Selényi György

Hogyan emlékszik vissza a diplomatervezésre? Miért választotta a tanszéket?

Meghatározó volt a diploma konzulens személye. Talán ma sincs ez másként. A közös tervezési kurzusok tapasztalatai, oktatói és emberi habitusa alapján Karácsony Tamás és a Középtanszék volt a biztos választás. Diplomafélév előtt meghirdettek egy ösztöndíjat a Helsinkibe, a mai Aalto Egyetemre. Kihagyhatatlan lehetőség volt 1994-ben. Jelentkeztem és sikerült. A helyi magyar kulturális életbe kicsit belelátva született a diplomatéma: finn-magyar kulturális központ. A helyszínre véletlenül bukkantam rá. Egy elhagyatott vasúti terület a városközpontot lezáró tengeröböl, az Olimpya Terminaali kikötője mellett a Kaivopuisto tövében. Mivel hivatalosan nem diplomázni érkeztem, csak a vázlattervet készíthettem el. Nagyrészt önállóan, minimális konzultációval. Itthon aztán őszre Karácsony Tamás segítségével befejeztem.

Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen?

A konzulensek, professzorok és hallgatótársak személye és a hozzájuk kötődő élmények. Guzsik Tamás előadásai és vizsgázni nála, szigorlat Szentkirályi tanár úrnál, a Balázs-Karácsony-Maros trió a Közép félévben, közös modellezés Marosi Bálinttal az alkotóhéten Török tanár úr irányításával. A személyes kapcsolatok mentén tudtam igazán elmélyülni az adott feladatban, ismeretanyagban.

Sajnos elég későn jöttem rá az épületszerkezettan fontosságára és tudásának elengedhetetlenségére a valós tervezéshez. Ma minden tervünk épszerkjét magunk készítjük, erős szaktervezői kontrollal. Élvezzük, hogy folyamatosan visszahat, általa valósnak érezzük építészeti döntéseinket, ismerni véljük a ház minden porcikáját. Ezeket az összefüggéseket jó lenne minél hamarabb megismertetni a hallgatókkal.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Néhánnyal az évfolyamból. Nagyrészt az élet, a szakma más területein tevékenykednek, de vannak/voltak köztük egyetemi oktatók is – Marosi Bálint, Facskó Gergely. Többekkel – Tótpál Judit, Tavaszi Tamás, Sólyom Benedek, Pálinkás Ferenc az ÉME Mesteriskola XIV. ciklusán vettük fel újra a fonalat. 1996 óta vagyok meghívott külsős konzulens a Középtanszéken, de voltam pár kurzust a Lakón is. 10 éve már diplomabizottságokba is hívnak. Mindez új kapcsolatok kialakulását eredményezi idősebbekkel, egykori tanáraimmal és a fiatalokkal, köztük volt diákjaimmal is: Fazekas Katalin, Kemes Balázs ma már egyetemi főállású oktatók.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karrierje/életútja alakulásában?

A tanszék által képviselt szellemiség már több mint 30 éve meghatározó számomra. Szakmai és oktatási gondolkodásmódban tiszta értékszemlélettel rendelkezik. Máig ebből építkezem munkáimban, kapcsolataimban, döntéseimben. Diákkorom óta meghatározó egyéniségek a tanszékvezetők – Hofer Miklós, Török Ferenc, Cságoly Ferenc, Balázs Mihály, Szabó Levente. Értő vezetésükkel az oktatói közösség által ez a szellemiség folyamatos, és közben átalakul, fejlődik, gazdagodik.

Mit jelent számára külsős oktatónak lenni a tanszéken?

Közép2 és a tanszéki terv tervezési tárgyakban veszek részt. Minden egyes kurzus alatt legalább annyit tanulok, mint a hallgató. Ismerősnek vélt kiindulásra új, friss felvetések érkeznek. Magamtól nem is gondoltam volna. A hallgatói terv nagyon más, mint az életben egy megbízás, nincsenek direkt átkötések. Szerencsére. Nem befolyásolják túlzó szabályozások, tisztán szakmai szempontok alapján lehet reagálni rá. A jó konzultáció tartalmas diskurzus, egy kiteljesedő, gazdag folyamat része. Mindez fokozottan érvényes több szereplő, egy csoport esetén. Egy-egy kurzust igazi szellemi kalandként élek meg. Mindez frissen tartja az elmét.

