tudjuk-e hozni, amit az elején gondolunk vagy várunk tőle, sok mindentől függ, és a Kodály esetében ez nagyrészt sikerült. A visszajelzések alapján jól működik az épület, és akusztikailag is beváltotta a reményeket. Persze mindegyik terv és ház valamilyen szempontból fontos nekem, fontos része az életemnek.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amelyekkel kevésbé voltál elégedett? 

Szinte minden projektnél – így volt a Kodálynál is – egy adott pillanatban kiderül, hogy jóval kevesebb pénz van rá. Mivel általában csak egy komolyabb területcsökkentés tudja a problémát kezelni, a tervet “berakjuk a mosógépbe”, hogy összemenjen. Minél több ilyet csinálunk, annál kevesebb ellenérzéssel fogunk neki a “fogyókúrának”, mert egyre biztosabban tudjuk, hogy a racionalizálás jót tesz a háznak. Az újragondolás során eltűnnek a felesleges dolgok, csak a lényeg marad.

Ha valamelyik ház nem sikerült minden szempontból jól, annak mindig megvannak a külső és/vagy belső okai, amikből tanulni lehet, hogy legközelebb ne lépjünk ugyanabba a folyóba. Azok a hibák zavarnak a leginkább, amikről én tehettem.   

Volt válságkorszakod? Ha igen, mikor, és hogyan kezelted?

1996 és 2010 között volt a stúdiónak egy jó sorozata, a két szélén egy-egy külön hullámheggyel. A Kodály tervezésével párhuzamosan is futottak komolyabb munkák, amik jó minőségben meg is épültek. 2010 után aztán minket is elért a gazdasági válság, a következő években sok nagyreményű terv került fiókba, és a hirtelen visszaesés után csak fokozatosan, évről évre, lépésről lépésre javult a helyzet, de még messze nem értük el azt az eredményességet, ami 2010 körül volt jellemző. A takaréklángos szakaszokat az ember hajlamos válságként megélni, pedig lehet, hogy ez a többé-kevésbé normális, és a hullámhegyek a különleges időszakok, amiket meg kell becsülni. A hullámvölgy a feltöltődés ideje, ilyenkor lehet olyan dolgokkal foglalkozni, amikre a nagy hajtásban nem jut idő, és muníciót képezhetnek egy esetleges következő hajtáshoz.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Az egyetem alatt és az azt követő években a spanyolok, a portugálok és a skandinávok munkáit figyeltük. Voltak nagy nevek, Sizától Moneón keresztül lehetne sorolni őket, akik hatottak a gondolkodásunkra.

Ez mára annyiban változott, hogy a nagy nevek mellett (Zumthor, Herzog & de Meuron stb.) szemünk elé kerülnek más példák is, amiket a netes keresés feldob, amikor egy konkrét témánál kíváncsi vagyok arra, kinek milyen megoldásai vannak egyes helyzetekre. Ilyenkor előbukkannak számomra eddig ismeretlen építészek és házak is. A folyóiratok közül a kedvencem a Croquis, ami egy-egy építésszel vagy irodával foglalkozik mélyebben. Most éppen Chipperfield van előttünk az asztalon öt Croquis-számmal, az egyik stúdiós fiatal nekiállt feldolgozni, és házi beszélgetéseket szervez belőle.

Az irodán belül szerveztek ilyen beszélgetéseket?

A hullámvölgyes időszakban éveken keresztül havonta meghívtunk egy-egy építészt vagy más szakmabelit, hogy tartsanak előadást arról, ami őket érdekli. Aztán házi filmklubot szerveztünk, mindenki hozott egy filmet, amit szívesen megmutatna a többieknek, és esztétákat kértünk meg arra, hogy segítsenek az elemzésben, beszélgetésben. Azután volt egy félév, amikor gyerek-építész programok szervezőit hívtuk meg, a 2020-as ÉS30 kiállításon aztán ők is rajzolták a stúdiós könyv borítóit. Ha pedig nem volt elég munka, akkor kitaláltunk magunknak, kiállítást és könyvet raktunk össze a stúdió 30. évfordulójára, Balatonszentgyörgyre készítettünk egy köztéri projektet, amit stúdiós tábor keretében meg is építettünk szőlőkarókból. Mindig új formában jelenik meg, hogyan szórakoztatjuk magunkat szellemileg.

