Kisberzsenyi-Nagy György

Hogyan emlékszik vissza a diplomatervezésre?

A diplomatervezés (Somló, Hegy-ház) számomra fontos és meghatározó időszak volt. Amiben addig nagyon benne voltam a diplomatervezése során, abból kívül tudtam kerülni. Másképpen látni... Egyrészt a hegy az otthonom, ezer szállal kötődöm hozzá, másrészt maga a téma is nagyon fontos volt nekem. Mindezt a tervezés által sikerült más nézőpontból látnom. Kívül kerültem azon, amit addig csak belülről ismertem.

Itt ráéreztem arra, hogy a személyes ügy tágasabb nálam. Olyan típusú tapasztalásban volt részem, ami azóta is kísér. Addig a pontig, amiről azt gondoltam, hogy ismerem, az csak az ismeret hite volt, nem a tudása. 

Miért választotta a tanszéket? 

A mi időnkben a Középülettervezés tárgyra tanárokhoz kellett jelentkezni. Akkoriban nem ismertem senkit a tanszékről, ezért rábíztam magam a kollégiumi hírekre. Balázs Misinek már akkor is jó híre volt, jelentkeztem hozzá. Amikor bekerültem a tankörébe, éreztem, hogy ez az egész másról szól, mint amit én előtte az építészetről gondoltam.

Sokat próbálkoztam, hogy legalább alapfokon megértsem és beszéljem a Misi-féle gondolat- és formanyelvet. Belemásztam abba a világba, és a félév végére olyan terv került ki a kezemből, ami számomra is elég különleges lett, de valódi jelentőségét csak később ismertem fel. 

Bekerültem abba a centrifugális erőtérbe, amit Misi és a tanszék képviselt a tanszéken. Ott forogtam, abban a körben, ott komplexeztem, ott diplomáztam. Az a néhány év olyan erőtöbbletet adott, hogy a centrifugális erő, ami bevonzott, centripetálissá vált, és ez az új erő lőtt ki ebből az egészből. Most már kívülről tudom nézni ezt a csodálatos világot. 

Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen? 

Semmit nem csinálnék másképp, semmit. Ami elmúlt az pont úgy jó, ahogy van. Viszont az, hogy hogy lehet a múltat a jelenből megváltoztatni, az már érdekel. Amit most csinálok, amivel most foglalkozok, amin most gondolkozom, az hogyan hat vissza a múltra, engem inkább ez érdekel. Ahhoz, hogy mi most itt üljünk, az kellett, hogy végigcsináljam azt, amit csináltam, de ahogy most beszélgetünk, a múlt új aspektusban mutatkozik meg.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből? 

Az egyetemi éveimből, ha a szűken vett 5 évet vesszük, 1-2 olyan személyes barátság maradt meg, aminek egyáltalán nincs köze a szakmához, de már ezek is fogyóban. Ha spirituális kapcsolat nincs meg az emberek között, csak valami egyéb kötőerő, azok idővel könnyebben meggyengülhetnek és formálissá válhatnak. 

Aztán jött a DLA... onnan már sokkal több kapcsolat maradt élő. Ezek az emlékek, kapcsolatok, szakmai kötődések még ma is működnek. A személyes kapcsolatok szempontjából inkább a DLA az, ami, még ma is hat. Ott sűrűbb volt az idő.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karrierje/életútja alakulásában? 

Itt megint Misit kell említenem. Diploma után nem volt sok munka, ráadásul én elég szűk körben éltem. Nem tudtam merre az előre... Misi felhívott néhány embert (köztük Janákyt is, ami nagyon megtisztelő volt számomra), de végül a KÖZTI-be Marosi Miklós mellett lyukadtam ki, aki egy nagyon különleges és tiszteletre méltó ember volt.