Hogyan telt az első éve az egyetem után, milyen tapasztalatai voltak az első munkahelyén?

A Köztinél kezdtem, de közben tartottam a kapcsolatot Karácsony Tamással, így kerültem a Sugár Péter, Csernyánszky Gábor és Szerényi Győző vezette Radiushoz. Sok izgalmas munkát vittek egyszerre, Lauder iskola, borászat Tolcsvára, városközpont fejlesztés Csepelre, kórházi apartmanház. Besegítettem, ott ragadtam. Az első nyár a sok párhuzamos munkával nyaralás nélkül telt. Nem hiányzott. Együtt mozgott, lélegzett a csapat, összetartó közösség volt a műterem. Ez máig meghatározó minta számomra munkakapcsolataimban.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köre?

Sebők Ildikóval a Radius műteremben dolgoztunk együtt, majd közös céget alapítottunk, azóta tart a munkakapcsolat. A későbbi munkatársaink leginkább volt hallgatóim közül kerültek ki, vagy ajánlások alapján jöttek hozzánk. Pásztor Ádámot a Közép félévben konzultáltam, majd tíz évig dolgozott, alkotott velünk. Jelenleg két fiatal kolléga van: Komáromi Kinga, egykori diákom, a védésén pont bizottsági tag voltam, Dienes Péter Debrecenben végzett, őt egy a tanszékről ismert kolléga ajánlotta. Mindketten kulcsemberek, egyezik az értékrendünk, bármi rájuk bízható a műteremben. Több szatellitünk van, akik élik saját szakmai életüket, de besegítenek, ha úgy adódik. Nagy Eszter volt hallgatóm, most épp az MSc diplomáját fejezi be Helsinkiben. Glavanovics Orsolya belsőépítész, építőművész nagy segítség saját szakmáján túl építészeti feladatainkban is. A csapat csak pár fő és egyszerre kicsit változik.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervez?

Az egyik a fejben tervezés, rengeteget utazom tömegközlekedéssel és olyankor nem kell figyelni semmire, csak gondolkozni a saját dolgaimon papír, ceruza és persze gép nélkül. Vagy reggel ébredés után egy kicsit ágyban maradni és elmélkedni a feladatról. A másik út a beszélgetés, leülünk egy asztalhoz a kollégákkal és átvesszük a leckét, és ez még mindig fejben történik. Csak a harmadik lépés, amikor papíron skiccelünk, és utána sokadikként kezdünk el gépen rajzolni.

Melyik tervére/épületére a legbüszkébb?

Rengeteg munkára vagyok büszke, sokat lehetne felemlegetni. Több olyan van, amin ketten dolgoztunk és közben nagyon jó párbeszéd alakult ki. Ilyen például Sugár Péterrel a tolcsvai Oremus borászat, vagy Pásztor Ádámmal az ürömi lakóház, mert nagyon jól végig lett gondolva minden porcikája e házaknak, és kiváló kivitelező építette azokat, így a vége is jó lett. Hasonló utat járt be az Év Háza díjat nyert nyaralónk, vagy a Dienes Péterrel közös Baumit díjas KL60 társasházunk. A sort most egy frissen díjazott munkánk, a Richter Gedeon NyRt Látogatóközpont újragondolt megközelítése zárja. Ebben már Komáromi Kinga is erős részt vállalt. Meg persze a fiókban maradtak. Például egy nagy vasúti projekt, ahol a Budapest-Bécs vasútvonalon 12 eltérő léptékű helyszínen a sokféle utasfogadó építmény egységes építészeti megfogalmazása volt a feladat. Ezzel 4 évig foglalkoztunk, egyelőre hiába.

Hogyan kezelte azokat a terveket, amikkel kevésbé volt elégedett?

