Kronavetter Zsófia

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

Nekem a komplex tervezés az jobb élmény volt, mint a diplomatervezés, mert arra volt két félév. A diplomafélévet gyorsan le kellett zavarni, a komplexnél viszont volt idő kiérlelni, meg akár a felénél egy nagyot váltani, hogy másmerre menjen tovább.

Volt egy nagyon jó tankörünk még Épalapból, Szabó Levente volt a tankörvezető, a többi konzulens Zombor Gábor, Nagy György és Gyürki-Kiss Pál volt ha jól emlékszem. Ez egy nagyon jó alap volt, aztán elkerültünk Lakóépülettervezés után, és amikor visszatértünk a Közép2 miatt, akkor már tudatosabbak voltunk. Lett egy kis csapatunk, így négyen sok mindent csináltunk együtt (pl. TDK, pályázatok). A Közép2 után volt egy kirándulás, amire lehetett jelentkezni, és akkor elmentünk Spanyolországba 10 napra, ami szintén nagyon jó tapasztalat volt. Voltak ott olyan emberek, akik már akkor is nagy hatással voltak ránk, és igazából az elmúlt húsz évben meg is maradtak ezek a kapcsolatok, ezért is mentem oda DLA-képzésre.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Azt hiszem azt, ahogy tekintek erre a szakmára. Az egyetemi évek alatt volt arra idő és lehetőség, hogy az építészetnek és az épített környezeteknek a szépségét megismerjük, meg azt a csodát felfedezzük, ahogy ezek a tervek keletkeznek az ember agyában. Láttam a tanáraimnál és a társaimnál is, hogy ez egy nagyon izgalmas dolog, hogy van egy képlet sok ismeretlen tényezővel és hogy abból hogyan lesz egy térbeli megoldás, akár rajzi szintig eljutva, akár megvalósulva. Az egyetemen ehhez egy közel ideális környezet van, még nem szólnak bele nagyon profán tényezők, mint a pénz vagy különböző olyan akaratok, amik nem biztos, hogy jó irányba viszik a tervet. Mindig jó visszagondolni ezekre tervezési helyzetekre és ez tök sok erőt tud adni a későbbiekben. Ezért is szeretek az egyetemre visszamenni és időnként találkozni hallgatókkal vagy a Műhely tárgyon kerámiát oktatni, mert akkor mindig visszacsöppenek ebbe a tiszta gondolkodási térbe.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Sok. Volt a négyes kis társaságunk, Rigó Bálint, Hakkel Márton és Holczer Vera, akikkel másodévtől kezdve, az egyetem végéig nagyon sok munkát csináltunk együtt. Bár most már szétsodort minket az élet, de ha bármilyen építészeti kérdésről van szó, akkor még mindig egy nyelvet beszélünk, rögtön tudjuk, hogy a másik mire gondol, bárhány év maradt is ki a találkozások között. Nekem még az egyetemi évekhez azért hozzátartozik a doktori iskolás időszak is, mivel egy év telt el a diploma és a DLA elkezdése között. Talán az volt a legjobb időszak, mert már nem kellett félni a vizsgáktól, mások voltak a tantárgyak, már inkább kollégák voltunk, mint hallgatók. Itt találtunk egymásra egy csoportos munka kapcsán a Konstellás kollégáimmal, ez a kapcsolat azóta is működik. Bár Gyulovics István elköltözött Amerikába, azért vele is tartjuk a kapcsolatot és törekszünk arra, hogy csináljunk legalább közös pályázatokat. A mestereimmel azóta is kapcsolatban vagyunk, ritkábban vagy gyakrabban, de szoktunk beszélgetni, ami nagyon jó.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életútad alakulásában?

Számomra nagyon meghatározó volt. Itt ismertem meg a férjemet és a kollégáimat is, akik főállású oktatóként tanítanak a Középtanszéken, ezért napi szinten követem az eseményeket. A DLA alatt én is többet tanítottam, de azóta is meghívott oktatóként.

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken? 

