Keller Ferenc

Hogyan emlékszik vissza a diplomatervezésre? Miért választotta a tanszéket? 

Azért választottam a Középtanszéket, mert amikor egyetemre jártam, ennek a tanszéknek volt a legnagyobb presztizse. Ha valaki elhivatott építészként gondolt magára és megvolt benne a kellő lelkesedés, akkor törekedett arra, hogy erre a tanszékre kerüljön be. Ilyen szempontból nekem egyértelmű volt a választásom. 

Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen? 

A diplomatervezés szempontjából semmit. Ennek két oka van, az egyik az egyetem akkori rendszere, a másik pedig jómagam. Az egyetemmel az volt a baj, hogy nem olyan oktatási helyként viselkedett, mint amit én most próbálok a saját egyetemünkön is elérni… nem tanítottak meg egyetemistának lenni. Úgy éltem meg, mintha a középiskola meghosszabbítása lett volna. A poroszos rendszer és az a nyomasztás, ami végig benne volt az egyetemi légkörben, nem azt segítette, hogy én bármit is tanuljak. Szakközépiskolába jártam, amit ott tanultam, abból éltem végig az egyetemen, azt tudtam hasznosítani, és arra építettem föl azt is, amit később a szakmában használtam. Ez csak a műszaki része volt az egésznek, a tudásnak az a szelete, amire alapvetően szükség van. Az első év után ott akartam hagyni az egyetemet, mert  nem láttam benne az építészetet, azt a fajta szépséget és kihívást, amit vártam.

Nem volt szerencsém olyan szempontból, hogy nem olyan tanárokkal hozott össze a sors, akiktől bármit is tanulhattam volna. Éppen ezért a diplomatervezésre úgy emlékszem vissza, hogy az volt az első pillanat, amikor úgy álltam hozzá, hogy nem fordultam konzultációs segítségért senkihez. Teljesen egyedül csináltam végig, és a saját metódusom szerint gondolkodtam. Ennek meg is lett az eredménye, mert előtte, miközben én biztos voltam benne, hogy ezt a szakmát fogom csinálni, és értek is hozzá,  nagyon rossz visszajelzéseim voltak.  Az első olyan, amikor ki tudtam lépni ebből a helyzetből, a diplomatervezés volt. Saját magamnak be tudtam bizonyítani, hogy képes vagyok rá egyedül, és végül szép eredményt értem el vele. Ezzel nem a tanszéket akarom minősíteni, hanem azt a helyzetet, ami akkor volt, és aki én voltam akkoriban.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből? 

Szétszóródtunk. Abba a korosztályba tartoztunk, ahol fiúk együtt voltunk katonák az egyetem előtt. Ez egy komoly összetartó erőt jelentett. Az egyetemi évek alatt a baráti társaságok és az erős kapcsolatok a katonasággal együtt jöttek, és az egyetem alatt tartottak. Egyetem után viszont szétszóródtunk és folyamatosan eltávolodtunk egymástól.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karrierje/életútja alakulásában? 

Egyetem után az Általános Épület Tervező Vállalathoz (ÁÉTV) kerültem, azon belül Varga Levente műtermébe, ahol Cságoly Ferenc is dolgozott. Ő akkor még nem volt tanszékvezető, de erősen kötődött a tanszékhez, ezáltal a műteremnek is erős kapcsolata lett a Középtanszékkel. Az ő segítsgével kerültem be fiatalon a tanszékre, ahol sok éven keresztül voltam konzulens. Akkor már egy kicsit szabadabb volt a rendszer, ez a rendszerváltás utáni időszakot jelenti. Kritikus vagyok magammal, és most már tudom, hogy én sem pontosan jól álltam hozzá akkor ehhez a feladathoz. Majdnem, hogy ugyanazokba a hibákba estem bele, mint amik velem szemben történtek, és nem vagyok annyira büszke erre. Azóta megtanultam már, hogy hogyan kell oktatóként helyesen viselkedni. Szerencsére pozitív visszajelzések is vannak volt hallgatóimtól, de kritikus szemmel tekintek erre a tevékenységemre. Túlzottan szigorú voltam, és ez nem volt jó. 

