Sámson Kinga

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre, miért választottad a tanszéket?

Első évben Térkompon Vannay Miklóshoz kerültem, később az Épalapot, a Közép2-t és a Komplexet is nála csináltam, így egyértelmű volt, hogy diplomázni is vele szerettem volna. Ő volt az, aki az első évtől kezdve az alapvető építészeti látásmódomban meghatározó volt az egyetemen, és később is jól rá tudtam hangolódni arra a nyelvezetre és hozzáállásra, amit Miklóstól láttam.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból, mit csinálnál másképpen?

Szerintem a BME abban jó, hogy egy elég széles látókört ad, rálátást enged a társtervezők munkájára is. Ez fontos, mert később egyébként nagyon rá lehet csodálkozni, hogy mennyi kollégával kell együttműködni, ez mennyi kommunikációs, és egyéb képességet igényel. Bár nehéz lenne megszervezni, de szerintem jó lenne, ha például épületgépészekkel dolgozhatnánk együtt akár egy Komplex vagy más projekt során, megtapasztalni, hogy ez milyen, mert most ez szerintem hiányzik. De ezzel egyébként mindenki küzd, sok mindent próbálunk átadni oktatóként. Tervezőként a tervezést mindenképpen prioritásnak érzem, de azt is látom, hogy a hallgatóknak sajnos nem mindig jut elég energiája rá, szóval örülnék, ha ez nagyobb hangsúlyt kaphatna. Összességében fontosnak tartom, hogy szociálisan érzékenyek legyünk, meglegyenek a kellő kommunikációs készségek. Ezt persze sokan igyekszünk fejleszteni magunkban, de az egyetem keretein belül is lehetne ezzel többet foglalkozni. 

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Tankörtársaimmal az első félévtől kezdve szoros barátságok alakultak ki. Konzultáltunk is egymással a tervezési tárgyaink, vagy más projektek kapcsán, szakmailag is nagyon jól tudtunk kapcsolódni. Így egy szoros baráti társaság alakult ki, többekkel együtt mozogtunk az egyetemi kurzusokon is, ha tehettük, ugyanoda vettük fel őket. Azóta is megmaradt a társaság, nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt!

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered, életutad alakulásában?

Több kurzust is a Középülettervezési Tanszéken végeztem, az egyetem alatt a visszatérő konzulensek pedig egyfajta folytonosságot jelentettek. Részt vettem a tanszék (Marosi Bálint+) szervezésében egy csehországi tanulmányúton, ami nagy hatással volt rám. A doktori iskolai tanulmányaim során a tanszéki közösség része lehettem, ahol sok baráti és szakmai kapcsolatom alakult ki, számos kurzus oktatásába és egyéb projektekbe kapcsolódhattam be. Egyik legfontosabbak számomra ezek közül a nyári egyetemek, amiket Fülöp Csengével és Ostoróczky Nórával nagy örömmel szerveztünk az elmúlt években.

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken?

Az oktatás egy színfolt a hetemben. Teljesen másfajta ingerek, impulzusok érnek, mint a munkahelyemen. Nem jobb vagy rosszabb egyik a másikhoz képest, hanem nagyon jól kiegészítik egymást. Szeretek konzultálni, beszélgetni hallgatókkal, és bekapcsolódni a gondolatmenetükbe, igyekszem segíteni a tervezési folyamatokat. Az oktatásnak fontos társadalmi szerepét érzem, még ha ez napjainkban kevésbé elismert is. Örülök, hogy aktívan közre tudok működni, és remélem, hogy valamit adni tudok ezáltal.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden? 

Már korábban elkezdtem dolgozni az egyetem mellett, és ez egy átmenetet képezett a tanulmányok és a munka között, így diploma után nem ért nagy meglepetés, hogy milyen építészként dolgozni. Az életritmus változása viszont szokatlan volt.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Akkoriban nagyon sok álláshirdetés jött a levelezőlistára, így amikor többen is kitaláltuk egyszerre, hogy szeretnénk elkezdeni dolgozni, akkor összegyűjtöttük az elmúlt három hét hirdetéseit és azokra jelentkeztünk. A mostani munkahelyemmel is egy ilyen hirdetésben találkoztam először.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Először olvasok, információt gyűjtök, jegyzetelek és egy keveset rajzolok. Ilyenkor próbálok magamba szívni minél több hangulatot, gondolatot, akár a helyszínnel, akár a funkcióval kapcsolatban. Egy idő után elkezdem ezeket megszűrni és szép lassan tervek formájába önteni. Csapatban dolgozva a beszélgetés működik nekem a legjobban, ez visszaköthető az egyetemi évekre is, akár a barátokkal való konzultálásra gondolok, szakkolis projektekre vagy a Közép2-re. Mostanában az irodában is ilyesmi a működésünk, beszélgetünk, mindenki hozzá tesz gondolatokat és ezek alapján haladunk, majd újból beszélgetünk...