Csak kész tervet adunk ki. Hiányérzet ilyen szempontból nincs bennem, és nem érzem, hogy másképp kellett volna csinálnom valamit. Előfordul, hogy maradt még benne valami, ekkor reménykedünk akár az építés alatti folytatásban, befejezésben. Adódnak veszteségeink, valami mégsem terv szerint készül el, vagy valamit lehagynak. Nálunk a “low budget ház kell” a praxis természetéből következően sokszor megesik. Mindig tervezünk B meg C választ is, így ha valamit át vagy ki akarnak váltani, akkor sincs baj, mondjuk a megoldást, és a lényeg megmarad.  A háznak akkor is jónak kell lennie, ha menet közben az összes szépet eldobják róla, mert még zsigeri állapotában is el kell mesélnie, hogy miért olyan, amilyen.

Volt válságkorszaka? Mikor, hogyan kezelte?

Több is volt, mindig másként jelentkeztek. Anyagi esetén az ember néha visszalép hármat, leépíti a céget, vagy egy időre abbahagyja. Ilyen mélyen azért nem voltunk, de előfordult, hogy erősen összehúztuk magunkat. Szakmai válság esetén sokat segített a középtanszéki kötődés és a kollégákkal való kapcsolat. A lényegi gond az, amikor a feladattal akadunk el, valami nem működik, és nem találjuk a választ. Ilyenkor tudni kell, kivel lehet beszélgetni. Kétféle utat szoktunk bejárni, van, amikor a konkrét problémát vitatjuk meg, bár ez ritkán vezet célra, mert a másik fél vagy nem tud belehelyezkedni a szituációba vagy habitusából következően egészen mást csinálna. A másik egy általános, a témát többször óvatosan érintő hangulatjavító beszélgetés, mely mentén magunk jövünk rá, hogyan kell továbblépni.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordul inspirációért?

Hazai építészek közül nagy hatással voltak rám Turányi Gábor, Reimholz Péter, ifj. Janáky István, Tomay Tamás és Karácsony Tamás munkái. Hosszan kellene még sorolni a listát. A külföldiek közül a latin és skandináv vonal inkább, Scarpa, Barragán és Tadao Ando, Asplund, Aalto, Gio Ponti, Terragni. A kortárs sztárok közül Zumthor, Siza, Moneo, és a Herzog & de Meuron a ’90-es évekből. Itthon a Kettőpera, a Váncza Művek, a Monostúdió, az Auworkshop és a Hetedik Műterem kisebb munkáit követem.

Az építészet mellett a képzőművészet is fontos, különösen az avantgárd- és Bauhaus irányzatok, illetve az expresszionisták. És a filmek. Bármikor. Fiatal felnőttként rengeteget jártunk moziba, akkoriban a számtalan artmoziban óriási filmválaszték volt. Nagy hatással volt rám Carlos Saura "Carmen" című filmjének képi világa, vagy Wim Wenderstől a "Berlin felett az ég", és Jim Jarmuschtól vagy Éric Rohmertól minden. Itt is hosszú a lista.

Mi számára a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Olyan talált kicsi teresedések, amelyeket akár világvárosokban vagy éppen hegyi falvakban való kirándulásokon véletlenül fedez fel az ember. Olyan érzés, mintha egy kincset találnék, ami csak az enyém egy pillanatra. Olyankor meg kell fejteni, hogy mi és miért érintett meg.  Megfigyelni, leülni egy kicsit és próbálni befogadni az egészet. Utólag még azt se tudom pontosan megmondani, hogyan néztek ki ezek a helyek, mert nem is ez az érdekes. Nem a házakról, anyagokról vagy képekről mesélnék. Maga a helyzet volt jó, az érzés, amit ott átéltem. A Mikszáth tér ilyen. Marosi Bálinttal ott mértünk föl egy katolikus lakóházat, nagyon sokat jártunk oda és tanúi voltunk a tér átalakulásának. Hasonló a Gárdonyi tér is, annak is annyi olvasata volt már. Amikor egyetemista voltam egy aszfaltozott teleparkolt, “gyorsan átmegyek rajta” hely volt, most egészen más. Itt volt az irodánk két évig, és amikor késő este, kicsit beállt szemekkel a hosszú munka után lejöttünk, hát éppen valami koncert volt, páran ott játszottak a kis zöld placcon. Egy igazán jó helyzet, ilyenkor az ember nem siet haza, hanem marad még egy-két órát.

