Józsa Dávid

Hogyan emlékszik vissza a diplomatervezésre? Miért választotta a tanszéket?

Már a Közép tervezési félév alatt megtetszett a tanszék irányultsága, amit képviselnek és oktatnak. Ezután a Komplex tervezésre jelentkezni kellett mesterekhez, portfólió összeállításával. A kedveltebb mesterekhez nehéz volt bekerülni, de szerencsére Cságoly Ferenc, a tanszék korábbi vezetője felajánlotta nekem, hogy mehetek hozzá, aminek nagyon örültem. Így a Komplex tervemet is a tanszéken készítettem, ahol nagyon jól éreztem magam és sokat tanultam. Ezután természetes volt, hogy a diplomámat is itt szeretném végezni, a konzulensem ekkor is Cságoly tanár úr volt.

Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen?

Mi voltunk az első kredites évfolyam az egyetemen, először 300 fővel a korábbi 120-150 fős évfolyamok helyett. A kreditrendszer bevezetésével jelentős ugrás következett be, nagyon nagy létszámok voltak, viszont a rendszer újdonsága miatt eleinte eléggé zavaros volt a képzés, de ez lehetőségeket is jelentett. Az ábrázoló geometria, szilárdságtan, épszerk tárgyakon az évfolyamok fele megbukott. Eleinte alig, de később tele volt a képzés kreatív tervezési tárgyakkal, és ha az ember érdeklődött és volt egy kis affinitása hozzá, ha azt látták a tanárok, hogy a diák tesz is érte, akkor nagyon sok tudásra, kapcsolatra és közösségre lehetett szert tenni. Teljesen természetes volt, hogy éjszakákon át konzultáltunk, akár az egyik tanárnak a konyhájában.

Megtanultam az egyetemi éveim alatt, hogy kemény munkával rengeteg lehetőség nyílik meg. A beszélgetés, az építészeti gondolkodásmód a legfontosabb, azért, mert ez mindig személyhez kötött. Csoporttársak között fontos volt a kommunikáció, a közös pályázások, a közös éjszakázások. A nyelvvizsgát sokáig nem tettem le, emiatt nem volt lehetőségem Erasmuson részt venni, ezt biztos másképp csinálnám. Alapvetően nagyon élveztem az egyetemi éveket, felszabadult időszak volt, sokat buliztunk.

Fontos szerepe volt ekkor a K256-os műteremnek (a mai K276-os teremben). Mindenki szeretett volna oda bekerülni, nekünk is sikerült a végét elcsípni a bezárás előtt, de részben ebből az ott formálódott közösségből nőtte ki magát a szakkollégium. Ha mostanában nincsenek olyan műtermek, ahol együtt lehet bent dolgozni az egyetemen, akkor ezt pótolni kellene, mert ezt a szakmát közösen dolgozva, beszélgetve, utazva, pályázva lehet megtanulni. És nagyon fontosak ezek a kapcsolatok később az egyetem után, amiket csak ilyen helyzetekben lehet kialakítani. Ez egy erős mag volt, ha most végignézek az építész közéleten, azt látom, hogy sokan tagjai voltak a műteremnek, szakkollégiumnak.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Elég sok, ez egy szűk szakma. Figyeljük egymás munkáját, tanulunk egymástól. Sokan vannak, akikkel akár heti-napi szinten tartom a kapcsolatot.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karrierje alakulásában?

Meghatározó volt, abból a tekintetből, hogy ott kaptam az első benyomásokat, gondolkodásmódot, hozzáállást. Aztán diplomázás után leváltam a tanszékről és a magam útját jártam, ez csak az utóbbi időben, a DLA-képzés elkezdésével változott meg.

Hogyan telt az első éve az egyetem után, milyen tapasztalatai voltak első munkahelyén?

Már az egyetem alatt, harmadévben elkezdtem dolgozni, amikor lediplomáztam, akkor öt éves szakmai gyakorlattal rendelkeztem. Akkor még szabadúszók voltunk, bedolgoztunk, együtt dolgoztunk, pályáztunk. Nagyon sok irodával működtünk együtt, sok kapcsolatom megmaradt ebből az időszakból.

Ezt a bedolgozást hogy kell elképzelni? A hallgató dolgozókat a tervezés folyamatába is bevonták?

