Tánczos Tibor

Miért választottad a tanszéket?

Már a tanszék fizikai helyének megjelenése is megnyerő volt: galériás tér egy hatalmas kirakattal, ami kifelé is nyit, és a belső életet is látni engedi. Úgy festett, mintha a „köz számára tervező” építészhallgatók közös nappalija lenne. Megerősített az is, hogy emberi és szakmai tekintetben is meggyőzőek voltak számomra a specializációválasztást megelőző kurzusokon megismert tanszéki oktatók.

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésre?

A legjobb félév az emlékeimben. Előtte dolgoztam is a tanulmányaim mellett, a diplomatervezés során azonban már csak az egyetemi feladatokra, ráadásul egyetlen projektre fókuszálhattam, így nagy lendülettel és lelkesedéssel kezdtem neki a tervezésnek. Örültem, hogy találtam Győrben egy olyan helyszínt, az akkor még a Hetedik Műteremben dolgozó Józsa Ágotán keresztül, amelyhez a gimnazista éveim miatt is kötődöm. A tervemben a várfal egy csonka torzóját egészítettem ki és laktam be. A diplomafélévre alakult ki bennem, milyen fontos a makettezés, ezért sokat kísérleteztem papírral, plexivel, polisztirol lemezzel és -habbal a munkafolyamat során. A témavezetőm Klobusovszki Péter volt, illetve a közös, egyetemen kívüli projektek miatt Szabó Leventével is konzultáltam a tervről. Emellett sokat jelentettek a közös tanszéki prezentációk is. Emlékszem Sugár Péter és Balázs Mihály észrevételeire, új nézőpontjaira, amik aztán előnyére váltak a tervezési folyamatnak.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból?

A Középtanszékről sokan szokták mondani, hogy egyfajta mítosz lengi körül. A sok nagy formátumú építész-egyéniség jelenléte, és az általuk közvetített magasra tett léc a későbbiekben is meghatározó volt számomra. Az oktatók között is hangsúlyos volt a mester-tanítvány viszony és az így áthagyományozódott tapasztalat. Talán ennek is köszönhető, hogy a tanszék egy körülhatárolható építészeti szemléletet képviselt. Én úgy érzékeltem, hogy a személyességet, a szubjektumot helyezték előtérbe mind a tervezés során, mind az épület anyagválasztása tekintetében. A tanszéken az etikai szempontok is érvényesültek, például a takarékosság az erőforrásokkal, vagy a meglévő óvása és a túlépítés kerülése. Mindez biztosan formálta az én tervezési hozzáállásomat is.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt meg az egyetemi évekből?

Ahogy az ember egyre feljebb kerül az oktatási rendszerben, annál inkább hasonló érdeklődésű emberekkel találkozik. A vidéki származásom miatt már a kezdetektől kollégiumba kerültem, ahol egy erős közösség alakult ki. A csapatmunkák és kollégiumi közös élet számomra is életre szóló kapcsolatokat eredményezett, amelyek a mai napig a legszorosabb barátságaimat adják. 

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered, életutad alakulásában?

Már egyetem alatt is sokat jelentett, hogy a Közép2 tervezési félév után elmehettem egy portugál tanulmányútra a tanszék segítségével. Az utazás kitágította a világot, előtte alig volt lehetőségem külföldre utazni. A hasonló támogatások is formálták az életutamat – például a Junior Príma jelölés, amelyet Cságoly Ferenc tanszékvezetőnek köszönhetek. Meghatározó szakmai tapasztalat volt számomra, hogy a konzulenseim – Marosi Bálint és Szabó Levente – irodájában, a Hetedik Műteremben kezdtem el dolgozni. A diplomázás után egy évvel, 2010-ben a tanszéken kezdtem el a DLA képzést, így tovább folytatódott a tanszékkel való együttműködés. Később dolgoztam Klobusovszki Péterrel és Karácsony Tamással is az Érd Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum projekten, majd a DMB Építész Műteremben tevékenykedtem jópár évig, ahol Balázs Mihállyal is együttműködtünk.

Hogy telt az első éved az egyetem után? Milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Nem volt akkora váltás, mivel már előtte is dolgoztam az egyetem alatt, visszatekintve nehéz szétszálazni a kettőt egymástól. Mindenesetre így is éreztem a hátrányát annak, hogy az egyetemi képzésben – legalábbis az én időmben – a hallgatók alig szembesültek a kivitelezés valóságával, a munka világában azonban a fizikai építéssel kapcsolatos kézzelfogható problémák a meghatározóak.

Mikor kerültél Veszprémbe?

