Koch Márió

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Fontos adalék, hogy az egyetemet osztott rendszerben végeztem. Az akkori BSc-képzésben még csak három tanszék közül lehetett választani a Diplomatervezésen, így kerültem az Urbanisztikára, ahol Esztergom volt a téma, egész pontosan egy Prímás-szigeti hajóállomás, amivel korábban országos tervpályázatok is foglalkoztak, így ezek tanulmányozása után nagy izgalommal vetettem bele magam én is a feladatba.

Kicsivel korábban Holecz Máté barátommal neveztünk egy Ipartanszék által kiírt TDK-ra, amin Balázs Mihályt kértük fel konzulensnek. Az ő karaktere, konzultációs technikája és az építészet iránti szenvedélye nagy hatással volt rám, a terv pedig sikeres lett az országos mezőnyben is, ami nagy löketet adott a továbbiakhoz.

A mesterképzést így már tudatosan a Középtanszéken kezdtem, ahol Fejérdy Péter egyengette az utamat a Komplex tervezéstől egészen a mester diplomáig. Az itteni diplomám helyszíne és témája is nagyon személyes volt, a pécsi egykori Mandulás kemping területére terveztem korai fejlesztő központot. Egyszerre motivált a festői Mecsek oldali természetben ottmaradt romos terület rehabilitációs lehetősége, a környék modernista hagyatéka és a friss portugáliai élményeim. Mindezt áthatotta a téma iránti elkötelezettségem. Talán ezért is érződött olyan kevésnek rá a fél év.

Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen?

Számomra az egyetem legfontosabb hozadéka egyfajta szemlélet megismerése volt: az építészet iránti szeretet és felelősség, illetve a koncepcióalkotás képességének elsajátítása és az útkijelölés. Úgy érzem, ez egy olyan alap, ami a mai napig meghatározza a munkámat és amire azóta is építek.

Egy évet Lisszabonban töltöttem Erasmuson, ami rendkívül inspiráló volt, rengeteget utaztunk, épületeket, városokat látogattunk. Máig sokat merítek ebből az időszakból. Ha újrakezdhetném, még több külföldi tapasztalatot gyűjtenék, mert más városok, kultúrák, más egyetemek személetének megismerése segít az építészet komplexitásának felfedezésében. Ezt szívesen ajánlanám mindenkinek, főleg most, hogy újra lehet menni!

Amit máshogy csinálnék: jobban figyelnék magamra, a megérzéseimre és preferenciáimra és talán kevésbé próbálnék megfelelni az elvárásoknak. Az önismeret és a befelé figyelés ma már sokkal fontosabb számomra.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?  Ezek barátok, munkatársak?

Az egyetemi kapcsolataim máig meghatározóak maradtak. A baráti köröm nagy része ebből az időszakból származik, ha éppen nem dolgozunk vagy pályázunk együtt, a szakmai dilemmákat akkor is rendszeresen megosztjuk egymással.

Jelenleg az Archikonban dolgozom, mellette külsős oktatóként vagyok jelen a Középtanszéken, ahol szintén sok egykori évfolyam-, és szaktársammal találkozom, dolgozom vagy tanítok együtt. A Mesteriskola ezt tetézte és új barátokat megismerve tovább nőtt a kör. Ilyen módon számomra a baráti kapcsolatok és a szakmagyakorlás elválaszthatatlanok.

Milyen szerepet játszott a Tanszék a karriered/életutad alakulásában?

A tanszéknek és oktatóinak meghatározó szerepe van eddigi rövid pályámon, a már említett szemlélet átadáson túl egészen konkrét eseményeken keresztül. A diplomavédésem után több irodával is kapcsolatba kerültem, végül Szabó Levente segítségével jutottam el az Archikonhoz.

Ezután Fejérdy Péter egy véletlen találkozás során hívott meg a Lelet című tárgy oktatására maga mellé, amit idén már a Közép 2-vel folytattunk, Pásztor Ádámmal és Suri Bálinttal, remélhetőleg ez egy darabig még így is lesz.

Jelenleg pedig a doktori iskolára készülök éppen, természetesen ugyanitt.

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a Tanszéken?

Az oktatás számomra egy második szakmai közösséget jelent. Nagyon inspiráló, mert folyamatos gondolkodásra késztet, és új nézőpontokat nyit meg.

A hallgatók munkáin keresztül olyan megoldásokkal találkozom, amelyek elsőre meglepőek, talán magamtól nem gondolnék rájuk. Ezeknek a gondolatoknak a megértése, kibogozása és továbbfejlesztése nehéz feladat, a cél, hogy a hallgató továbbra is magáénak érezze a tervét, miközben az koncepcionálisan egyre közelebb kerül az eredeti elképzeléséhez. Ez a mentális torna, amiben reményeim szerint egyre nyitottabbá válok, visszahat a saját tervezési gyakorlatomra is. Bár időigényes elfoglaltság, legalább annyi energiát ad vissza, mint amennyit igényel, a fáradtságos hétfői napok valahogy mindig feltöltenek.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Az egyetem után az Archikonnál kezdtem dolgozni, ahol egy rendkívül nyitott és támogató közegbe kerültem. Fiatal tervezőként is lehetőségem volt érvényesülni, kisebb és egészen nagy léptékű projekteken és pályázatokon is dolgozni.