Épületlátogatásokat is szervezünk, például jövő héten meglátogatunk frissen elkészült egyetemi épületeket és különleges családi házakat. A 2000-es évek eleje óta minden nyáron elmegyünk egy hétre valahová, közösségi és szakmai útként, tavaly Sevillában voltunk. Tavasszal és ősszel is szoktunk szervezni rövidebb, egy-kétnapos hazai utakat, hogy megnézzünk közelebbről egy-egy vidéket.

Mi számodra a legérdekesebb hely, köztér, vagy ház?

Ami viszonylag friss élmény, hogy pár éve a stúdióval Bártfán jártunk. A középkori város főtere hatalmas, üres, szabályos tér, közepén a városházával, különleges hangulatú hely. De általában szeretem a kacskaringós középkori kisvárosokat, ahol jó bolyongani, akár eltévedni is.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál?

A legfontosabb filmélményem Tarkovszkij Harangöntő című önálló filmetűdje az Andrej Rubljovból. Számomra ez az alkotás folyamatának a legerősebb megfogalmazása. A belső úttal kapcsolatos legnagyobb élményem a Sztalker, szintén Tarkovszkijtól. A legnagyobb regényélményem szintén orosz, a Karamazov testvérek Dosztojevszkijtől. A koncentráltabb műfajok közelebb állnak hozzám. Ha vers, akkor egyértelműen József Attila, ha életfilozófia, akkor Weöres Sándor. Ha komolyzene, akkor Mozart Requiemje. Földhöz szögezi az embert. Ha kortárs magyar zene, akkor Kispál és a Borz. Szerintem pár év múlva irodalomtankönyvek elemzik Lovasi András verseit, ahogy Bereményi Géza szövegeit is a Cseh Tamás dalokból.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Ezzel küzdök, mert nehéz kiszabadulni a tervezésből, könnyen függővé tesz. Ami idő a munka mellett marad, azt a családdal töltöm, és ha még marad szabad energiám, akkor zenélek vagy zenét hallgatok. A zene tud igazán kikapcsolni. Meg a foci, még ha ballábas is vagyok.

Volt olyan tanács, előadás, konzultáció, vagy bármilyen félmondat, ami gyakran eszedbe jut?

Sok ilyen van Cságoly Feritől, de róla már sokat beszéltem, most egy másik élményemet hoznám ide. Lakóépülettervezésnél Csete Györgyhöz kerültem, és meglepett, mennyire nyitottan reagált ránk, tágan értelmezve az organikus gondolkodást. Meghatározó élményem, amikor az első órákon szembesült azzal, hogy fogalmunk sincs arról, hogyan épül fel egy ház, fogott egy krétát, felrajzolt a táblára egy jellemző házmetszetet, és kristálytiszta logikával elmagyarázta. Többet tanultam tőle egy óra alatt, mint az előző félévben. 

Az interjút készítették: Jelinek Dorka és Temesvári Bence építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 portré

02 dipolmaterv - Ferences templom, kolostor és misszió, 1991

03 Alkotás Point Irodaház, 2002 – tervezőtársak: Keller Ferenc, Cságoly Ferenc – fotó: Polgár Attila

04 Kodály Központ, 2010 – tervezőtársak: Fialovszky Tamás, Keller Ferenc, Sólyom Benedek – fotó: Bujnovszky Tamás

05 Családi ház, Sopron 2014 – fotó: Erhardt Gyula

06 kikapcsolódás – fotó: Zsitva Tibor

07 Építész Stúdió 2024