Jóval később, 2020-ban ismerkedtem meg a párommal, aki veszprémi kötődésű, és nem sokkal később költöztem ide és kerestem a környéken munkát. Először Gaschler Gáborral dolgoztam együtt egy gorillaház tervén a helyi állatkert számára. Ezidőtájt indult a városban az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésével összefüggő nagyívű beruházások előkészítése. A Veszprémi Érsekség ekkor alapította az ADV Műterem Kft.-t (ArchDiocese Veszprém), ahova Vörös Tamás érsekségi főépítész meghívására nyergeltem át.

Hányan dolgoztok az irodában jelenleg?

Most éppen öten vagyunk. Kisberzsenyi-Nagy György a műteremvezető, a többiek - velem együtt - alapvetően egy-két projektben illetékesek. A műterem szakmai munkájáért ugyanakkor a műteremvezetőn kívül az érsekség főépítésze is felelős.

Az építészirodai munkahelyem mellett az utóbbi időben saját bútorokat barkácsolgatok. A műhely a harmadik emeleti lakásunk, illetve a kislányunk születése óta leginkább annak erkélye. Egyszer felcsöngetett az alsó szomszéd, megkérdezte, hogy asztalosműhely működik-e itt. Azóta a régi jógaszőnyegemet teszem az összecsukható fa bakok alá. Az otthonunk berendezésénél meghatározó volt, hogy egy kis méretű lakásban lakunk. A könnyű átalakíthatóságot segíti a falra akasztható ellipszis-asztal, vagy a “kutya-cica” tolóajtó is. A kislányunk bútorai esetében a Montessori- és Pikler-szemléletet igyekszem érvényesíteni. Ezek fontos eleme, hogy olyan, megfelelően tágas, veszélymentes fizikai környezet álljon rendelkezésre, amely ösztönzi a gyermeket, hogy a lehető legtöbb tevékenységet a felnőtt beavatkozása nélkül, önmaga végezhessen.

Melyik tervedre, épületedre vagy a legbüszkébb?

Talán a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tetőtérbeépítésére. Nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert rendkívüli felvilágosult, nyitott szemléletű megrendelőkkel hozott össze a sors. Kicsi léptékben, de mégiscsak egy olyan beavatkozást tudtunk megvalósítani Baranyi Ágnes és Virág Péter kollégáimmal, amely változatosan tagolt, de térileg mégis intenzíven összekapcsolt tereivel közel áll a doktori kutatásomban tárgyalt innovatív iskolaépítészethez. Korábban a DLA-képzés során alkalmam nyílt Berlinben egyetemi keretek között kutatni, ahol megismerkedtem Susanne Hofmann munkásságával, aki a közösségi tervezési módszerekkel foglalkozott mélyrehatóan. Ebből az élményből merítve készítettünk kollégáimmal egy tértervező társasjátékot, amely nemcsak az igényeket segített tisztázni, de össze is hozta a folyamat szereplőit. Nagy öröm számomra, hogy egy élő, aktív közösség használja a megvalósult teret, és a megbízókkal való közös gondolkozásra is jó érzés visszaemlékezni.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Szakmai téren is lehetnek nehezebb hetek, hónapok vagy évek. Nekem is voltak olyan időszakok, amikor az élet valamilyen más területén tudtam inkább fejlődni, vagy érvényesülni. Számomra fontos felismerés volt, hogy tudatosan törekedjek arra, hogy egyensúly legyen az életterületek között. Így kevésbé visel meg egy kis szakmai balsiker.

Neked mi az építészeti ars poeticád?

Talán a legfontosabb számomra egy épület tervezésekor, hogy hatalmat adjunk a leendő térhasználók kezébe. Egyrészt az épület további fejlesztéséhez, alakíthatóságához, saját igényükre formálásához. Nem csak a hagyományos értelemben vett flexibilitásra gondolok, hanem arra is, hogy könnyen cserélhetőek legyenek az épület rövid életciklusú rétegei, illetve inkább egy kissé nyers, bárdolatlan, laza atmoszférát teremtsünk, amely belakásra hív és „hozzátehetek valamit” érzést sugall. Másrészt azáltal is hatalmat adjunk a használóknak, hogy a térstruktúra kifejezetten ösztönözze a kommunikációt és a közösségi érzést, és ezen keresztül az egymásra figyelést, az önszerveződést és az érdekérvényesítést. Ezt segítik többek között a nagyfokú vizuális és térkapcsolatok, beleértve a különböző épületszintek közötti, illetve a külső közterek felé nyíló átlátásokat is.

