Pelle Zita

1. Hogyan emlékszik vissza a diplomatervezésre? Miért választotta a tanszéket?

A kapcsolatom a tanszékkel a Közép2 félévnél kezdődött. Balázs Mihály tankörébe kerültem. Előtte nem hatott rám jól az a fajta nyomás, ami az egyetem első két évét jellemezte. Ehhez képest felüdülést jelentett ez a félév, ahol megértéssel és türelemmel viszonyultak hozzám, lehetőség nyílt olyan beszélgetésekre, amelyek kitágították bennem az építészet fogalmát.

A diplomamunkámat Budapest belvárosába, a Szerb utcába terveztem. Akkor zajlott a nagyszabású Budapest Szíve projekt, emiatt a belváros utcái éppen teljesen fel voltak túrva. Csak gyalogosan lehetett bemenni ebbe a városrészbe. Ráadásul BKV-sztrájk is volt, sokan sétáltak, csend volt. Ez egy átmeneti, mégis – néhány hétre – elnyújtott pillanat volt, ami láttatni engedte a belváros kettős természetét. Érződött, hogy a fejlesztések talán nagyobb részben a turistaforgalomnak szólnak, ugyanakkor a városlakók számára is jelentőséggel bírnak. A kiinduláskor látszott, hogy ez a pici Szerb utcai telek nem fogja tudni érvényesíteni azokat az érdekeket, amikhez a környezete képes idomulni. Az ebben rejlő feszültség foglalkoztatott engem. A diplomafélév után egy-két évvel valaki fákat ültetett a telekre, amik azóta már nagyra nőttek. Mikor láttam, úgy éreztem, ez a legjobb dolog, ami ezzel a hellyel történhetett. A diploma alatt, és azóta is sokszor felvetődik bennem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy csak azért, mert építészek vagyunk, minden kérdésre építészettel kell válaszolnunk.

2. Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen?

Élmény volt, amikor a különböző, eleinte teljesen széttartónak tűnő tanulmányaink elkezdtek összeérni. A komplex terv készítése során kezdtem megérteni, hogy tervezni egységben, összefüggések szintézisében érdemes. Hogy ez a szemléletmódbeli váltás megtörtént, abban nagy szerepe van Balázs Mihálynak, a mai napig hálás vagyok neki ezért.

A munkamódszert viszem magammal. A konzultációkon a tervezési kérdésekhez köthetően olyan személyes jelenlétet, odafigyelést tapasztaltam meg, amiket nekem is célommá vált ott is és később is megélni. Mindig rajzban gondolkodtunk. A beszélgetések alatt rengeteg gondolati skicc született, ami engem nagyon inspirált. Amikor már a pausz lelógott az asztalról és már sok mindenről beszélgettünk, akkor Misi az egészet összegyűrte és kidobta. Ez megtanított rá, hogy merjük elengedni a gondolatainkat, bízott abban, hogy a sok kereső rajzból kijön majd valami, amire végül tényleg lehet építeni. 

Hogy mit csinálnék másképpen? Utólag persze könnyebb okosnak lenni, de azt hiszem, akkoriban azt csináltam, ahogyan éppen tőlem tellett. Utólag viszont már látom, hogy túl sok feltöltő tevékenységről mondtam le annak érdekében, hogy el tudjam végezni az egyetemet. Nehéz, hogy a hallgató próbál lépést tartani azzal a tudásmennyiséggel, amit az egyetem szeretne neki megtanítani, de ha beáldozza a saját érdeklődéseit, talajvesztetté válhat. Nekem annak érdekében, hogy ne égjek ki, később ezt újra kellett tanulnom, miközben könnyebb lett volna nem elfelejteni.

3. Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Több személyes kapcsolatom, barátságom is megmaradt. Az egyetemen ismerkedtem meg férjemmel, Balázs Marcell-lel, aki tervezőtársam, és egyben gyermekeink édesapja is. Az évfolyamtársaink közül sokan külföldre mentek, közülük csak néhány kapcsolat maradt meg. A DLA-képzés alatt viszont szorosabb kötődések alakultak ki, amelyek barátsággá és munkakapcsolattá is formálódtak. Kronavetter Péter, Mihály Eszter, Kukucska Gergő és Török Bence társaságában úgy hiszem, sokat tanultunk egymástól. Rajtuk kívül kiemelném még a Studio Konstella csapatát. Bár külön irodaként működünk, talán nem véletlen, hogy a DLA-iskola óta egymás közelében maradtunk. 

4. Milyen szerepet játszott a tanszék a karrierje/életútja alakulásában?

Ez szorosan összefügg az első kérdéssel: az egyetem elején tapasztalt nyomás a Középtanszék légkörében oldódott fel bennem, ami szemléletformáló hatással volt rám: ebben a közegben találtam meg azokat a személyiségeket, barátságokat, akikkel később is együttműködtünk – és akikkel a mai napig is jólesően tudunk közösen dolgozni.

5. Mit jelent számára külsős oktatónak lenni a tanszéken?

Az oktatás gyakorlása a DLA-képzés alatt kezdődött. Eleinte Térkompozíció órákat tartottunk, utána átváltottunk a Közép2-re, amit azóta is szívesen vállalok. Szeretek együtt dolgozni és beszélgetni a hallgatókkal. Érdekes számomra, hogy amikor elkezdtük a tanítást, életkorban még én is közel álltam a másodévesekhez. Izgalmas látni, hogyan változnak az idő múlásával azok a kérdések, amelyek foglalkoztatják a hallgatókat. Ezt mindig érdeklődéssel figyelem, próbálom őket ebben a folyamatban kísérni és segíteni, a saját szerepemet pedig időről időre újra definiálni, mert biztosan érzem, hogy a világ változó tendenciáival együtt az oktatók szerepe is változóban van.

6. Hogyan telt az első éve az egyetem után, milyen tapasztalatai voltak az első munkahelyén?

2010-ben diplomáztam, éppen a gazdasági válság mélyén, ami jelentősen megnehezítette a pályakezdést. Nem is volt klasszikus értelemben vett állandó munkahelyem, általában projektekre csatlakoztam különböző irodákhoz. Akkoriban sok iroda összezsugorodott, a kevés munka miatt. Ha mégis bejött egy-egy feladat, csak arra az időszakra tudtak embereket hívni, hosszútávú ígéret nélkül. Emiatt több irodában megfordultam egy-egy munka erejéig. Eleinte nehezemre esett, hogy nincsen állandóság. Idővel viszont sikerült meglátni benne a lehetőséget: rengeteget tanultam abból, hogy többféle csapatban és különböző munkakörnyezetekben szerezhettem tapasztalatot. 

7. Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársai köre?

Pillanatnyilag négyen dolgozunk együtt. Marcival akkor döntöttünk úgy, hogy saját irodát alapítunk, amikor megnyertük a Móricz Zsigmond körtéri 1956-os forradalom emlékművére kiírt pályázatot. Az emlékmű tervezése mellett Balázs Mihállyal és Karácsony Tamással is együtt dolgoztunk. Ezek együttesen adtak lendületet a döntéshez, hogy saját lábra álljunk.

Monostori Fannival Marci az egyetemen találkozott – opponenciát írt a diplomatervéhez, védése után csatlakozott hozzánk. Váradi Katát pedig a többiek révén ismertük meg, így kezdtünk együtt dolgozni.

Fontos megemlíteni a Studio Konstella csapatát is, közösen bérlünk irodát, nagyobb munkák esetén egyesíteni szoktuk erőinket. Ez egy jó dolog, építészirodáknál ritka, hogy hosszútávon azonos létszámot tudnának fenntartani, ezt a változékonyságot jó velük kölcsönös támogatásban lekövetni.