Ebben a közösségben nem a hierarchia számít, hanem az érvényes gondolatok ütköztetése. Ilyen módon a csapatmunka meglepően hasonlított a kisebb irodákra jellemző munkamódszerekre. Az elejétől fogva nagy szabadságot, ezzel együtt felelősséget kaptam és részese lehettem a diskurzusnak. Ez segített abban, hogy levetkőzzem a gátlásokat, bátrabban gondolkozzak és nyilvánuljak meg. Ebben a környezetben nagyon könnyen és gyorsan lehetett felszedni a mesterségbeli tudást.

Milyen a jelenlegi munkatársi köröd?

A szakmai életemet három közeg határozza meg: a Középtanszék, a Mesteriskola és az Archikon. A barátaim, kollégáim és szakmai partnereim nagy része ebből a három közegből kerül ki. Ezek a kapcsolatok szorosan összefonódnak, átfedésben vannak, velük gondolkozom együtt az irodán belül és kívül is.

Majdnem mindig csapatban dolgozom, az Archikonban ez alapvetés, még a kisebb munkákra, tervezési feladatokra is projektcsapatok alakulnak, így az elmúlt öt évben nagyon változatos társaságban működtem, a legkülönfélébb karakterekkel találkoztam, amiért hálás vagyok.  

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel? 

A tervezési módszerem alapja a kutatás és az intuíció párhuzamos működése. A folyamat elején tudatos „bolyongás” történik, amikor még nincs egyértelmű irány, hagyom, hogy az ötletek szabadon alakuljanak, megengedem a párhuzamosságokat, sőt még az ellentmondásokat is. Ez nem csupán belső monológ, csapatban folyamatos beszélgetésekkel, iterációval történik. 

Mindeközben számtalan rajzot, skiccet készítek, amelyek segítenek rendszerezni, letisztítani a gondolatokat. A koncepció ezekből fokozatosan alakul ki.

A rajzolás számomra egyfajta meditáció, folyamatos gondolkodás és azonnali visszacsatolás. Egyik rajz a másikból fejlődik, általában addig, amíg sallangmentesnek ítéljük. A makettezés nekem hasonló célt szolgál, nem a végső, szépen kiállítható modell elkészítése a fontos, hanem a kísérletezés és tapasztalás.

Mitől vagy büszke egy épületedre/tervedre? Mit csinálsz, amikor nem vagy elégedett vele?

Ez nehéz kérdés, mert mindegyikre büszke vagyok és mindegyikkel elégedetlen is. Talán ez a motiváció kulcsa, ami a fejlődésre inspirál. Mindig az éppen asztalon lévő munka a legizgalmasabb, mindig az adott probléma foglalkoztat leginkább. Amikor az ember elkezd egy új projektet, az adott téma szakértőjévé kell válnia. Később, egy újabb feladatnál ennek már csak a legfontosabb elemei, tanulságai maradnak meg, hiszen újabb szakértővé vedlünk át. Ekkor már távolabbról szemlélhető egy terv, ami természetesen újabb értelmezési síkokat nyit meg, de ha visszagondolva a végső terv, épület a kontextusra reagálva valamilyen értéket tudott teremteni, a tervezés elején kitűzött célokat és a koncepció gondolati tisztaságát tükrözi, az elégedettséggel tölt el.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Folyton van, de ez nem olyan, mint az íróknál vagy képzőművészeknél, akik többnyire tisztán, belső erőkből hoznak létre műveket. Az építészetben a körülmények nagyon meghatározóak, a telek adottságai, jogszabályok, műszaki problémák, a gazdasági lehetőségek annyira kontúrozzák a feladatot, hogy a tervezés ilyen értelemben sosem teljesen szabad. Az ebben való lavírozás jelenti a nehézséget. Nálam inkább egyfajta drukkról van szó, ami azt jelzi, hogy még nincs meg, amit keresünk, tovább kell ásni. Néha pedig az segít, ha félre tudom tenni pár napra a tervezést, addig is monoton munkát végzek, vagy ha tehetem egészen más csinálok. Ez segít kizoomolni és egészében látni a dolgokat. 

Hazai-külföldi irodák közül hova fordulsz inspirációért?

Alapvetően azt tartom fontosnak, hogy képben legyünk, mi történik az építészetben, miről szól a diskurzus. Ugyanúgy fogyasztom ezeket, mint a napi híreket. A hazaiakat talán kötelező is, de a régió példái még hasznosabbak lehetnek, hiszen hasonló problémákkal küzdenek, mint mi. 