Jó példa az ilyen építészeti magatartásra Anne Lacaton és Jean- Philippe Vassal munkássága. A meglévő létesítmények megőrzésével és igen szűk költségkeretből hoznak létre transzparens, térileg gazdag, tágas, valóban a közjót szem előtt tartó épületeket. Egyik projektjükben, a Dunkirkben megépült FRAC közösségi és kulturális központjukban például egy régi hajóépítő hangárnak adtak új életet.

Hazai és külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Itthon a CAN Architects irodát említeném. A közelmúltban írtam egy épületelemzést egy iskolaépületükről. Miközben utánanéztem a munkásságuknak, újra megbizonyosodtam róla, hogy egy kivételesen felvilágosult szemléletet képviselnek a tervezésben. Ebbe beletartozik a más szakterületekkel való partnerség, demokratikus együttműködés, illetve a használókkal közös, participatív tervezés és edukáció. Doktori kutatásom során ismertem meg közelebbről Herman Hertzberger és Günter Behnisch építészetét. Antimonumentális épületeikben marasztaló, otthonos tereket hoztak létre. Egy szélesebb lábazata az oszlopnak leülésre hívja az embert, egy jól kialakított lépcső fogódzó ösztönzi, hogy rátámaszkodjunk, picit megálljunk a térben. Az ilyen kis gesztusok többletjelentést adnak tereinknek. Behnisch munkásságáról néhány éve rendeztek egy nagyszabású kiállítást, ami online és közérthető formában, angol nyelven is elérhető. Beszédes a kiállítás címe: „Bauen für eine offene Gesellschaft”. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel, hogyan segítheti a szakmánk téri eszközökkel egy nyitott társadalom megteremtését.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Jože Plečnik történeti rétegekben gazdag munkásságát nagyon szeretem. Úgy merített a korábbi korszakok formavilágából, hogy mégis eredetit és friss ízűt alkotott. Mégis leginkább azért maradandóak szerintem a munkái, mert a térhasználók számára nagyon vonzó, humánus atmoszférájú tereket tudott teremteni. Erre kiváló példák Ljubljana közterei. 

Milyen zenét, filmet, könyvet (verset) ajánlanál?

Az utóbbi időben gyakran dúdolom azt a dalt, amit gyerekkoromban anyám fütyörészett nekem reggelente. Most én keltegetem vele a kislányunkat. Vicces, hogy a cím alapján úttörő indulónak tűnik, pedig az első versszakot Kodály jegyezte fel a múlt század elején. A címe: Serkenj fel kegyes nép. Nagy hatással volt rám egy több mint ötven éve íródott, de ma is frissnek ható, a közelmúltban magyarul is megjelent könyv. Az “Engedetlenség és demokrácia” egy tömör és közérthető írás arról, hogy milyen lehetősége és felelőssége van az egyénnek a tágabb közösség aktív alakításában. Nemrég láttam egy kivételesen jó kortárs lengyel filmet. Corpus Christi a címe. Sok rétege van, az egyik ezek közül a keresztény vallás szerepét boncolgatja kissé provokatív módon. Korábban a piaristákkal, most a Veszprémi Érsekséggel vagyok munkakapcsolatban, talán ezért is érdekes számomra ez a téma.

Hogyan kapcsolódsz ki?

A természetben. Sokat sétálunk, túrázunk, és ehhez Veszprém tökéletes helyszín. Bármerre indulunk gyönyörű környezet vesz minket körül. 

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat ami máig gyakran eszedbe jut?

Nagy hatásúak voltak Cságoly Ferenc Középülettervezés-előadásai. Az egyik órán hangzott el, hogy a vitruviusi hármasságból – hasznosság, tartósság, szépség – az első, a hasznosság, vagyis a jó funkcionális működés alapvető, nélküle a másik kettő mit sem ér. Azóta is ezt tartom szem előtt a munkáim során. 

Az interjút készítették: Sándor Nóra és Tóth Ágnes

01 Portré. Készítette: Tánczos-Molnár Rita

02 Diplomaterv, alaprajzi séma és makettrészlet.

03 Előszobabútor, háttérben a kutya-cica tolóajtóval. Készítette: Tánczos Tibor

04 Kutya-cica tolóajtó részletei nyitott és csukott állapotban. Készítette: Tánczos Tibor

05 Kisszoba berendezései, a falon a tervezett Pikler-háromszög és annak akasztója. Készítette: Tánczos Tibor

06 Időzés a természetben. Készítette: Tánczos Tibor

07 Ellipszis-asztalos munkaállomás és mobil-műhely a készülő Montessori-székkel a nagyszobában.