Vikár András

Hogyan emlékszik vissza a diplomatervezésre? Miért választotta a tanszéket?

Maga a diploma feladatom nem volt különösebben izgalmas, utólag visszanézve nem is volt jó a terv. A konzulensem Farkasdy Zoltán valamiért mégis bizalmat szavazott nekem, és azt hiszem a vele eltöltött idő egy életre meghatározta a pályámat.

A tanszéket azért választottam, mert erős elhivatottságot éreztem a tervezés iránt, és úgy éreztem, ott a legnehezebb az út, az a legnagyobb a kihívás és ott tanulhatok a legtöbbet.

Mit tudott a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálna másképpen?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, talán azt mondanám, hogy az egyetem csak egy szeletet mutathatott abból, hogy milyen építésznek lenni. De megbízható, erős táptalajt adott a folytatáshoz. Előtte együtt töltöttünk a katonaságnál egy évet a fiúkkal, ami életre szóló barátságokat alapozott meg.

Az egyetemi évek során sokkal nagyobb szerepe volt a szóbeliségnek, mint manapság. Ezek a verbális készségek véleményem szerint a szakmában nagyon fontosak. Talán ez ma nem kap ehhez mérten elég hangsúlyt az egyetemen.

Amit másképp csinálnék, hogy már az egyetemen több ablakot próbálnék nyitni a világ fele. Természetesen ez akkoriban sokkal nehezebb volt, három évente utazhattunk, nagy bonyodalmak árán, nem is túl messzire, a szakmáról tájékozódni maximum az országba bejutott folyóiratokból tudtunk. Mára nektek erre nagyságrendekkel több lehetőségetek adódik. Ezen felül talán dolgozhattam volna valahol az egyetemi éveim alatt, vagy egyéb módokon szerezhettem volna ismereteket a szakmagyakorlás olyan aspektusairól, amit az egyetem nem tanít.

Mennyi személyes kapcsolat maradt meg az egyetemi évekből?

Nemrégiben kirándultunk le Csongrádra, az egykori katonaságunk színhelyére, ahol felelevenítettük a régi élményeket. Ha egymáshoz fordulunk, még ma is mindig bizalmat és szeretetet szavazunk egymásnak. Azt gondolom, a személyes kapcsolatok - a generációnkat jellemző egymásra szorultság miatt - nálunk sokkal fontosabb szerepet töltöttek még be, mint manapság, ahol a telefonod a legjobb barátod, tőle tudsz meg mindent - és ezt minden él nélkül mondom.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karrierje/életútja alakulásában?

Azt gondolom, hogy óriási szerepet játszott, elsősorban Farkasdy Zoltán személye révén, akinek a lángoló szavai olyan energiákat szabadítottak fel bennem, amik a mai napig meghatározóak, de nagyon pozitív és felemelő volt akkor az egész tanszék miliője is. Később ezért is tértem vissza a tanszékre tanítani, hogy visszaadhassak valamit abból, amit ott kaptam.

Hogyan telt az első éve az egyetem után, milyen tapasztalatai voltak az első munkahelyén?

Hozzátok képest egyszerűbb dolgom volt a karrierem kezdetén. A 70-es évek végén nem volt lehetőség külföldön munkát vállalni, komoly tervezői munkát csak 4-5 állami iroda végzett. Ezeknek a minősége is változó volt, ezért gyakorlat volt, hogy az arra érdemes hallgatókat a diploma konzulensük ajánlotta valahová. Így történt ez velem is, és kerültem a BUVÁTI egyik legjobb osztályára: Nagy Tamással, Tomay Tamással, Eltér Istvánnal dolgozhattam együtt. Erős kezdés volt, olyan, mint egy versenyistálló. A II. Iroda belső bíráló bizottsága erősebb volt, mint ma egy komolyabb tervtanács. Miklós Balázs volt az első főnököm, aki végtelen türelemmel tanított meg mindarra, ami a szakmához szükséges és az egyetemen nem lehetett megtanulni. Öt év után magam is szakosztály vezető lettem, akkor kezdhettem az első saját munkát is megtervezni. Az elsők közt volt az Árpád híd lábánál fekvő Autóbuszállomás, amit azóta már lebontottak, a funkció mobilitása miatt az élet túlhaladta.

A BUVÁTI-ban rengeteget tanultam, de nem volt egyszerű és szórakoztató számomra a nagyvállalati hierarchiában lavírozni, így 12 év után úgy éreztem, hogy felkészült vagyok, és az élet is úgy hozta, hogy az első lehetőségnél Lukács István barátommal felálltunk, és megalapítottuk a saját irodánkat 1990-ben.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köre?