Természetesen itt az irodában figyeljük a szakma „csúcsait”, a divisare, afasia, hicarquitectura hármas mindig nyitva van az egyik monitoron. Az angol, francia, dán és belga kortárs szinte hihetetlen példáit, amiket azonban érdemes fenntartásokkal kezelni, nem minden ültethető át az itthoni gyakorlatba.

A portugál építészetet már csak hivatalból is követem, itt a nagy mesterek mellett főleg a fiatal feltörekvő irodák és az általuk képviselt irány érdekel, olyanok, mint Nuno M Sousa, Atelier Local, vagy a Fala.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Az épületek belakása és újra(fel)használása, a tökéletlen érdekel leginkább. Azok a téri szituációk, ahol a régi és az új találkozni és elegyedni tud. Azokat a határhelyzeteket élvezem, amik nem vegytiszták, amik kizökkentenek, ahol a múlt és a jelen, a nyers és a rétegzett, vagy a díszes és az omladozó kontrasztpárként erősítik egymást. Jó példa erre a koppenhágai Thoravej 29, vagy a szintén dán Nikolaj Art Gallery, ami egy deszakralizált templomból lett múzeum, de említhetném szinte bármelyik római piazza-t, ahol a történeti kontinuitás az elképesztő rétegzettségén keresztül válik megélhetővé.

Milyen zenét, filmet, könyvet, verset ajánlanál?

Elsősorban azt ajánlanám, hogy ezekből mind a lehető legtöbbet fogyasszunk! Hozzám a film áll a legközelebb, ha időm engedi hetente járok moziba, követem az európai fesztiválok versenyprogramjait, böngészem a rendezőket. A film számomra elsődleges inspirációs forrás és egyben kikapcsolódás. Az egyetemen tagja voltam a “közönséges vetítés” nevű öntevékeny körnek, ahol hetente összegyűltünk és közösen néztünk meg egy filmet a koli folyosóján, ami meghatározó élmény volt számomra, remélem aktív még a klub.

Tarkovszkijtól bármit szívesen ajánlok, Kubricktól és Antonionitól szintúgy. A Synecdoche, New York és Brazil c. filmeket kifejezetten a képi világuk, térábrázolásaik miatt mondanám. És ha már a sorozat ilyen divatos műfaj lett: Krzysztof Kieslowski: Dekalog.  Versnek Petri György összes, könyvnek pedig Földényi F. Lászlótól Az Eleven halál tereit és Krasznahorkaitól az Aprómunka egy palotáért c. regényét ajánlom, ezek nem csak a filozófián és esztétikán keresztül, de közvetlenül is érintik az építészet világát.

Hogyan kapcsolódsz ki?

A mindennapokban a már említett mozi és film, hétvégén általában az erdőben kirándulunk. Ezen kívül minden évben legalább egy új várost fel kell fedeznem, ahhoz, hogy jól érezzem magam. Mindig azt, ami aktuálisan érdekel, jellemzően építészeti, urbanisztikai szempontból. Ez azért is fontos nekem, mert a következő évre biztosan ez szolgáltatja majd a legfőbb inspirációs forrást.

Újabban pedig éppen felelevenítem a kedvenc gyerekkori hobbimat, a hegyen és az erdőben bringázom, ami tökéletesen kikapcsol, mert teljes fókuszt igényel, ilyenkor csak a pillanat létezik.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Balázs Mihállyal konzultáltunk a TDK-tervünkkel, nagy keresgélésekben voltunk akkoriban. Be akartuk szőni az egész Tompa-tetőt, hogy az ottani védművekben harcoló katonáknak a történelem e furcsa pontján méltó emlékművet állítsunk, de bajban voltunk a dolog számosságával. Mennyi elemet kell letenni, hogy jó legyen, hogy éppen elég legyen? Akkor még biztosak voltunk benne, hogy sokat. Nade mennyit? Kis gondolkozás után a Tanár úr megkérdezte, hogyha nem tudjuk meghatározni az emlékműveink számát, akkor nem lehet, hogy egy is elég lesz?! Mire mindketten eksztázisba estünk, mert erre az egyre még nem gondoltunk. Ezután futva mentünk vissza a kollégiumba, ahol azonnal nekiugrottunk a feladatnak. Végül csak egy épületet terveztünk emlékmű gyanánt, ami éppen elégnek bizonyult. 

Az interjút készítették: Katona Emese és Ördög Barbara építészhallgatók.

Képek:
00 – Portré – fotó: Mohai Balázs
01 – Diplomamunka – Mandulás Fejlesztő Központ - skiccek
02 – Új Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy, tervpályázat 3. helyezés - Archikon
03 – MTA 200 tervpályázat – 305 függöny – Getto Tamás, Koch Márió, Nagy Júlia, Suri Bálint
04 – Saját lakás
05 – Michelangelo Antonioni – Zabriskie Point
06 – Dunaszerdahely, Egészségház - Archikon
07 – Archikon