Surján Borka

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre? Miért választottad a tanszéket?

A diplomatervemet a koronavírus első lezárási hullámában készítettem. Ez a szokatlan élethelyzet a maga nehézségeivel nekem mégis nagyon sokat segített a tervezési folyamatban. Hirtelen ott találtam magam a szobámban és ez a remeteszerű lét javára vált a folyamatnak. Elmélyült és fókuszált időszak volt, amire jó visszagondolni.

A tanszékre egy nagyon organikus folyamat eredményeként kerültem, Közép2-től fogva az egyetemi tapasztalataim mind tereltek ebbe az irányba. Tudtam azonosulni a tanszéken megismert szemléletmóddal, és elsősorban nyitottságot, támogatást érzékeltem a gondolataim kapcsán.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Kiemelni csupán egy dolgot nagyon nehéz, de ha mégis kell valamit, akkor az a gondos, felelősségteljes hozzáállás, hogy vannak dilemmák, és adott keretek között lehet addig kutatni egy jó megoldást, amíg az nem csak szép, hanem magától értetődő és minden rétegében a helybe, és az adott körülményekbe ágyazott nem lesz. 

Ha hamarabb megtanultam volna magabiztosan, jól priorizálni, biztosan sok mindent másképp csináltam volna. Olyan típus vagyok, hogy az elém kerülő feladatot ritkán kérdőjelezem meg, inkább igyekszem lelkiismeretesen megoldani. Az egyetem hajlamos kitölteni az ember minden energiáját ilyen feladatokkal, és ebbe én kicsit belegabalyodtam. Szükségem lett volna légüres térre, hogy autonómabban, magamtól osszam be ezeket az energiákat. Az egyetem után emiatt egyfajta vákum keletkezett, amikor hirtelen “felszabadultam”, és idő volt amíg kialakult egy újabb egyensúlyi állapot.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Mivel az egyetem után Térkomp és Épalap tanításban aktív szerepet vállaltam külsős oktatóként, sok értékes személyes kapcsolat élő maradt. Így azt érzem, van kihez forduljak például a mostani élethelyzetemben a kérdéseimmel, akár félelmeimmel is, hogyan térhet vissza az ember lánya fiatalon édesanyaként az építészethez. A tanszékhez kötődő vérkeringés részeként ez könnyebbnek látszik.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában?

Az egyetem alatt voltam demonstrátor, majd közvetlenül diploma után a Hetedik Műteremben kezdtem dolgozni, ahol korábban gyakornok is voltam, illetve részt vehettem a tanszék és a Műterem által közösen 2019-ben beadott Velencei Biennale magyar pavilonjának kurátori pályázatán. Tulajdonképpen ugyanabban a légkörben folytattam a munkát, ugyanazokkal az emberekkel, mint az egyetemen. Ez nagyon meghatározó volt. A Hetedik Műteremben nagyon sokat tanultam, a további munkáimhoz is egy nagyon erős alapot adott az ott eltöltött idő. Később a Batlab csapatához csatlakoztam, ahol jelenleg szülési szabadságon vagyok. 

Mit jelent számodra külsős oktatónak lenni a tanszéken?

A diploma óta eltelt időnek, így a szakmagyakorlásomnak eddig elválaszthatatlan része lett ez a szerep is. Nagyon feltölt a monotonabb irodai munka mellett, amikor fel lehetett állni, más típusú dolgokat csinálni, emberekkel foglalkozni. Felfrissítő egy ilyen délután, ahol sok ember sok gondolatát és projektjét kell átlátni. Térkomp és Épalap tankörökben dolgoztam az elmúlt időszakban, és izgalmasnak találom azt a kihívást, hogyan lehet a gimnáziumból érkező fiatalok szemét megcsillantani egy-egy közös személyes alkotási folyamaton keresztül. Érdekel ennek az oktatásmódszertani része is, hogy min lehetne még változtatni, fejleszteni, hogy jó helyre kerüljön a fókusz, hogy egyáltalán mit is akarunk pontosan átadni, honnan hova jussunk el egy félév alatt, milyen lépésekkel.

Hogyan telt az első éved az egyetem után, milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Ahogy már meséltem, a gyakornokság és a biennálé pályázat után, a diplomát követően a Hetedik Műterem munkatársaként kezdtem dolgozni. Ezt az időszakot sok-sok munka és tanulás jellemzi, nagy projektben és több pályázatban is dolgozhattam. Nagyon elfáradtam, de egy stabil szakmai alapot kaptam, amiből úgy érzem, máig dolgozok.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Jelenleg szülési szabadságon vagyok, a kisfiam születése előtt a Batlab munkatársa voltam. Most egy átmeneti időszakban érzem magam. Megfogalmazódott az igény bennem, hogy felvegyem az építészeti tevékenység fonalát, és erre adódik tér is az életünkben. A saját lakásunk tervezése után az év elején csináltunk pályázatot esténként, vállaltam kisebb projekteket, és a tavaszi félévben az egyetemre is visszatértem meghívott oktatóként. Ezek a tevékenységek a kisfiammal töltött hétköznapokban a szellemi kikapcsolódást is jelentik. Hogy hosszú távon hogyan alakul a szakmai életem, hogyan lehet jó egyensúlyt fenntartani a család és az építészeti tevékenység között, mit is jelent konkrétan és fenntarthatóan az építészeti tevékenység anyaként - ezek a kérdések most nagyon foglalkoztatnak, és nincsenek kiforrott terveim. Bizonyos szempontból ez ijesztő, úgy is érzem néha, hogy sodródás az aktuális lehetőségekkel, de nyitott vagyok új dolgokra, és igyekszem tapasztalatot szeretni, több lábon állni. Körülvesz egy olyan szakmai-baráti közeg, ami bizalmat ad abban, hogy majd valahogyan szépen kiforrja magát, és megtalálom az új helyem az építészeti életben.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Azt vettem észre, hogy minden folyamat elején szükségem van monoton, nem konkrétan tervezési tevékenységre. Ez lehet a helyszín modellezése, rajzolása, vagy olvasás, kutatás. Ezalatt passzív módon kezd el dolgozni az agyam, és beszivárognak már lerajzolható vonalak is.