Éreztem, hogy nekem ez a hely nagy. Ekkora gépezet kintről befelé felőröl. Három hónap próbaidőt voltam ott, ami zseniális volt! Nagy tapasztalás az ilyen világot belülről látni. Aztán a semmiből jött egy telefon Csomay Zsófitól, hogy nem akarok e nála dolgozni. Amikor elmentem hozzá, és megláttuk egymást az ajtóban, nem volt kérdés, hogy oda fogok menni. „Szerelem” első látásra, ami még mai is tart! 

Mit jelent számára külsős oktatónak lenni a tanszéken?

A BME-n kezdtem tanítani Misi tankörében a DLA keretein belül. A tanszéken 10 évet voltam konzulens, amikor hazamentem Budapestről, akkor ez is változott. Tanítottam Sopronban, a MOME-n, Debrecenben, majd Győrben. Érdekes volt bejárni ezt a kört és nagyon sok tapasztalattal járt.   

Élveztem a szakma apropójából mindenről beszélgetni és a tervezés felfedező folyamatát újra és újra bejárni, ehhez az iskola mindig konkrét kereteket adott. A mindig tiszta lappal kezdett konzultáció rugalmasan tartott. Ezt a gondolat karbantartást kerestem az oktatásban.

Hogyan telt az első éve az egyetem után, milyen tapasztalatai voltak az első munkahelyén? 

Egyetem után egy anyagi elvárásom volt a munkahelyemmel szemben: annyi pénzem legyen, hogy ki tudjak fizetni egy albérleti szobát és havonta egy könyvet tudjak venni. Akkor pont annyit kerestem a KÖZTI-ben. Egy könyv, egy szoba és a magam módján meg is tudtam élni. Ez pont így volt jó! Ezt kértem, ezt kaptam.

A KÖZTI-ben belecsöppentem egy nagy léptékben gondolkodó világba, ahol nagyon heterogén módon gondolkodtak a szakmáról. Fél év után pedig jött a nagy kontraszt: Csomay Zsófi nagyon más, nagyon nagy világa. Az élethez és a munkához való viszonyomat alapvetően határozták meg az itt eltöltött évek. 

Az egyetem utáni első évet a végletek jelentették: a KÖZTI, mint az akkori legnagyobb iroda légköre, majd Zsófi élettel teli aurája. Az első év ezt a két aspektust mutatta meg, amiből én az utóbbi irányába haladtam tovább.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köre? 

Az egész 4 éve kezdődött. Somlóról Veszprémbe kerültünk a gyerekek miatt és ismét elkezdünk építkezni. Jött egy telefon, hogy tudok-e irodát alakítani. Csomay Zsófi után nagyrészt egyedül dolgoztam és addigra nagyon hiányzott egy hasonló közösség, mint amit vele tudtam megélni. Felhívtam az akkor számomra fontos embereket és hirtelen négyen lettünk. Annak a csapatnak a nagyrésze már „elfáradt”, de szerencsére mindig pont jókor jöttek a fiatalok! Most 4-en vagyunk. Fiatal a csapat, de nagyon „ütőképes”. 

Milyen módszerrel, eszközökkel tervez?

Nálam az első a ráhangolódás! Először valami olyat csinálok, ami átmossa, megtisztítja a gondolataimat. Itt fontos a mozgás! Erdőbe bújás, úszás, bicikli, aztán a ráhangolódás. Az ember érezze, hogy elkezdenek figyelni az idegsejtjei. Egy munkarendben nehezen vesszük észre az új dolgokat, ki kell lépni belőle és helyet csinálni az új gondolatoknak. 

Gondolatmosás és ráhangolódás. Ha ez megvan, akkor kezdek tesztelni. Nekem ez a skiccpausz és a ceruza. Egy nagyon intim kérdezz-felelek kezdődik és ebben a rajz a társ. Ha valami kontúrozódik, akkor megmutatom valaki olyannak, akiben bízok. 