Eredetileg csak ketten szerettünk volna lenni a cégnél, viszonylag hamar el is nyertünk egy komolyabb feladatot, a Szilas Lakópark tervezését. Kezdetekben semmilyen saját eszközünk nem volt, kiadtuk a számítógépes feldolgozást (ami akkor teljesen új volt) és a technikai feladatokat is. Később úgy felgyorsultak az igények, hogy kénytelenek voltunk ezeket az irodán belül megoldani. Reklámozni soha nem reklámoztuk magunkat, az előző munkák nyomán jöttek mindig az új megbízások. Emellett volt, hogy nemet mondtunk egy-egy feladatra, így elkerültük, hogy beleragadjunk a rossz munkák körforgásában. Ennek a fontosságát csak utólag értettük meg igazán és voltunk hálásak magunknak.

Később, ahogy nagyobb megbízásokat kaptunk 2-3 munkatárs is csatlakozott hozzánk, például Lévai Tamás vagy Szabó Levente, akiket – nem véletlenül – a Tanszék ajánlott nekünk. Így bővültünk lassan az évek alatt, most éppen 18-an vagyunk az irodában, de ennél többen nem is nagyon szeretnénk lenni, mert fontos a közös szellem és munka. Ez most talán az eddigi legjobb csapatunk. Hiszünk abban, hogy együtt jobb házakat csinálunk, mint amit bármelyikünk külön tervezne, a szoros szakmai és a jó személyes kapcsolatok jobb építésszé tesznek minket.

Nagyon jó, hogy ketten vezetjük a céget, mindig meg tudjuk vitatni a problémákat, adunk egymás véleményére, és adott esetben a másikét el is tudjuk fogadni, ami főleg építészeti kérdésekben mindig hasznosnak bizonyult.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervez?

Nálam a gépi feldolgozás egyáltalán nem vette át a kézi rajzok helyét, pedig pontosan tudom, mire képes az ArchiCAD. Az én ötleteim mindig skiccpauszon rögzülnek először. Tervezés közben igyekszem minél több verziót és gondolatot bedobni egy mentális kalapba, ahol azok folyamatosan hatnak egymásra, így új és új lehetőségeket szülnek, amíg ki nem tisztul a kép. A továbbfejlesztésre többfajta technika is létezik. Talán a leggyakoribb, hogy az első skicc vagy ötlet bekerül a számítógépbe, amit át is beszélünk a többiekkel. Innen már többszereplős is lehet a történet, de én a kinyomtatott, geometriailag már pontosabb rajzokon folytatom a rajzolgatást. Az irodán belül igyekszünk az új feladatokra belső pályázatot kiírni, ahol mindenki bemutathatja a gondolatait A választás Istváné és az enyém, de a továbbtervezésre kiválasztott verzió már egyáltalán nem biztos, hogy az enyém, vagy a miénk...

Melyik tervére/épületére a legbüszkébb?

Az egyik kedvencem a Magyar Autóklub Székház, aminek sajátos a története. Szilveszter este egy szalvétára rajzoltam egy vonalat és abból alakult ki később az egész terv. Persze ettől a mozdulattól a megvalósításig rengeteg erőfeszítés és munka kellett, de azt gondolom, erről szól az építészet.

Nagyon szeretem a Graphisoft Parkban az M épületünket, amivel két lehetetlennek látszó feladatot oldottunk megegyszerre. Egyrészt meggyőztük a tulajdonost, hogy az épületbe a szükségesnél háromszor több parkoló kerüljön, hogy a park fejlődésével megszaporodott autók a felszínről eltűnjenek. A másik az volt, hogy a Microsoft, mint nagybérlő egy egyteres irodaházat kért egyetlen nagy kubusban, míg Bojár Gábor elvárta, hogy a hely ’college’ jellegét megőrizzük. Talán sikerült.

Általában véve is fontos alapelvem, hogy a hátrányokból előnyt kell kovácsolni. Minden felmerülő probléma tartogathat olyan elemet, ami előnnyé fordítható.

Egyébként a legbüszkébb általában az éppen aktuális megépült épületünkre vagyok. Most a Gödöllői Kisbalázs Bölcsődére.

Hogyan kezelte azokat a terveket, amikkel kevésbé volt elégedett?

Ez legfeljebb a kezdeti időszakban fordulhatott elő. Akkoriban családi ház, legfeljebb társasház tervezéssel lehetett maszekolni, ezek közül voltak olyan korai terveim, de főleg megépült épületeim, amik nem sikerültek túl jól. Nyilván ezek oka részben a tapasztalatlanságom volt, ami kevésbé jelentett tervhibákat inkább a megrendelőkkel, és a kivitelezőkkel való együttműködést mértem fel rosszul. Ezekből rengeteget tanultam.