8. Milyen módszerrel, eszközökkel tervez? (skicc, gépi rajz, makett, beszélgetés, előképek stb.)

A tervezési folyamat részemről mindig kézi rajzzal, skicceléssel indul. Ez adja meg az alapot.  Szeretem, ha sokféle kérdést kézzel tudok végig rajzolni. Sokáig rengeteg előképet gyűjtöttem, de az utóbbi időben őszintén vállalom, hogy telítődtem a képekkel. Mostanában jobban foglalkoztat az, hogy építészeti kérdéseket nem építészeti megközelítésből, hanem analógiák keresésével próbálok meg feltenni. Ebben számomra a legotthonosabb közeg a kortárs irodalom. A versekben az a jó, hogy nagyon pontosan, mégis kellően tágan próbálnak meg egy-egy gondolatot rögzíteni.

Ahogy haladunk előre, a munka leszűkül – ilyenkor ArchiCAD-ben dolgozunk.

9. Melyik tervére/épületére a legbüszkébb?

Nehéz számomra „legekben” gondolkodni, mert úgy érzem, az építészeti munkákat nem lehet kiragadni a kontextusukból – sem térben, sem időben, minden mindennel összefügg. A „büszkeség” szót sem használom szívesen, inkább azt mondanám, hogy hálás vagyok, ha lehetőséghez jutunk. Ilyenkor felelősséget érzek, hogy abból a helyzetből a lehető legjobbat hozzuk ki.

Ha mégis ki kellene emelni valamit, talán az 1956-os forradalom emlékművét említeném. Ez volt az első olyan munkánk Marcival, amit az első gondolattól egészen a megvalósulásig tudtunk kísérni. A pályázati felvetésünk először csak kettőnk számára volt fontos, utána a zsűri számára is, majd ahogy haladtunk előre a tervezés és a kivitelezés során, egyre több embernek lett szívügye. 

10. Hogyan kezelte azokat a terveket, amikkel kevésbé volt elégedett?

Többször is megéltem, hogy egy adott pillanatban jónak éreztünk valamit, de idővel visszanézve már máshogy csinálnánk. Ennek ellenére nem érzem ezeket kudarcnak. Minden munka formál bennünket, és a kevésbé eredményesek is fontos tanulságokat hordoznak – amiket később másban kamatoztatni tudunk. Próbálom úgy látni, hogy legrosszabb esetben is egy csomót tanultunk ezekből.

11. Volt válságkorszak? Mikor, hogyan kezelte?

Számomra az egyik legnehezebb feladat a különböző szerepeim – a munka és a család – összehangolása. Próbálom ezeket a szerepeket egymáshoz képest egyensúlyban tartani. Nehezen viselem, ha azt érzem, a gyerekeim szenvedik meg a munkámat, de abban sem érzek egyensúlyt, ha dominánsan az anyaszerepben működöm. Mintha személyes szinten itt kezdődne a fenntarthatóság. Amikor ezt sikerül összehangolni, elégedett tudok lenni, amikor nem, akkor fenntarthatatlannak érzem az építészeti munkavégzést, amit kisebb krízisként értékelek magamban. 

12. Hazai-külföldi irodák közül hová fordul inspirációért? (irodalmi, képzőművészeti, mozgóképes alkotások, alkotók is lehet)

Próbálom követni a kortárs építészeti tendenciákat, de mostanában sokkal jobban inspirálnak nem közvetlen építészeti példák, hanem olyan analógiák, amelyek rendelkeznek olyan jellemzővel, mely az építészetnek is sajátja.

Ha maradunk az építészetnél, akkor a szlovén építészethez könnyen kötődöm, például a Skupaj, vagy az Arrea studió, Maruša Zorec személyisége és munkái inspirálóak számomra. Néhány épületét sikerült meglátogatni, a maribori udvarház élőben megtapasztalva személyes kedvencem.

Másfelől inspirációt merítek az irodalomból is. Szeretem Nemes-Nagy Ágnes verseit. A mai kortárs költők közül Simon Mártont, Krusovszky Dénest, Kemény Zsófit, Tóth Krisztinát szívesen olvasok, vannak verseik, amelyek könnyen köthetők az építészethez is.

