Kern Orsolya

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? 

Máig kötődöm a Középtanszékhez, de a diplomatervem valójában a Rajzi Tanszéken készült. Hadd kezdjem a történetem korábbról. Nővérem Kern Andrea és férje Klenk Csaba építészek egyetemi évei alatt olyan nagy lelkesedéssel beszéltek Balázs Mihályról, hogy kis túlzással már az Építészmérnöki Karra úgy jelentkeztem, a középület-tervem én is az ő irányításával szeretném készíteni. Nem hozzá kerültem volna, mert a mi évfolyamunkon még nem volt szabad tanárválasztás. Ezt többen sérelmeztük, ezért aláírást gyűjtöttünk és egy delegáció előadta kérésünket az akkori tanszékvezetőnek, Hofer Miklósnak. Megszületett az egyezség, cserélhettünk egymás között konzulenst, így kerültem egy olyan tankörbe, ahova Középülettervezés gyakorlat első óránkra Cságoly Ferenc, Karácsony Tamás, Balázs Mihály mára legendás hármasa vonult be tankörünkbe. Aztán BM mellett töltött egy közép és két félév komplex után arra gondoltam, szívesen találkoznék az ő egykori nagybecsű mesterével is. Török Ferencet kértem fel tehát konzulensemnek a diplomához, aki ekkor a Rajzi Tanszéken oktatott, így ott védtem meg a diplomamunkámat. 

Diploma után a mesterképzőt (ez volt a mai Építőművészeti Doktori Iskola leánykori neve) is Török Ferencnél kezdetem 1996-ban, de egy év múlva Klobusovszki Péterrel megnyertük a veszprémi Dubniczay-palota felújítására kiírt országos tervpályázatot és egyből megbízást kaptunk konzulensükkel, Karácsony Tamással a továbbtervezésre. Ekkor célszerűbbnek tűnt, hogy Tamás legyen a DLA-témavezetőm is, így végül visszakerültem a Középülettervezési Tanszék kötelékébe.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Az időtávlat valószínűleg mindent megszépít, ráadásul összemos, de azért azt a rengeteg melót, ami egyetemistaként ránk zúdult már akkor is csak úgy tudtuk felfogni, mint valami kemény edzéstervet, ami arra jó, hogy valamire felkészítsen bennünket. Engem az építészettörténeti és a tervezési tantárgyak kötöttek le, az ott megtanult alapokat érzem máig hatónak. Ha ma lennék egyetemista, még lazábban, ugyanakkor szélesebb látókörrel próbálnám élni az életem. Egyetemi órák után minden este a rajzasztal mellett ültünk, és ezt mai szememmel úgy látom, hogy beszűkít. Nyilván ez is sokkal jobb hangulatú volt, amikor felsőbb évesként kiköltözhettünk a kolesz negyedik emeleti műtermébe, ahol együtt dolgoztunk, egymásnak besegítettünk és megosztottuk egymással a gondolatainkat, sőt, közös pályázatokban is részt vettünk. Igen jó emlékem, hogy nyaranta stoppal, vonattal jártuk a nagyvilágot, próbáltunk feltöltődni, kifejezetten urbanisztikai, építészeti élményeket begyűjteni a következő évre. 

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből? 

A szakmai fórumok formális találkozásai – FUGÁ-ban, MÉSZ-ben, KÉK-ben – fontosak számomra, még, ha csak egy köszönés, mosoly erejéig ismerünk egymásra. Ugyanakkor sok közelebbi barátom van, akikkel szorosabban tartom a kapcsolatot, ha nem is sűrűn, de rendszeresen találkozunk. Amikor mindenkit lekötött a családalapítás, születtek sorban a gyerekek, akkor is szerveztünk közös tavaszi hétvégéket a zsennyei alkotóházban hosszú éveken át. Volt, hogy kilenc család húsz csemetéje rohangált körülöttünk, miközben nagyokat sétáltunk az ősfás parkban, jókat ettünk, beszélgettünk. Mára gyerekeink felnőttek, de nem maradoztunk el egymás mellől, nagyjából félévente tudatosan próbáljuk összerántani a társaságot. Nyilván jobbára saját évfolyamunkról, illetve a hajdani kollégiumi kapcsolatok mentén tűnnek fel ismerősök, barátok. 

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában? Mennyire maradt meg a kapcsolatod a tanszékkel?