Hogyan telt az első éve az egyetem után, milyen tapasztalatai voltak az első munkahelyén? 

Amikor mi diplomáztunk, tavasszal meghirdették a nagy tervezővállalatok a munkahelyeket, és iszonyú tolakodás volt, mert mindenki a nagynevű irodákba akart bekerülni. Úgy döntöttem, hogy nem állok bele a tülekedésbe, és jár nekem egy kis vakáció. A diploma után nem akartam rögtön dolgozni. Gondoltam, hogy a sors majd ad valamit. Szeptemberben csörgött a telefon, az ÁÉTV-től felhívott Rimanózcy Jenő, hogy nincs-e kedvem jelentkezni Varga Levente műtermébe, és menjek el egy beszélgetésre. Így lett munkahelyem. A sors azért néha  szeret engem, nagyon jó helyre kerültem. Rengeteget tanultam abban az építészeti közegben, ami ott fogadott. Ott tanultam meg azt, amit az egyetemen kellett volna, leginkább Cságoly Ferenc mellett. Ő nem direktben tanított engem, de nagyon sokat dolgoztunk együtt. 

Így telt az első év. Nagyon nagy lelkesedéssel vetettem bele magam. 

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köre? 

Jelenleg nincs munkatársam. Amióta az Építész Stúdióval megszakadt a kapcsolatom, leginkább az oktatásra koncentrálok, de természetesen dolgozom is mellette. Egy volt hallgatóm, Láris Barnabás cégével szoktam kooperálni. 

Miért döntött az építészmérnöki pályafutás mellett?

Az általános iskolai és a középiskolai tanulmányaimban elég erős voltam. Építőipari szakközépiskolába jártam, onnan egy előrelépés volt számomra, az egyetem. Első generációs értelmiségi vagyok a családomban,  nem tudtak ebben segíteni, sem a döntésben, sem abban, hogy hogyan kell egy egyetemhez viszonyulni, mit fogok ott kapni. Nem volt tudatos a döntés abból a szempontból, hogy építész akarok lenni, hanem abból, hogy egyetemet akarok végezni. Miután családi hagyományt követve az építőipari pályára álltam középiskolában, ezt az irányt folytattam az egyetemen is. Aztán kiderült, hogy van hozzá érzékem, magam számára ez gyorsan, az egyetem számára nehezen. 

Milyen módszerrel, eszközökkel tervez?

Ez nagyon sokat változik az évek alatt. Azt a fajta belső késztetés, kicsit már rossz értelemben vett lángolás, amit magamban éreztem az egyetemista éveim alatt, csak egy ösztönösség volt, semmi tudatosság. Ez az ösztönösség sokszor félre tud siklani. Ha nem jól kezeljük, és nem jó irányba indul el, akkor ugyanazzal a lelkesedéssel csinálom a rosszat, és nem veszem észre. A kezdeti években nem volt semmi tudatosság bennem. Nagyon hiányoltam utólag, hogy az egyetemen nem tanítottak meg építészként gondolkodni, nem tanították meg, hogy milyen metódusok vannak. 

Évek kellettek a tudatossághoz, most már úgy kezdem, hogy próbálok benyomásokat szerezni a feladattal kapcsolatban. Ez lehet a hely, a funkció, és abban a témakörben elkezdek olvasni, kutatni. Ez nem épületeket jelent. Sokat segít sokszor, ha olvasok egy irodalmi idézetet, ami oda passzol, vagy látok egy természetbeli képet, vagy megérzek egy hangulatot. Rengeteg mindenből próbálok inspirációt szerezni. Ez a megismerés része. 

Ezután, ami a legfontosabb, hogy egy víziót, koncepciót kell felállítani. A feladattal kapcsolatban kell, hogy legyen az embernek egy olyan képe, amikor a bőrén keresztül valamit felfog abból, hogy mi lenne a célra vezető út. 