Nekem fontos, hogy találkozzak a hallgatókkal, és azt hiszem abban tudom segíteni őket, hogy inspirációs löketeket adok nekik, mondjuk egy kerámia kurzussal vagy egy előadással. Nem arról van szó, hogy öt éven át minden héten sok órában megtanítom őket házat tervezni, mert szerintem vannak, akik ezt sokkal jobban tudják, mint én. De azt élvezem, hogy bevonom őket olyan alkotási folyamatokba, amik kapcsolódnak az építészeti tervezéshez, főleg, ha az tényleg inspirációként szolgálhat nekik. Itt nagyon fontos a jelenlét, mert sokszor munka közben dől el, hogy merre megy tovább. Jobban szeretem, amikor közösen csinálunk dolgokat, mint amikor előadok vagy „megtanítok” valamit. Az is jó ebben a külsős oktatói létben, hogy miközben látom, hogy a kerámián egy-egy hallgató hogyan nyúl a feladathoz, közben hallgatózom, hogy mi történik a tervezési feladatnál. Ahogy valaki gondolkozik az egyik feladat kapcsán, akkor azt jó eséllyel hasonlóan csinálja a másik fronton is.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Az első munkahelyem a Zoboki, Demeter és Társai Építésziroda volt, ami egy jó munkahely volt, jó csapat, szép iroda. Ott egy kicsit belekóstoltam, hogy milyen egy nagyobb projektet akár Kínába tervezni, amikor az ember nem jár a helyszínen. De aztán visszahúzott engem a DLA, még foglalkoztattak az egyetemi dolgok. Azután elkezdtük a Konstella irodát, ahol úgy jöttek a tapasztalatok, hogy sokat dolgoztunk, egyrészt tanszéki kollégákkal is, mint Karácsony Tamás, Klobusovszki Péter, vagy Fejérdy Péter, másrészt több pályázaton vettem részt Balázs Mihály, illetve Szabó Levente csapatában. Úgyhogy nem klasszikus értelemben ültem be irodákba alkalmazottként, hanem inkább sok évig  közös projektjeink voltak más irodákkal.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

A doktori iskolában találkoztunk, ott volt egy csoportos tervezési feladat, a Tihanyi Apátság  levendulafeldolgozója, amiből lett egy tanulmányterves megbízás, amit a Czigány Tamással együtt készítettünk. Az Érdi Parkvárosi Iskola tervezési feladatánál úgy éreztük, hogy már kéne alapítani egy irodát, mert nagyon szerettünk együtt dolgozni. Ennek már 10 éve, amiből én 5-öt jórészt otthon töltöttem. Másfajta terhelhetőséget jelent, ha az embernek kisgyerekei vannak, nem mindig lehet olyan intenzitással részt venni, ahogy egy-egy munka igazán megkívánná.

Honnan jött az iroda neve?

Ezen sokat gondolkoztunk, ez a név a dolgok együttállására utal. Volt egy olyan helyzet, amikor így négyen találkoztunk, tök különböző emberek, meg teljesen máshogy működünk a munkában, de hogy ez volt a jó, meg most is, hogy kiegészítjük egymást. Olyan nevet szerettünk volna, ami megengedi, hogy ez a csapat változzon időközben, ha úgy hozná az élet. Arra is utal egy kicsit, hogy ez más irodákkal való közös munka is helyzeteknek az együttállása. Mindig valami más van, tehát nem egy végtelenül stabil, ami a nevünkből eredeztethető, hanem egy rendszer.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Az a baj, hogy én fejben tervezek. Jó lenne szép rajzokat produkálni munka közben, de ha van egy aktuális feladat, akkor a villamoson is azon gondolkozom, a gyerekeimnek is azt rajzolom, vagy éjszaka is ezen jár a fejem, aztán másnap lerajzolom számítógéppel, hogy működik-e. Emellett készítek tárgyakat, amikről egy idő után kiderül, hogy miért kapcsolódnak egy-egy építészeti munkához, ez nekem is felismerés szokott inkább lenni, mintsem egy szándék. Elsőkörben egy atmoszféra jelenik meg a szemem előtt, hogy mi az a közeg, amit el tudok képzelni erre a feladatra és azt próbálom körüljárni és konkrétumokká alakítani.

A tervezéshez kapcsolódóan szoktam még grafikákat is csinálni. Ezek meditatívabb folyamatok, hosszabb idő megcsinálni, de közben az ember gondolkozik a terven, még akkor is, ha nem pont azt rajzolja le. Ma már luxus lett a kézzel rajzolás, mert géppel tényleg gyorsabb. De nekem az volt még a szerencsém, hogy a Komplex 1-ig mindent kézzel csináltam, nem azért, mert hogy úgy jobb házakat lehet tervezni, csak úgy jobb csinálni, legalábbis nekem. 