Szeretem, ha csapatban dolgozunk és tudunk beszélni a tervről, véleményeket ütköztetni. A dilemmákat egyedül lezárni nekem sokkal nehezebb, de persze ezt a fajta önreflexiót is gyakorolni kell.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Nem igazán tudok mit kiemelni. Minden projekthez kötődik bennem a tervezési folyamat, ahogyan az készült. A körülmények, a csapat, maga a feladat, és persze az is, hogy mi lett belőle. Nehéz a végeredményt önmagában néznem, így előbb-utóbb minden projekthez kötődő folyamatban lesz valami, amire nagyon jó visszagondolnom. Fontos, hogy szeressem csinálni az adott feladatot, így mindig keresem is, amihez kötődni tudok.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Az elégedettség hiánya mindig abból fakadt, hogy nem jutott nyugvópontra bennem egy adott terv. Addig igyekszem fejtegetni a lehetőségeket, amíg az adott játékszabályok mellett a lehető legjobbat sikerül kihozni, de van, hogy egy adott ponton le kell zárni a dilemmákat.

Volt válságkorszakod? 

Hát volt. Azt gondolom, az ilyen helyzetek mindig az élet több területét érintik együttesen, és amikor benne van az ember, nehéz tisztán látni, de utólag sem könnyű szétszálazni az összefüggéseket. Az építészeti tervezés alkotó jellegéből adódóan szerintem kifejezetten erős kapcsolatban áll az önismerettel, és főleg kis közösségben dolgozva érződik ez igazán. Egy ponton szükségem volt megállásra, és komolyabb önismereti munkára, hogy képes legyek jóval kiegyensúlyozottabb munkavégzésre, és helyre kerüljenek a prioritások. 

Most a szülés után újrakeretezni a szakmai életemet szintén “válságkorszaknak” érződik, de ez nem az a bénult fajta, sokkal inkább termékeny időszak.

Hazai-külföldi irodák közül hova fordulsz inspirációért?

Számomra a legnagyobb inspirációt mindig az adott feladat adott játékszabályai adják. Előbb kúsznak a fejembe kulturális referenciák, mint konkrétabb építészetiek, de hiányosságomnak érzem, hogy kevésbé vagyok tájékozott a pezsgő építészirodákkal és projektekkel kapcsolatban.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Mindig érdekesebb számomra, ami kisebb, bonyolultabb, zegzugosabb helyzet. A komplexitás érdekel, akár történeti, akár geometriai. A furcsaság, töredezettség, bájosság, olyan dolgok, amikhez én jobban tudok kapcsolódni, mint egy “tiszta laphoz”. Mostanában a kedvenceim olyan nagyon hegyes szögben záródó utcák sarokszituációi, ahol kis háromszögletű köztér is kialakul. Szeretem ezeket keresni, és megfigyelni.

Milyen zenét, filmet, könyvet(verset) ajánlanál?

Talán a beszélgetésből érthető is, de mostanában nagyon megérintett Nádasdy Ádám Maradni, maradni című verse, így ezt hozom most ide. Emellett még Karl Ove Knausgard Évszakok sorozatának Tél című kötete jut eszembe, hiszen arról szól, hogy építészként a körülöttünk lévő hétköznapi tereket, helyeket tudatosabban és talán mélyebben érzékeljük, elképesztően izgalmas ebből a pozícióból mindezt először megmutatni egy kisgyereknek, és nagy élmény, ahogy általa még nyitottabb és lelassultabb leszek én is.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Alapvetően nehezen tudok kikapcsolni, de a kisfiam nagy tanítómesternek bizonyul ebben, hiszen az ő érkezésével nagyon felértékelődött az énidőre való igényem. Érdekes fordulat, hogy mostanában az építészeti tevékenységet is kikapcsolódásnak élem meg, de a legjobban a természetben töltött idő, nagy séták tudnak feltölteni.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Mindig félénken húzom az első vonalakat, emiatt minden projekt elején eszembe jut az a konzulensi bíztatás, hogy csak bátran rajzoljak rosszat is akár és közben keressem a személyes kötődést a feladathoz. Előbb utóbb mindig beindul a folyamat és elmúlik a kezdeti bizonytalanság. Egy helyszíni élmény, egy véletlen szembejövő referencia, egy beszélgetés, valami mindig lesz, ami elindít egy irányba.

Az interjút készítették: Császi Henriett és Sallai Anita építészhallgatók.

Képek:
01- Portré
02- Diplomamakett, Jurányi Közö/n/ség Ház
03 - Sorház Bugyin, tervező: batlab (fotó: Batizi-Pócsi Péter)
04 - Galántai utca koncepcióterv, tervező: batlab
05 - Abasár pályázat, Wippelhauser-Hennel Zsófival
06 - Hímestojás
07 - Széplak utca otthon, iroda