Még kell az objektív visszajelzés, kell a kontrol. Ha az ügy tovább megy ezen a szűrőn, akkor jön a szerkesztés. A pontos szerkesztettség maga köré vonzza a szükséges dolgokat és taszítja a nem oda valókat. Ez a gerince a rendnek.

Amennyiben a szerkesztés, a terv váza helyénvaló, akkor már sokkal nehezebb elrontani azzal, ami rá van tapasztva. Összetartja a házat.

Melyik tervére/épületére a legbüszkébb? 

Ez az, amire nincs, vagy mindig más a válasz. Azt is szokták mondani, hogy minden épület olyan, mint az ember gyereke, mikor épp melyikre büszke. Mindegyikhez kötődőm valahogy és ez a kötődés a meghatározó. Ez a viszony persze mozog, idővel változik, de épp ezért nem tud rögzülni, “legjobb” vagy “legrosszabb” lenni.

Amikor az ember saját házat épít, akkor a „csinálás” és az abban lévő motiváció határozza meg a fókuszt. Az ilyen munkával bele is építjük magunkat a házba, így az mindig jelen idejű marad! Talán a jelen idejű házakra vagyok a legbüszkébb, ... ha van ilyen. 

Hogyan kezelte azokat a terveket, amikkel kevésbé volt elégedett? 

Az olyan tervet, amit nem tudtam mélyen átélni, azt kívülről figyeltem. Menekülni szeretnék az ilyen helyzetektől, ahelyett, hogy jobban megismerném. A megismerés viszont azzal járna, hogy újra kéne gondolni, át kéne tervezni és egy pont után már ez nem fér már bele időbe. Ekkor inkább messzebbről nézem és bízok az építőmesterekben.

Volt válságkorszaka? Mikor, hogyan kezelte? 

Van egy hegyi világom. Ott két pincénk van és föld szőlővel. Ha olyasfélét érzek, hogy „válságkorszak”, akkor elmegyek a hegyre és művelem magam a földön. Az, hogy szeretek a földdel dolgozni, tudok szőlőt művelni megment mindentől. ...magamra emlékeztet. Van ez a hullámzó építészeti világ, amiben néha sikerülnek házak, néha meg nem, és ezek ezer tényezőtől függhetnek. Van a természet, a föld, a szőlő világa, amiben, ha valamit megcsinálsz, az megcsináltad. Ott a bor a végén. Ha egy hullámvölgy féle alakul ki a szakma körül, akkor a hegy szigetként is működik. 

Hazai-külföldi irodák közül hová fordul inspirációért? 

Inspiráció témában elsőként a könyvek felől közelítek. Az újraolvasott és mindig mást jelentő műveket szeretem. Nagy tanítóm Mészöly Miklós. Ahogy ő látta és teremtette a világot szavakon és mondatokon keresztül, az reveláció. Sokat jelent számomra Hamvas Béla. Ahogy a nyelvet használja, ahogy ír, az egy szilárd konstrukció, amely nagyon hasonlít arra tervezői attitűdre, ami a terv összerakásához, a gondolatképzés alakításhoz szükséges.

Amihez nyúlok még, hogyha kell, azok a filmek. Régebben nagyon sok új filmet néztem, mostanában inkább régi filmeket nézek újra. Ahogy változok, ezek a filmek is változnak. Jim Jarmusch, Huszárik Zoltán, Tarkovszky kísértek eddigi utamon. Olyan filmeket csináltak, amik az embernek frissen tartják az idegrendszerét, érzékenységét, a látásmódját.

Ami még szokott segíteni, az a zene. Főleg a barokk mestereket értem, de egy ideje a kortárs zene is beszippantott!

Volt pár emlékezetes kiállításélményem az életemben. Az egyik legmeghatározóbb, Hollán Sándor fa rajzairól szóló. Elmenetem a kiállításra, ki van téve a húsz-harminc rajz a falra és erdőben éreztem magam. Itt a realitás helyett a valóság jön elő, egy valódi misztérium. 