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Még nincsen, de remélem, hogy majd lesz olyan épület, ami igazán összeáll minden szempontból. Viszont arra büszke vagyok, hogy sok olyan lakóhely van, ami hozzám kötődik, mivel rengeteg ismerősömnek és családtagomnak csináltam már különböző munkákat. Amikor azt látom, hogy úgy érzik, hogy azt közösen találtuk ki, jó hogy mindennek megvan az oka, és szeretnek ott lenni, akkor annak nagyon örülök. Lehet, hogy ezek nem magazin címlapos sztorik, de sok ilyen van, és ez jó.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Hát amíg terv szinten marad, addig könnyen. Ott elfér a különböző gigabitek között, nem bánt senkit. Szerintem, ha az ember megpróbálta azt, amit ő ki tudott hozni abból a helyzetből, akkor már nem várhat el többet magától. Nagy a felelősség, hiszen sok pénzzel játszunk, és tényleg nem mindegy, hogy miről győzöd meg az ügyfeled, mi fontos és mi nem. Valamikor meg hibázunk, olyan is van. Jó, hogy mindig jönnek új feladatok, és akkor az segít elengedni és újrakezdeni a dolgokat. Visszanézve mindent máshogy csinálnék. Mai fejemmel egyszerűen nem ugyanazt rajzolnám le vagy nem ugyanazokat a dolgokat tartanám fontosnak. Szerintem minden terv egy adott szituációhoz kapcsolódik, mert már semmi sem lesz ugyanolyan később, nem ugyanazok az emberek, nem ugyanúgy gondolkodnak, máshogy állnak a csillagok.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Volt... van. Ez egyébként nekem ilyen meglepetés volt, de nem is csak magamon vettem észre. Láttam a kollégáimon is, főleg a női kollégákon. De mondjuk, azért mindenkinek van így a 40-es évei táján olyan, hogy egyszerűen újragondolja, hogy akkor most tényleg mit kéne csinálni, hogy kéne csinálni, meg mi az, aminek van értelme. Rájön, hogy ő maga mire alkalmas vagy mi az, amiben többet tudna tenni. Nekem is volt egy ilyen időszakom, még most is tart picit. Akkor azt gondoltam, hogy egy évet rászánok arra, hogy ezt egy kicsit megfogalmazzam. Erre kell idő szerintem, ez nem ilyen egyszer leülök jól végig gondolom és akkor kitalálom, hanem szerintem így közel 20 évnyi munka után, elkezdi érezni az ember, hogy mennyire terhelhető, milyen léptékben tud jól gondolkodni, milyen közegű irodában érzi jól magát. Szóval csomó minden kiderül, amit még nem tud, amikor befejezte az egyetemet és ezekből lehet, hogy egy új kép áll össze. És hogy kinek, mikor merül fel ez a kérdés? Mondjuk ez talán lehet azért gyakoribb a nőknél, mert ők maradnak általában otthon egy pár évet, ha gyereket vállalnak a párjukkal. Akkor az kicsit kibillent, és amikor újra kell kezdeni, akkor normális, hogy az ember végiggondolja, hogy mik a lehetőségei. De például amikor az ember pályázatokat készít, akkor utána nehéz újabb pályázatokat elkezdeni, ha előtte nem nyertek semmit. Nekünk ez tök normális ebben a szakmában, de más ismerőseimnek ha mondom, hogy mi most három hónapot dolgoztunk csak úgy, kb. a semmiért, akkor azt nem értik.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért? 

Elsősorban klasszikusokat szeretek nézni építészetben meg művészetben is, akiknek az életműve olyan koherens összképet rajzol ki, amit csak nézek és csodálok, ezek lelkesítenek mindenféle alkotással kapcsolatban. Nekem ilyenek például Hans Coper, Karl Blossfeldt, Isamu Noguchi, David Chipperfield, Louis Kahn, Carlo Scarpa, Kós Károly. Releváns kortárs előképeket egy-egy munka kapcsán általában a kollégáim mutatnak, engem meg ezek a vonzalmak kísérnek el hosszú időn át. Még kiegészítésként kicsi friss japán irodákat szeretek nézegetni, igazából többet mint Kós Károlyt. De vannak ilyen helyek is, például a Hombroich Múzeum, vagy a lednicei kastély pálmaháza.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Hát én a körbe zárt kertekért vagyok oda igazából, és ezt sok helyen felfedezem. Igazából országtól meg funkciótól függetlenül azok a terek tudnak nagyon megragadni, amelyekben ezek a kerített fallal vagy épülettel körbevett terek megjelennek. Magyarországon sok falusi kereszt van, aminek egyszerűen van egy kis kerítése, vagy a középkori templomoknál is néhol megvan még ez a kerítettség. Legutóbb Nagybörzsönyben jártunk egy ilyen középkori templomnál. Lehetnek ezek romok is, vagy falak, amik körbevesznek egy füves területet. A másik, ami mostanában nagyon érdekel, az a kertekkel való együttélés. A DLA alatt, meg azóta is sokat foglalkoztam a kültéri verzióival, most meg elkezdett érdekelni az épületen belüli kert. Ezt lehet nagyon egyszerűen a szobanövényekre is redukálni, de érdekel, hogy hogyan élünk együtt a növényekkel, vagy hogy milyen, amikor közelről figyeljük egy növénynek a fejlődését, és akár napi szinten látjuk a reakcióit. Magyarán a botanikus kertek és az üvegházak azok, amikre konkrétumot is tudok mondani, Magyarországon a Vácrátóti Arborétum az, ahol mennyiségre nagyon sok van, de mellette a Füvészkertben egy picit szebbek a pálmaházak. Most nagyon érdekelne egy üvegház tervezése, akár csak egy épület részeként. 