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlana?

Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye mindent visz. Kamaszkori kedvencem Szerb Antaltól az Utas és holdvilág, amit máig néha újraolvasok, vagy Ferber Katalin A felkelő nap árnyéka című könyvét ajánlom mindenkinek, akit Japán érdekel. Jim Jarmusch filmjeit bármikor bárkinek. LGT-n és komoly zenén nőttem fel, azokat édesanyám szerettette meg velünk, Beethoven, Mozart és Bach - máig hallgatom. Az én generációm egyik meghatározója Mike Oldfield: Tubular Bells lemeze, előtte kiskamaszként rockot hallgattunk, Led Zeppelint és Deep Purplet. Később leginkább jazzt, Duke Ellington, Dave Brubeck, Miles Davis, Jan Garbarek. Manapság a besorolhatatlan műfajú zenék közül Max Richter, Nils Frahm, Hadouk Trio, Codona. Ezek már online, streaming oldalról mennek, nagy felbontásban.

Hogyan kapcsolódik ki?

Az építészet egész embert kívánó történet, érdemben más nem fér bele. Van azért néhány tevékenység, amit kifejezetten szeretek, kikapcsolja az agyat vagy közben lehet morfondírozni sok mindenen. Ilyen például a kerékpározás. Imádom, a munkába tekerés közben gondolkodhatok a dolgaimon. Nyáron szeretek túrázni a hegyekben, nehezebb turistaútvonalakon felmenni 2000-2500 méterig, de sziklamászás és a hó nélkül, az már sport.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszébe jut?

Egyiket Janáky mondta egy mesteriskolás pályázati konzultáción. A feladat a Cella Trichora háromkaréjos kápolna emlékének újragondolása volt. Először arra gondoltunk, hogy a térdig érő kőfalakat saját kontúrjaikban építjük tovább, megidézve a nem ismert, hajdan volt épületből az egyetlen hiteleset, a sziluettet a laikus által is befogadható formában. Janáky elégedetlen volt a sok kővel, erősnek találta, mint valami síremléket. Nyírt testet öltő növényzetre váltottunk, beemelve a kastélykertek egyszerre időtlen és esendő bukszusait.

Egy másik Turányi Gábortól van, tervpályázat közben a Mesteriskolán. Építészek járjatok moziba. Biztos épp elakadtunk a tervvel. A már említett Art mozikra és az ott adott filmekre utalt. Rohmerre, Truffaut-ra, Cassavetesre.

Karácsony Tamással csináltuk közösen a Szépmű térszín alatti bővítési terveit. A múzeum hagyományos épület, rendesen anyagból, és gazdagon burkolt. Az én olvasatomban az új részre, bár egy továbbépítés, mi pont az inverzét gondoltuk. Földalatti, hófehér, anyagtalan világ. Reimholz Péter benne volt a múzeum akkori művészeti tanácsadó testületében, konzultációra kértük. Eljött és értelmezve a tervet nagyjából valami olyat mondott, hogy ez egy ilyen furcsa földalatti troglodita világ, aminek csak egy periszkópja jön ki a felszínre. Egyfajta ellenpont, valami ellentét lehet. Mi közben végig azon voltunk, hogy onnan a föld alól megnyitásokkal (periszkóp?) időről, időre rá/fellássunk a történeti épületre, eligazodva a föld alatti világ és a fentiek viszonyában. 

Az interjút készítették: Szilágyi Gergő Ferenc és Kovordányi Csaba Örs építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 Selényi György Portré (2024, fotó: Hajdu Zoltán)

02 Selényi György Diploma (1994, fotó: Hajdu Zoltán)

03 Richter Gedeon Fogadóépület, Debrecen (fotó: Pásztor Dávid)

04 KL60 társasház (Budapest 2021, fotó: Selényi György)

05 Richter Gedeon Látogatóközpont (Budapest 2021, fotó: Komáromi Kinga)

06 Kirándulás (2022, fotó: Apró Andrea)

07 Műterem (Budapest 2024, fotó: Selényi György)