A doktori iskola éveit követően többször jelen voltam a tanszéken külsős oktatóként, legutóbb a 2021/22-es tanévben. Az oktatás izgalommal tölt el, szívesen találkozom a fiatalabb generációval, érdeklődéssel fordulok feléjük. Mindig jólesik, ha sikerül megtalálni a közös hangot és ki tud alakulni az oda-vissza párbeszéd.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden? 

Diploma után Koris János építész invitálására az ÁMRK építész irodájában kezdtem, ahol a tihanyi bencés apátság felújításán dolgoztam egy évig. Testhezálló gyakornoki feladatokat kaptam, nem volt vele nehézségem. De hajtott a vágy, hogy még tanulhassak, lehetőleg további általam nagyra tartott mesterek keze alatt, ezért jelentkeztem a BME Építészmérnöki Kar Mesterképzőjébe és két év múlva az Építész Mester Egylet Mesteriskolájába is. A Szendrői Jenő fémjelezte utolsó mesteriskola tagjaként, a belső pályázatok során együtt dolgozhattam Cságoly Ferenccel, Reimholz Péterrel, Janesch Péterrel és Janáky Istvánnal. A rendszeresen együtt töltött délutánok során további nagy építész mesterek gondolatait, véleményét, sok esetben aktuális munkáját is megismerhettem. Mindezek, illetve személyiségük mély nyomot hagytak bennem.

Milyen irodában/irodákban dolgoztál eddig? Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

1998-ban létrehoztuk saját építész irodánkat a Boór és Kern Építészek Betéti Társaságot, hogy első önálló megbízásunkra – egy országos ötletpályázaton elnyert megosztott első díj folytatásaként – a margitszigeti domonkos apáca kolostorrom felmérésére és makettjének elkészítésére le tudjunk szerződni. Ezt követően önállóan elvégezhető kisebb munkáink voltak, de különböző építészirodákkal közös nagyobb projektekbe is beszálltunk külön-külön is. 1998-2002 között a Karácsony Tamás és Janesch Péter vezette Bertalan24 műteremben is dolgoztunk, többnyire pályázatokban vettünk részt. 

Aztán jött 2014, a családom számára sorsfordító év. Andrást elvesztettem és magamra maradtam két fiammal. Azóta építészeti munkát alkalmi társulásokban végzek. Ennek köszönhetően elmondható, hogy a munkatársi kör mindig igen változatos. Legutóbb megépült alkotásunk, a Gerzsenyi Tibor és Karácsony Tamás építészekkel (továbbá ketteS műterem, egyheted stúdió) jegyzett székesfehérvári múzeumunk például egészen új kihívás elé állított bennünket, melynek köszönhetően számos, más-más területről érkezett munkatárssal ismerkedhettünk meg. Én az épülettel szervesen kialakított állandó kiállítás és kőtár projektfelelőse voltam a kivitelezés alatt és mint ilyen, folyamatos napi kapcsolatban álltam építész társaimon kívül a régész-kurátorral, művészettörténészekkel, grafikussal, statikussal, restaurátorral, installáció- és kiállítás-kivitelezővel, IT-szakemberekkel, világítástechnikussal. Ennél összetettebb és izgalmasabb munkát elképzelni sem lehet, nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem benne és sok nagyszerű emberrel dolgozhattam együtt.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel? Milyen igazából ez a tervezési folyamat?

A módszert a feladat diktálja. Mivel eddig többnyire meglévő épülettel, annak átalakításával, bővítésével foglalkoztunk, minden esetben az volt a fő kérdés, mit szeretne a régi épület és annak környezete és hogyan tud/akar ehhez az új funkció, új kiegészítés viszonyulni. A hétköznapokra lefordítva székesfehérvári múzeumunkat hoznám fel példaként. Természetesen a tanult tervezési folyamatot követően kialakultak az igen precíz kiviteli tervek. A kiállítás tekintetében azonban ezek a rajzok csak kiindulásnak voltak alkalmasak, a gyártmánytervekben bőven volt változás. A faragványok műhelybe történt leszállítása, és az installáció próbaelemei után látva a kész, leterhelt posztamenseket, sok esetben át kellett tervezni a kezdeti rajzokhoz képest a szerkezetet, hiszen akár tonnás kövek megemelését, biztonságos kiállítását kellett megoldanunk. Ez afféle 1:1-es modellezés volt, ami nyilván nem egy általánosan bevett módszer. 

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb? 