Gondolkodtál esetleg tájépítész képzésen?

A DLA alatt jártam növénytanra, az nagyon jó volt, de aztán végül a teológiára iratkoztam be. Szóval érdekel nagyon, de szerintem a tervezési szemlélet az, amelyik része inkább érdekelne, abból viszont most nem érzek szükségesnek még egy verziót. Tök jó lenne jól ismerni a növényeket, de abban meg lehet segítséget kérni  tájépítész kollégáktól. Végülis felmerült, de inkább azt mondom, hogy nem fér bele szerintem minden egy életbe, és akkor valamiről le kell tudni mondani. 

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlanál?

Ajánlani nem szeretek kifejezetten, mert mindenkinek mások a csatornái, de az utóbbi időben a Csendes barát című film, a L’Arpeggiata régizenei együttes, illetve a Vigilia folyóirat, amit kiemelnék.

Hogyan szeretsz kikapcsolódni?

Hát egyrészt a kerámiázás, az nekem nagy kikapcsolódás. Teafüggő vagyok, a zöldteásokat  nagyon csodálom, de valójában nekem a fekete tea, ami a kedvencem. Szeretek futni az erdőben vagy terepen. Nem szoktam sokat, ez nekem nem egy teljesítménykényszer, hanem egyszerűen kikapcsol. Próbálok többet koncertekre járni, vagy zenét hallgatni, meg kórusba járni, szóval az ének az is ilyen számomra, meg a kertészkedés is. Sok minden ilyesmim van, egész nap ki tudnék kapcsolódni. 

Van esetleg egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Szerintem Balázs Misinek volt egy ábrája középből, hogy vannak olyan ismeretek az emberben a gyerekkorától kezdve, mondjuk építészeti vonatkozásban, amik a Közép2 félévében összegződnek. Tehát az egy kicsit ilyen esszenciális mű lesz, amit ott megrajzol, és akkor utána onnan meg megint kitágul a világ. Vannak szerintem az életben ilyen szakmai sűrűsödési pontok, ahol bizonyos dolgok  összeállnak és abból valami megformálódik, és utána meg megint kitágul a világ. Gyakran eszembe jut az az ábra, amikor látom, hogy így kezd valami sűrűsödni, vagy ha látom, hogy már elhagytunk egy ilyen pontot,  már más pályák fognak találkozni, a régieket el kell engedni és az új sűrűsödési pontokra vadászni.

Mi volt a legutóbbi, vagy mit érzel a legközelebbi ilyen sűrűsödési pontnak most? 

Hát nekem egy picit ez a DLA értekezés is ilyen volt. De aztán meg most csináltam ezt a kerámia portfóliót, amit mutattam nektek, és most abban érzem azt, hogy közel húsz évnyi tevékenységet tudtam összegezni és ez tök jó érzés. Most megint szét lehet nézni, hogy mi következik ebből. Úgyhogy egy-egy ilyen portfólió összeállítása szerintem lehet, vagy valami írás, vagy nyilván egy terv is lehet ilyen sűrűsödési pont. De van olyan is, hogy más építészeknél azt érzem, hogy egy-egy házban nagyon összeállt az eddigi mindenféle gondolat és tervezési módszer.

Az interjút készítette: Bődi Lili és Pádár Krisztina építészhallgatók.

Képek:
01 - Portré
02 - Buszpályaudvar, Széna tér - ipari épületek tervezése
03 - Parkvárosi Általános Iskola, Érd (Karácsony Tamás, Klobusovszki Péter, Studio Konstella)
04 - Mild Home - Ötletpályázat az Építőművészeti Doktori Iskolában - gipszmakett a házak magját képző kályhákról
05 - Alkotóház, Zebegény  - pályázat
06 - Kerámia tál a balatonszárszói nyaralóban - a nyaralót tervezte a Kettőpera Studio
07 - a Studio Konstella irodája 2017-2025