Ez nagyon változó volt. Volt, hogy egy nagy pályázatra összeszerveződött egy csapat, és együtt terveztünk. Volt olyan is, hogy egy csapatnak segítettünk egy feladatban a kézi skiccek feldolgozásával. Viszonylag hamar hoztunk önálló döntéseket, és ők ezt nagyon szerették, mert nagyon hatékony volt. Ekkor sokat pályáztunk. Ennek egyik csúcspontja volt, amikor testvérem, Józsa Ágota diplomamunkájának alapkoncepcióját fejlesztettük tovább a soproni Zeneiskola pályázatán, amit meg is nyertünk, és az épület meg is valósult. Hárman jegyezzük az épületet Farkas Mária vezetésével. 2000-ben adtuk át, és utána diplomáztam.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köre?

Viszonylag lassan alakult ki. Diploma után rövid ideig Németországban éltünk feleségemmel, majd családi okok miatt hazaköltöztünk Sopronba. Korábban közel 15 évig Budapesten laktam, minden kapcsolatom oda kötött, a szakmában ott szocializálódtam, itthon vákuumba kerültem. Végül úgy döntöttem, hogy nyitok egy saját irodát, nem akartam a munkámban senkitől sem függni. Nehezen találtam meg azokat, akikkel nagyon jól tudok együtt dolgozni, de szép lassan összeállt a csapatunk, jelenleg 9-en vagyunk. Többen soproniak, vannak a győri egyetemről, ahol tanítottam, vannak a Műegyetemről és Pécsről is.

Milyen módszereket, eszközöket használnak a tervezés során?

Mindent használunk, ami segít, az eszközöket a feladat határozza meg. Alapvetően 3D modellezéssel dolgozunk, és rendszeresen készítünk maketteket is, vázlat maketteket magunknak és kidolgozottabb maketteket a megbízók felé, tervtanácsokra.

Melyik tervére vagy épületére a legbüszkébb?

Fogalmam sincs. Ez olyan dolog, hogy amikor dolgozik egy terven az ember, gondolkodik rajta egy ideig, akkor ez tök jó dolog. És akkor jön az a szakasz, hogyha megépül, akkor az egy más érzés, másképpen izgalmas. Az egész szép, mint mikor az ember gyermeke felnő, leérettségizik, felnőtt és önálló lesz, onnantól kezdve kezd távolabbról tekinteni rá, tehát ez az intenzív személyes napi kapcsolat megszűnik. Ahogy megszűnik, innentől kezdve mindig van más, amivel éppen foglalkozni kell, ami kitölti az ember gondolatait, és így nem tudja eldönteni, hogy melyiket szereti jobban. Mindegyikben van valami, ami kedves, és mindegyikben van valami, ami bosszantó. Nincs igazán legkedvencebb, legkedvesebb, nem lehet ilyet mondani. Valamelyik mondjuk több szakmai elismerést hoz. Valamelyiken látom, hogy a lakói nagyon szeretik. Terveztünk ovikat, ahol látom, hogy a gyerekek imádják, bemegyek és mosolyog mindenki, ez nagyon jó érzés. És ilyen szempontból vannak kedves emlékeim és kedves élményeim, de ilyenkor nem is az épület a fontos nekem.

Hogyan kezelte azokat a terveket, amikkel kevésbé volt elégedett?

Továbbfejlesztettem őket, ameddig tudtam. Ami meg nagyon nem jó, azt igyekszünk elkerülni, hogy ilyen ne legyen. Nagyon sok mindennek kell összeállni, hogy egy tervből jó épület szülessen, kivitelező, jó finanszírozási lehetőség, elég idő, néha ez nem reális.

Volt válságkorszaka?

Nem igazán volt.

Esetleg olyan eset volt, hogy sokáig nem jött az ihlet a tervezéshez?

Mindig jött, nincs ilyen gond. Inkább akkor éreztem válságot, és az nagyon nehéz, amikor tudja az ember, hogy lehetne jobbat is csinálni, vagy volt jobb változat is, de az építtető nem azt választja. Vagy ha például tervezünk egy házat, és még meg is épülhet, de azt érzi az ember, hogy valami nem állt össze, utána hogyha megépül és ott áll, na az nagyon rossz érzés, hogy mit kellett volna máshogyan csinálni. De szerencsére ebből kevés van. Olyan válság volt többször, hogy az építőipar válsága miatt nem volt munka, de mindig megoldódott.