Ezen kívül vannak házak, amik némileg a koruk divatjához kötődnek, és amiket mára talán kissé megmosolygunk, például a posztmodern hatású, egymás közt csak “zöld korszakban” született épületeink (pl. Városmajor utcai - Maros utcai irodaház), de miután mindig is tudatosan törekedtünk egyfajta egyetemleges kortalanságra ,azoknál is visszafogottan jártunk el, így nem kell ma sem letagadnom őket.

Arra viszont büszke vagyok, hogy az elmúlt több mint 40 évben – annak a néhány kezdeti épületnek a kivételével – egy viszonylag egyenletes építészeti színvonalat hoztunk. Azt gondolom, hogy az Ybl-díj is ennek szólt.

Volt válságkorszaka? Mikor, hogyan kezelte?

Nekem szerencsére nem volt válságkorszakom, a megrendelői oldalon viszont két nagyon mély hullám is volt a szakmai múltunkban.

Azt gondolom, hogy az építész alkotói válság ebben a szakmában ritka, ennél pragmatikusabb a szakma. Egy festő festhet egy évig rossz képeket, de az építész egy rossz házat sem tervezhet. Óriási felelősségünk van, rengeteg pénz költünk el mások zsebéből, nem engedhetjük meg magunknak az alkotói válságot.

A válságok alatt (legutóbb 2008-2011 között) a külföldre nyitás látszott mentőövnek, hogy együtt maradhassunk. Volt például másfél kínai és egy orosz évünk is. Kínában egy egész városrészt terveztünk, Oroszországban egy tartálykocsigyárat. Bár egyik sem valósult meg, óriási kaland volt mindkettő.

A fő elvünk nehezebb időkben az volt és az is marad, hogy összeszorítjuk a fogunkat és kevesebbel is beérjük, de a minőségből nem engedtünk.

Hazai-külföldi irodák közül hová fordul inspirációért? Egyéb művészeti ágakból honnan szerez inspirációt?

Számomra a skandináv, elsősorban a dán építészet jelentett mindig inspirációt. Farkasdy Zoltán, aki a háború után Dániában fejezte be a tanulmányait, már az egyetemen közvetlen vérátömlesztéssel juttatta el hozzám ezt a világot és gondolkozást. Később hosszabban éltem is ott. Henning Larsen-nel és a Kjaer&Richter irodában is dolgozhattam. A jobb nemzetközi irodákat is élvezettel figyelem, sok inspiráció érkezik ezekből is.

Mi számára a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Mindig az, ahol éppen valami történik. Nagyon szeretem Budapestet, mert minden részét ismerem, tudom, hogy mi van a következő sarkon túl, ha befordulok. Ennek ellenére én már konkrét hely vagy program nélkül nem tudok tervezni, a levegőbe nem szeretek beszélni.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlana?

A zene a családi hátteremből adódóan nagyon fontos nekem, Bachtól, Bartókon át a Rolling Stones-ig mindenből inspirálódok.

Filmek közül a kor meghatározói voltak nagy kedvenceim az Előzés (Il Sorpasso, 1962), a Nagyítás (Blowup, 1966), vagy mostanában az Életrevalók (Intouchables, 2011).

Olvasni nagyon szeretek, bár nincs elég időm rá. Főleg azok a témák érdekelnek, amik a nagyon kicsi vagy nagyon nagy dolgokról szólnak, mint az univerzum és az atomfizika. Amatőrként Hawking még jól olvasható számomra. De érdekel a társadalom és az emberiség sorsa is, amiről nem lehet ilyen objektíven nyilatkozni. Élvezettel olvasom Harari sajátos összefoglalásait a múltunkról és a jövőnkről.

Hogyan kapcsolódik ki?

A zene az olvasás és az utazás a kedvenc időtöltéseim.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszébe jut?

Félmondat nincsen, de amit életre szólóan kaptam Doditól (Farkasdy Zoltán) az az, hogy akkor érdemes élni, hogyha őszintén hiszel valamiben és bízol magadban.

Azt gondolom, hogy az életben két dolog határoz meg minket és az életminőségünket. Az egyik a kíváncsiság, a másik az energiaszint. Ha kíváncsi vagy és van lendületed, akkor az egész életed egy kaland, minden érdekel és minden izgalmas. Meg kell engedni magadnak, hogy kíváncsi legyél és nagy frekvencián élj…

Az interjút készítették: Farkas Anna Barbara és Módly Emőke építészhallgatók.

Képjegyzék:

01 portré

02 első tervek az egykori Árpád-hídi autóbuszpályaudvar

03 Graphisoftpark M épülete - fotós Bujnovszky Tamás

04 Magyar Autóklub Székháza - fotós Bujnovszky Tamás

05 Modern Műtár Balatonfüreden - fotós Bujnovszky Tamás

06 utazás

07 irodafotó