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Különböző büszkeségek vannak: diplomát nagyon szerettem csinálni, meg az egyetemen több tervezési tárgyat is. Aztán van az a büszkeség, ami az először megépült (családi) házhoz kötődik. Emlékszem, amikor építkezés alatt először álltak a falak. Hihetetlen érzés volt! Ugráltam örömömben. Időnként eljutok oda és látom, hogy szeretik, ez is nagyon jó érzés. Volt még, amikor művezetni jártam, az pedig nagy kihívásnak tűnt, de pont olyan szinten, hogy megugorható volt számomra, így sokat tanultam belőle.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Kreatív szakmáknál ez a téma fontos kérdés: hogy hogyan tudod kezelni ezeket a helyzeteket. Én általában az egyetemen, ha valami nem sikerült úgy, ahogy vártam, akkor fejlődési potenciált kerestem ezekben és utólag kielemeztem, hol ment félre a dolog. A praxisban hasonló a helyzet, viszont itt nagyon sok minden meghatározza, hogy milyen irányba alakul a terv, szóval itt sok, a tervezőn kívül álló dolog is befolyásolja a folyamatot. Egy nagyon fontos dolog ,ami kell ehhez, az az alázat. Kell az, hogy tudjam, hogy sokszor nem azt a megoldást tudom felmutatni, amit én tökéletesnek gondolok, hanem optimumokat tudok csak hozni. De amit meg tudok tenni, azt pedig bele kell tennem.

Volt esetleg válságos időszakod? Ha igen, akkor hogyan kezelted?

Volt egy-két projekt amiben a szervezős szerepet láttam csak, egy nagy szerkezetben kis fogaskeréknek éreztem magam és úgy voltam vele, hogy ez így nem fenntartható. Az elmúlt időszakot az egyetem színesítette a DLA-n keresztül, a laposabb és izgalmasabb időszakok felváltva jöttek, így eddig válságot nem tapasztaltam, de azt látom, hogy ez egy kiégésveszélyes szakma, próbálok tenni érte, hogy ne érjen utol.

Hazai illetve külföldi irodák közül kihez fordulsz inspirációért?

Rem Koolhaasnak sok különböző időszaka van, viszont ami nagyon lenyűgöz egy megépült projektjénél, hogy mennyire absztraktan tud hozzáállni a tervezéshez, levetkőzi a kliséket. A legizgalmasabbnak a furcsa áramló tereit tartom, absztrakt felületekkel. Az írásai is tetszenek. Hazai alkotóra Szabó István jut eszembe, akivel TDK-n is foglalkoztam. Talán meredek párhuzam, de van egy összeköthetőség a kettő között. Neki is “elszállt” téri meglátásai voltak, új helyzetbe helyezett anyagokat és felületeket. Szeretem, amikor ilyen elrugaszkodottak a dolgok.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Nagyon szeretem a hirtelen természeti helyzeteket városi szituációban. Például a Kissváb-hegyet. Jó érzés beúszni az utcákról egyszer csak egy természeti környezetbe és aztán visszatérni a városi szövetbe. Pécsiként mindig megdobban a szívem, ha meglátom a Mecseket. A Kis-tubesi kilátó jut eszembe, ami érdekes formai helyzet, ahogy horizontálisan kinyúlik a hegyoldalból.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál?

Gimis emlékek jönnek fel a kérdésre, szerintem sokunknak ez az időszak meghatározó az ízlésében, például Led Zeppelint nagyon szeretem. Gimiben szerveztünk filmklubokat, ott iszonyú jó filmeket néztük, például a Szerelemre hangolva című francia-hongkongi romantikus filmdrámát vagy az Ádám almáit. Könyvnek pedig A Mester és Margarita című regényt ajánlanám, ez az a könyv, amit rengetegszer elolvastam és mindig mást ad.

Hogyan kapcsolódsz ki a hétköznapok során?

Nehezen hagyok félbe dolgokat és ezért néha nehéz átváltanom dolgok között. Előfordul, hogy este még bekapcsol valami az agyamban. Ami viszont jól megy, és ezt már egyetem alatt is csináltam, hogy próbáltam a sűrűbb időszakokban is időt szánni számomra fontos dolgokra: beszélgetésekre barátokkal, mozgásra. Azt vettem észre, hogy az a kis kizökkenés például a leadásból, mindig annyira visszatöltött, hogy sokkal jobban tudtam haladni utána. Amikor csak dolgoztam, az egy normálisabb ritmus volt, szeretem, hogy nálunk az irodában viszonylag egészséges a munka-magánélet egyensúly. Ez nem idő, hanem menedzsment kérdése szerintem, illetve én fizikai dolgokra is próbálok odafigyelni sűrűbb időszakokban is, ha sikerül, eljárok futni, jógázni. Nagyon szeretek főzni, zöldségeket vágni és az instant eredményt amit ez a tevékenység ad. Frissítő, hogy rögtön látod utána, hogy jó lett-e, nem kell éveket várni. Kötni is szeretek.

Az interjút készítették: Szendrey Bálint és Brjeska Laura

Képjegyzék:

01 portré

02 diplomaterv helyszínrajz (Pécs, Balokány parkstrand revitalizációja)

03 felújított Benczúr kastély, tervező: M Építész Iroda - Szentkuti Viktor, Horváth Marica, Pethő Regina, Sámson Kinga, Zsoldos Balázs (fotó: Batár Zsolt)

04 az épülő Bugaci Aranymonostor Látogatóközpont felülnézete, tervező: M Építész Iroda - Szentkuti Viktor, Pethő Regina, Sámson Kinga, Vörös Tamás DLA, Zsoldos Balázs

05 zseléprint a győri repülős körforgóról archív fénykép alapján (doktori disszertációhoz készült illusztráció)

06 Nógrádi nyári egyetem 2023. augusztus (Fülöp Csengével és Ostoróczky Nórával együtt)

07 életkép az M Építész Irodából