A következő, ami nekem az utóbbi évtizedekben kialakult, hogy fejben kezdek el tervezni. Ez nagyon jól működik. Vannak szituációk és helyek, amikor tudok koncentrálni, és pillanatokon belül villannak fel dolgok a fejemben, és végig tudom futtatni, mint egy programot, tudok válogatni bennük, tudom finomítani és tudok hozzátenni. Nagyon sokat tervezek fejben, és nagyon élvezem. 

Vegyesen dolgozom, szeretek géppel is rajzolni, kézzel kis érzéseket és gondolatokat rajzolok, utána átugrom a számítógépre, aztán vissza. Az utolsó pillanatig is mindenféle papír cetlire szoktam rajzolni, mert ha valami izgat, de túl lassú lenne géppel, akkor visszatérek a papírra. Nincs olyan, hogy csak kézzel vagy csak géppel rajzolok, vegyesen használom őket.

Nem tudok makettezni, de szerencsére kooperálok olyanokkal, akik szoktak. Leginkább csúnya, gondolkodós maketteket használok.

Melyik tervére/épületére a legbüszkébb?

Melyik gyerekemet ne szeressem? Mindegyiket szeretem.

Mindegyik más miatt volt jó, más miatt volt volt érdemes vele foglalkozni. Van ahol maga a tervezési folyamat volt a jó, van ahol a megrendelőnek okozott öröm volt meghatározó.

Ha egyet ki kéne mégis emelni, akkor a vizes Európa Bajnokságra készült műugró torony, a Margitszigeten (Széchy Tamás uszoda része), mert egy nagyon érdekes munkafolyamat, kihívás volt számomra. Nem egy klasszikus torony, hanem egy falszerű építmény. Izgalmas időszak volt számomra, mert egy “mátrix egyenletet” kellett tanulmányoznom, a különböző szabályrendszerekkel. Ebből kellett nekem valami olyat létrehozni, ami ezeket az elvárásokat teljesíti, továbbá valami olyan többletet szerettem volna hozzáadni, ami nem egy épület. Az inspirációm alapját a műugrók mozdulatsora adta, az ugrás előtti pillanat a deszka szélén, azaz egyensúlyi pillanat. Ezt próbáltam leképezni ebben az építményben és ez a statikai rendszerét is adta egyben.

Hogyan kezelte azokat a terveket, amikkel kevésbé volt elégedett?

Nem épültek meg szerencsére. Voltak ilyenek természetesen, hazudik, aki azt mondja minden épülete jól sikerült. Főleg akkor történt ilyen, amikor rossz irányból közelítettem meg egy tervezési folyamatot, és az előzőekben említett lendület míg inkább belevitt a rosszba és erőltettem. De őszintén mondom, hogy szerencsés, hogy ezek nem épültek még, és szurkoltam is annak, hogy ez így legyen.

Volt válságkorszaka? Mikor, hogyan kezelte?

A legnagyobb válságkorszakaim akkor vannak, amikor nincs feladat. Én ezáltal tudok leginkább mélypontra kerülni, amikor nem találok magamnak olyan kihívást, amit építészként tudok teljesíteni.

A másik oldalról nézve, minden egyes tervezési feladat egy apró válsághelyzet nekem. Lámpalázas vagyok minden feladat előtt, van magammal szemben egy nagyon magas elvárás, hogy soha nem vagyok biztos benne, hogy jó választ tudok adni egy kérdésre. Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé vagyok ebben biztos, nincs az a magabiztosság, hogy “én úgyis mindent”. Ez sokszor nem előnyős, mert gátolja, lassítja a tervezési folyamatot.

Mikor múlik el az izgalom, félelem érzés?

Amikor megvan a gondolat, a koncepció, akkor megnyugszom, és tudom, hogy innentől kezdve minden rendben van.

Ugyanúgy működöm, mint szerintem ti is, addig terelem a dolgokat, amíg ez nincs meg, azért működik nálam ez a fejben tervezés, mert nincs az a kényszer, hogy le kell ülnöm, rajzolnom kell. Ha fejben elindul a folyamat, akkor tudom, hogy kezdek irányba kerülni. Az első lépést nehéz megtenni.

