Surján Borka

Weichinger-díj, 2021

Sb Dipl
Név
Surján Borka
Diploma éve
2020
Átadás éve
2021
Laudáció

Surján Borka csaknem az összes tervezési kurzust a Középülettervezési Tanszéken végezte, amelyek példamutató sorozatot alkotnak. Zöldi Sárával közösen készített művészeti TDK-munkájuk I. díjas lett az OMDK megmérettetésén. 2020-ban védte meg diplomáját a Középülettervezési Tanszéken Jurányi közö(n)ségház, Budapest címmel, amelyet az Építészmérnöki Kar Hauszmann-díjjal ismert el, és ami a BETA temesvári regionális építészeti biennálén „mention” elismerést kapott. Tanulmányait elismerendő a Műegyetem rektora „Hallgatói József Nádor-díjban” részesítette. Több feléven keresztül a tanszék demonstrátora volt, ennek keretében aktív részt vállalt a komplex-diploma műterem kialakításában, valamint egyik megalkotója volt a Szinapszis Műhely hallgatók által szervezett sorozatának, amely azóta újabb és újabb demonstrátorok szervezésében szép hagyománnyá nőtte ki magát. Egyik szervezője volt 2019 júniusában a Magyar Építőművészek Szövetsége kiállítóterében megrendezett “Természet és építészet” című kiállításnak, amelynek sikere ma is motiválja a tanszék közösségét a magas színvonalú hallgatói munkák méltó bemutatására, az eltérő évfolyamokon készülő tervek közös fórumon való megünneplésére. Borka évek óta vesz részt a Térkompozíció és az Építészet alapjai tárgyak oktatásában, ezév őszétől műteremvezetői minőségben. 2021 nyarán a tanszék doktoranduszaihoz csatlakozva az őrségi „nyári egyetem” egyik szervezője. Kezdeményező hozzállása és elmélyült gondolkodása kiemeli őt kortársai közül. Kimagasló építészeti munkáit, eredményeit és a tanszéki közösségért végzett odaadó munkáját, elkötelezettségét elismerve a Középülettervezési Tanszék oktatói és doktoranduszai titkos szavazással úgy döntöttek, hogy első alkalommal Surján Borka számára ítélik oda a 2021-ben alapított Weichinger-díjat.

Kronavetter Péter