Hazai, külföldi irodák közül hová fordul inspirációért?

Vannak építészek, akiket nagyon szeretek és tetszik, amit csinálnak, de nincs olyan, aki kifejezetten inspirál. Inkább az a helyzet, hogy az ember folyamatosan figyeli, hogy mi történik körülötte a szakmában. Vannak nagyon jó magazinok, tucatjával jönnek a jó tervezésű házak, megközelítések, fontos tájékozottnak és naprakésznek lenni, minden inspiráló lehet.

Ha példát kell mondani, külföldiek közül Steven Hollt mondanám, szerintem ő nagyon izgalmas. Onnan kezdődött az érdeklődésem a munkája iránt, hogy Komplex tervezésen egy érdekes témánk volt, és egy furcsa, belül lyukas építményt terveztem. Aztán néhány évvel később megépült Steven Hollnak egy terve Norvégiában, ami eléggé hasonlított ahhoz, amit én csináltam. Láttam, hogy van közös nevező a gondolkodásunkban, és azóta követem, hogy miket tervez, és nagyon tetszik. Magyarországon pedig főként a kortársaim inspirálnak.

Mi a legérdekesebb hely/helyzet/köztér számára?

Például itt Sopronban nagyon szép a Várkerület, amit Szabó Leventéék terveztek, azt nagyon szeretjük. De számtalan nagyon szép helyzet van.

Milyen könyvet, zenét ajánlana?

Amit nemrégiben olvastam és tetszett az Juhani Pallasmaa építész A bőr szemei című könyve. A térnek a nem szemmel való érzékeléséről ír, pici kis könyv, de nagyon fontos dolgot feszeget. Ismerjük a környezetünket, de azt írja, hogy nem igazán tudunk jelen lenni a valóságban, és ez egy egészen érdekes építészeti szemlélet, ahogy az építészet hat ránk, az egy fontos állítás. Napi szinten tudnám olvasni.

Zenékkel kapcsolatban pedig most a kislányom kamasz, és van ez az új hullám, hogy alter zenéket hallgat. Olyan együtteseket, amikről még nem is hallottam, de ő mindig mutatja a zenéiket, és nagyon tetszenek.

Hogyan szokott kikapcsolódni?

Alapvetően a természetközelben, mindennel, ami a természethez kapcsolódik: biciklizés, túrázás, kertészkedés. Meg most tyúkjaink vannak, éppen a hetekben építettünk egy tyúkólat.

Van olyan tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszébe jut?

Most nem jut eszembe konkrét dolog, de sok helyzet van, ami időnként visszaköszön. Régen még voltak egynapos zh-k, és emlékszem, mikor leadtuk a Komplex zh-t, estig vitáztunk a tervekről. Az ilyen beszélgetéseket mindig nagyon szerettem.

Ha egy dolgot tanácsolhatna a mostani hallgatóknak, mi lenne az?

Nagyon izgalmas és szép dolog az építészet, folyamatosan fejlődni és tanulni kell, nem lehet megúszni. Ha az embernek ehhez nincs kedve, akkor inkább ne csinálja, ha viszont van, akkor tegyen bele nagyon sokat. A tervezésben rendkívül színes spektrumon mozog az ember. Nekem nagyon sokáig tartott megfejteni ezt és közel kerülni hozzá, ehhez idő kell, nem lehet siettetni. Nem javaslom az egyetem melletti munkát, de ha az embernek dolgoznia kell, akkor szakmán belül dolgozzon. Rengeteg kapcsolatra lehet így szert tenni, amik később a diplomázás után nagyon hasznosak lesznek.

Az interjút készítették Aux Liliána Alexandra és Lipcsei Edina Eszter építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 portré

02 diploma makett

03 Orsolya-iskola, Sopron, 2021, fotó: Danyi Balázs

04 Gyermekközpont, Sopron, 2022, fotó: Danyi Balázs

05 Múzeumnegyed, Sopron, 2023, fotó: Danyi Balázs

06 természet, fotó: Józsa Dávid

07 iroda, fotó: Józsa Dávid