Több tervünkre, épületünkre is büszke vagyok, de talán a legkedvesebb a paksi Deák-ház/Szeniczey-kúria felújítása (Boór Andrással és Karácsony Tamással). A város legöregebb műemlék lakóházát (1750-től épült több bővítéssel) a városi helytörténeti múzeum számára alakítottuk át és bővítettük egy új szárnnyal, mely a paksi téglagyár működése során feltárt löszfal 2 millió éves klímatörténeti tanulságait tárja fel és mutatja be kiállításában. Ami talán a leginkább büszkeségre adhat okot az az, hogy a műemlék ház felújítása során sikerült olyan eszközöket alkalmazni, melyek kortárs funkciókat kortalan esztétikai minőséggel szolgálnak ki, belesimulva az épület két évszádos építéstörténetébe. Ilyen például a tornác beltérbe integrálása beüvegezéssel, a barokk tetőszerkezet bemutatása, kiállító terek sorába illesztése új lépcsővel. Ide sorolnám az új épület építészeti megfogalmazását is, ami mai nyelven szól, és mégis az épületegyüttes történeti kereteit erősíti. Remélem, sőt hiszem, hogy sikerült hozzájárulnunk szülővárosom ezen tekintélyes kúriaépületének fennmaradásához, újabb 100 évvel.

Mit gondolsz, mennyiben határozza meg identitásodat a szakmád?

Ha akarnám sem tudnám letagadni építész mivoltom. Bármerre fordulok mindenről téri vizuális szempontból alkotok véleményt. Amikor gyerekem született, úgy gondoltam valami lezárult, mostantól hátrébb sorolódott a szakma. Aztán elkezdtem a gyerekek felé is építész attitűddel fordulni, mert rájöttem, hogy bőven van mit a szakmám felől elmesélni, átadni az ifjúságnak. Jónéhány év műhelygyakorlatot követően – fiaim felnövését végigkísérve –, összeállt az épített környezeti nevelés módszertanát fejlesztő pedagógiai programom egy építőművészeti doktori értekezéssé. Tehát a gyerekvállalás miatt előre feltételezett eltávolodás nem történt meg, inkább más irányokba is kinyílt érdeklődésem.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér? 

A tervezett, de a spontán alakuló városi teresedéseket, bejárható térzugokat is nagyon szeretem felfedezni. Megpihenésre alkalmas felületeikért városnéző turistaként is hálás vagyok. Római tartózkodásom emléke a falamra kiszögelt, híres G. Nolli várostérkép (1748), melyen az épületek közti üresedéseket, feltáruló átjárásokat összefüggő rendszerként ábrázolja.  A történeti terek kortárs revitalizációira megkapó spanyol, francia példákkal találkoztam még egyetemi utazásaim alatt. Később nagy örömmel vettem kézbe és olvastam Batár Attila ebben a témában született könyveinek érzékletes ábrázolásait: mind a bécsi Mölkersteig feltárulkozásának lépésről-lépésre történő leírását, mind legutolsó, Párizsi térportrék című munkáját.

Hogyan kapcsolódsz ki? 

Séta, főzés, futás, túrázás, kertészkedés. Ezen tevékenységek közben remekül lehet a gondolatokat továbbszőni, rendezni és persze teszem mindezeket elsősorban az egészségem megőrzéséért. Emellett moziba, színházba, koncertre is sűrűn járok és szívesen olvasok. 

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Helyszínek, gesztusok, reakciók, együttlétek, arcok és az ezekből formálódó személyiségek összképe – csupán ilyen, erősen bevésődött emlékeket hordozok magamban.

Az interjút készítették: Csernák Sára és Kovács Szabina Kamilla építészhallgatók

Képjegyzék:

1 - Portré
2 - BME Építészmérnöki Kar Diplomaterv - ürömi plébánia; Konzulens: Török Ferenc
3 - Veszprém Európa ház és téglamúzeum - országos pályázat I. díj; Tervezőtársak: Klobusovszki Péter, Boór András, Gyüre Zoltán
4 - 'Solium regni' az ország trónusa - bazilikatörténeti kiállítás és kőtár, Székesfehérvár; Tervezőtársak: Gerzsenyi Tibor, Karácsony Tamás / fotó: Réthey-Prikkel Tamás
5 - Deák ház/Szeniczey kúria Paks - műemléki épületegyüttes felújítása és bővítése; Tervezőtársak: Boór András, Karácsony Tamás / fotó: Karácsony Tamás
6 - Szabadidő: nagyelemes építés a Bánkitó feszten / fotó: Lajosi Dóra
7 - Irodakép 2008-ban és ma