13. Mi számára a legérdekesebb hely/helyzet/köztér? (nem csak Budapesten belül)

Engem leginkább azok a térbeli helyzetek érdekelnek, ahol az egymás melletti dolgok, vagy helyek érezhető kölcsönhatásban vannak egymással. Ezek lehetnek egészen apró, változékony részletek is. Tegnap például Mindszentkállán láttam egy végtelenül egyszerű házat, aminek az ablaka pontosan olyan színű volt, mint a mellette álló fa éppen bontódó halványzöld rügyei. Ez a kapcsolat is csak néhány napig igaz, utána átalakul. Öröm észrevenni az ilyen apróságokat.

Budapesten belül a Gellérthegy az egyik ilyen kedves hely számomra. Sokat sétálok ott és mindig új jelenségeket fedezek fel benne. Nehéz lenne egyetlent kiemelni, mert sokféle hely tud izgalmassá válni attól függően, hogy milyen kérdésekkel közelítek feléjük.

14. Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlana? 

Ami mostanában a leginkább jó érzésekkel tölt el, az az eső hangja. Annyira sok zaj vesz körül, hogy szükségletté vált meghallani azokat a hangokat, amik a természetből itt a városban is velünk vannak: csak annyi kell hozzá, hogy tudjunk csendben is lenni.

Filmek közül a Little Miss Sunshine jutott eszembe – nem építészeti film. Ebben a filmben mindenki próbál normális maradni, de nem nagyon sikerül nekik, egy sajátos közösségben, egyéni történetek egymásmellettiségében végül maga a normalitás fogalma is kérdéssé válik.

Versek közül nem szívesen tüntetek fel kedvencet, de jó lenne, ha minél többen elolvasnánk például Simon Márton Polaroidok című kötetét.

15. Hogyan kapcsolódik ki? (hobbi/sport)

Dolgozó, három kisgyermekes anyaként kevés időm jut a kikapcsolódásra. Próbálom a munkámban és a családban is megtalálni azt, ami feltölt: amikor az egyikben elfáradok, igyekszem jelen lenni a másikban. Törekszem napi pár percet kiszakítani magamnak. Ezekben a lopott pillanatokban például a Budai Arborétumban szoktam 10-15 percet teljesen céltalanul bóklászni.  Az ilyen pillanatok nagy hatásfokkal képesek csökkenteni a kimerültségemen.

16. Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszébe jut?

Konkrét mondatot nem tudnék idézni, de mélyen bennem van az a tapasztalat a konzultációkról, hogy minden kicsi ösztönös gondolatébredés érdemes arra, hogy foglalkozzunk velük. Nyugodtan merjünk a bizonytalan gondolatokkal is törődni, mert sokkal könnyebb elengedni őket, ha dolgoztunk velük. Abban pedig mindig lehet bízni, hogy végül úgyis visszatalálunk azokhoz a szempontokhoz, amik igazán fontosak. Tehát merjük a rosszat is lerajzolni, mert a rajz nem csak arra való, hogy a tökéletesnek hitt megoldásokat rögzítsük, hanem arra is, hogy a tévedéseink is kirajzolódjanak.

Az interjút készítették: Mészöly Csenge és Móczár Anna Bíborka építészhallgatók. 

Képjegyzék:
1 - Portré
2 - Diploma skiccek – konzulens Balázs Mihály
3 - Épületfotó_1: "Tata Szíve" tervpályázat megvételt nyert terve, 2021, tervezőtárs: Balázs Marcell
4 - Épületfotó_2: 1956-os emlékmű a Móricz Zsigmond körtéren, 2016, tervezőtárs: Balázs Marcell
5 - Épületfotó_3: Műteremház Leányfalun, 2025, tervezőtársak: Balázs Marcell, Monostori Fanni
6 - Szabadidő: papír és szalag
7 - Irodakép 2025