Az építészetből is van értékes forrásom. Szeretem Louis Kahn szerkesztését, Frank Lloyd Wright írásait, Alvar és Aino Aalto levelezését, Bienefeld tégláit, Bramante tereit, Palladio arányait, Honnecourt rajzait. A házakat, tereket, gondolatokat szülő állapotokat szeretném megérteni! Az érzést, amiből lettek. A dilemma gyökere talán nem változott. A kor változott, de a dolgokat mozgató fundamentum sok mindenben közös. Amennyiben ez a közösség megérint, az hallatlan jó élmény. 

Mi számára a legérdekesebb hely/helyzet/köztér? 

Az ember alakítja a helyet. Itt Veszprémben is kezd alakulni már pár ilyen „alakított hely”, de egyiknek sincs még olyan mélysége, időbelisége, emléktára, mint a hegyen lévőknek. Somlón találtam rá a számomra fontos, nagyon közel álló pontokra. Ezek gravitációs erővel vonzanak. Van például egy szikla a hegy peremén. Onnan nézve a napfelkeltét, „kilövőállomásban” érzem magam. Van egy másik hely, bent a hegy közepén, ha odaülök, egy másik világban érzem magam. Összemosódik minden, a fák, sziklák, madarak a természet és a táj és mindebben én. Érezni ilyenkor, hogy van valami elementáris kapcsolat ember és holló között, ember és növény között, ember és szikla között, ember és a dolgok között. Nehéz ezekről így beszélni, mert érzések, de ezek az ügyek, amik tényleg feltöltenek munícióval.

A könyvekben leírt helyeket szeretem. Ott újra tudom teremteni a terek hangulatát. Például, ha ma Itáliába szeretnék utazni akkor elolvasom az Utas és holdvilágot. Újra érzem a helyeket és képzeletemmel bejárom a már sokszor bejárt utat. Azok a terek, utcák nagyon fel tudnak tölteni. Izgalmas élmény és ráadásul még olcsó is!

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlana?

Film: Jim Jarmusch: A halott ember (a mindig aktuális), vagy a reggeli napfelkelték.

Könyv: Tolsztoj Evangéliuma (kötelező olvasmány), vagy a természet aktuális üzenetei.

Versek: József Attila összes. (Végtelen tágas.) 

Zene: Bach cselló szvitjei, élőben Bruno Coscet előadásában, vagy a hajnali madárének.

Hogyan kapcsolódik ki? 

A technikám a korán kelés, ilyenkor általában kimegyek a hegyre. Ezek a reggelek a re-kreáló saját-idők. Ha az időm engedi és tehetem, akkor erdőbe megyek.

A fentiek mellett a fizikai munka pihentet még. Aktuálisan a házépítés és a szőlőművelés ilyen számomra. Fizikailag elfáradok, de mégis minden sejtem fel van töltődve. Szerencsésnek érzem magam, hogy megtapasztalhatom a földművelés és az építészet egymást kiegészítő minőségét. 

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszébe jut? 

Nem tudok konkrét példát mondani. Vannak fontos személyek, erős mondatok, pillantások, határozott vonások meghatározó emberektől emlékeimben. Mindezek együtt élnek bennem, kicsit átszűrve és újradefiniálva. A korábban említett, meghatározó emberek, könyvek, versek, filmek mind összeérnek belül, és mint egy prizmában tükröződnek és talán valami új jön ki belőlem. Nem a dolgok konkrétságában, inkább azok attitűdjében, karakterében. 

Az interjút készítették: Diviki-Nagy Emese és Gárdos Blanka építészhallgatók.

Képjegyzék:
1 - Portré - Kisberzsenyi-Nagy György
2 - Diplomamunka 
3 - Völgyi-kút ház
4 - Szent Mihály Kápolna, Vonyarcvashegy
5 - Somló-i lakóház
6 - Keszthelyi kiskastély óvoda - Év Balatoni Háza 2024
7 - Kép az irodáról