Ezért hasznos, ha van egyfajta tervezésmetodikája az embernek, és elindul azon. Ha szisztematikusan fel van építve, hogy milyen lépések vannak a tervezés folyamán, akkor az eleje mindig könnyebb, ha ezt szépen végigcsinálja az ember, akkor ki lehet iktatni ezt a “lámpalázat”.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordul inspirációért?

Ugyanúgy inspirálódok, mint amit a tervezésmetodikánál említettem. Például volt olyan, hogy egy könyvből egy mondat volt rám hatással.

Volt egy időszak, amikor egyáltalán nem néztem előképeket. Nem is nagyon szeretem, ha a hallgatók azokat nézik, mert nem tudják jól kezelni. El kell telnie egy bizonyos időnek a szakmában, hogy lehessen érteni, hogy az amit látok, az micsoda. Ne csak képként, kétdimenziós látványként lássam azt, hanem a koncepcióig visszanyúljak, és megértsem a tervet.

Óvatosan bánok az inspirációs képekkel. Próbálok mindenből inspirálódni, de tényleg mindenből. Az ember a legtöbb inspirációt saját magából, bőrén keresztül, érzésekből tudja összeszedni.

Mi számára a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

A Farkasréti Mindenszentek Temploma. Minden vasárnap odajárok misére, a hátsó kápolna részbe szoktam “elbújni”. Én ezt az épületet nagyon szeretem. Szabó István tervezte, a belső terében mindig el szoktam csodálkozni, nem mondom, hogy mindig újabb és újabb részleteket fedezek fel, hanem egyszerűen élvezem azt a teret, azt az építészeti miliőt, ami ott van. Ott szoktam a legjobban a fejben tervezni, ott jönnek elő a legjobb gondolatok.

Milyen filmet, könyvet ajánlana?

Mindenevő vagyok. Ugyanakkor, nem emlékszem a címűkre, csak tudom hogy olvastam.

Sajnos már én se vagyok más, mint az a társadalom, ahol az olvasás már egy egyre kisebb szerepet tölt be, mert átvették a szerepét mások. Úgy kezdtem el olvasni gyerekkoromtól, hogy kiolvastam Jókai összes művét, majd Mikszáthot, és mentem végig a magyar irodalmon, mindent elolvastam. Majd beleszerelmesedtem a cseh irodalomba. Ezekre emlékszem is, de utána nem tudom, hogy miket, elfelejtettem.

Én egy filmet is bármikor újra meg tudok nézni. A filmeket azért szeretem, mert ott is az építészet érdekel. Olyan helyekre jutok el a filmek révén, olyan érzéseket tud közvetíteni a téri világból, hogy az sokszor tanulságos. Ezért főleg a disztópikus, sci-fi filmeket szeretem.

Hogyan kapcsolódik ki?

Nincs hobbim, nekem az építészet a hobbim. Mindent építészként élek meg. Azért vagyok hálás, mert azt szeretem csinálni, ami a munkám. Minden szituációban építész vagyok.
Ha utazok akkor is, a színházban, a moziban is építész vagyok.

Pályázatok vagy direkt megbízások útján vannak leginkább munkái?

Rengeteg pályázatot készítettem, a munkáink túlnyomó része ennek eredménye volt. Ötven pályázatban vettem részt, ami sikeres lett. Ebben hiszek leginkább, de jelenleg főleg direkt megbízású munkákat készítek. Sokkal kevesebb a pályázat ma, mint korábban volt.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszébe jut?

Pozitív nem volt semmi olyan, amire emlékeznék. Cságoly Ferenc mondta rendszeresen a hallgatóinak a következőt: Ahhoz, hogy zongoraműveket tudjál megírni, ahhoz neked előbb meg kell tanulnod zongorázni.

Az interjút készítették: Badar Borbála és Eőry Zsófia építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 - Keller Ferenc portré
02 - Pécs Barbakán tér
03 - Pécs Kodály Központ
04 - Margitsziget
05 - Determinál alkotótábor
06 - szabadidő
07 - munkahely